Állandóan pörgős, kombókkal dúsított, nonstop hentelős akció, és egy nagyon laza, anime módon jóképű démonvadász hős, akit lehetetlenség elpusztítani, lévén isteni eredetű - ez a japán Capcom Devil May Cry sorozatának állandó receptje.
Zsebkendőt az ördögnek!
Szerencsére a Devil May Cry 4 nehézségi szintjét nagyszerűen lőtték be: se túl könnyű, se túl nehéz, és aki könnyíteni vagy nehezíteni akar picit a játékon, az két fokozat között is morfondírozhat. Emellett azt is megszabhatjuk, hogy a kombókat automatikusan vagy a szokásos többgombos módszerrel használjuk. Szerintem érdemesebb az utóbbit választani, mert sokkal nagyobb élmény egy jól bevitt ütéssorozat, mintha csak püfölnénk a gamepadot. Ja igen! Ha már itt tartunk, akkor azt is hozzátenném, hogy érdemesebb egy jobb gamepadot beszerezni, mert az egér-billentyű kombó ugyan szokható, de azért ez az a játék, amely tipikusan gamepadra termett.
Dante pokla...
Aki nem lenne képben Devil May Cry-ügyben, annak elregélem, hogy a sorozat főhőse Dante, a szőke és rendkívül macsó, szuperképességű démonvadász, akivel részről részre kellett szembeszállnunk a különböző démonok egész hadseregével.(...)
Éppen ezért hatalmas felhördülést okozott, hogy a Devil May Cry 4-ben nem Dantét, hanem egy új beszédes nevű hőst, az ifjú Nérót fogjuk majd irányítani. A rajongók nyomására azonban végül a készítők beadták a derekukat, és Néró mellett számos pályát szenteltek a jó öreg Danténak is.
Védekezzen az ördög!
Az eddigi részekben a védekező taktikázás nagyon nagy szerepet kapott, és ez bizonyos szempontból kicsit a hack'n'slash élvezetének kárára is ment. (Persze nem volt kötelező védekezni, csak akkor jól elkenték Dante száját.) Ebben a részben szerencsére, már sokkal agresszívabban nyomulhatunk, és ebben nagy szerepe van Néró kék karjának, amellyel a legtöbb démont és ellenséget könnyűszerrel megragadhatjuk, és bizonyos esetekben ide-oda is lóbálhatjuk, illetve a földhöz vághatjuk őket.
Vér és kristályok
Az új kombókat szép lassan tanuljuk meg, így könnyebben is tudjuk memorizálni, mint korábban. Csakúgy, mint eddig, ezekért lélekkristályokkal kell fizetnünk, ám a játék rendkívül szimpatikus megoldása, hogy ha nem tetszenek, akkor ezeket el is „felejthetjük": ilyenkor visszakapjuk az elhasznált kristályokat.
Gyerekek, a diavetítésnek vége!
A játékot ezúttal remekül optimalizálták PC-re, így gyengébb gépeken sem kell diavetítést néznünk, az előző résszel ellentétben, ahol még brutálisabb gépeken is szégyenteljesen szaggatott. Itt jegyezném meg azt is, hogy akinek igazi atomerőműve van, az akár 120 frame per s-et is tapasztalhat az eksön közben, ugyanis a készítők ennyiben maximalizálták az FPS-t.
Démoni üdvözlettel
Annak sem kell tartózkodnia a negyedik résztől, akit annak idején visszariasztott a DMC3-nál az irgalmatlan nehézségi szint: ez itt sokkal barátibb. Ha egy igazán jól kidolgozott, rendkívül látványos, közepes gépeken is jól futó, igazán szórakoztató „ütöm-vágom-amputálom"-féle játékra vágysz, akkor a DMC4-nél jelen pillanatban nem találsz jobbat.
Bad Sector
JEGYZET: A teljes DMC4 cikket és számtalan további információt a júliusi GameStar-ban találtok!
