Tudja valaki, hogy vajon George A. Romero szokott-e játszani? Lehetséges, hogy gamer az öreg? Mert ha igen, akkor a Dead Islanddel biztosan eltöltene pár kellemes órát, hiszen tulajdonképpen kedvenc, sokszor feldolgozott alapsztorijára épül cikkünk alanyának története. Végy egy elzárt helyet, ahonnan el kell menekülni (sziget, pipa), egy maroknyi túlélőt, akik különböző érdekes karakterek (négy is van, pipa), zombisereget (ez csak simán pipa), valamint a lelki szálat, miszerint az emberek nem tudnak összefogni, lopás, fosztogatás, egymás gyilkolása történik a bajban is (hát bizony ez is pipa). Minden adott tehát ahhoz, hogy akik szeretik a zombis témájú filmeket és játékokat, remekül szórakozhassanak.
Az egyik legfontosabb kérdés persze az volt, hogy miféle zombik lesznek a játékban – értem ezalatt, hogy mint tudjuk, ahány film, annyi szokás. Történettől függ, hogy kedves zombijaink lassúk, avagy gyorsak-e, netán parkour-tudással rendelkezve a falon is tudnak futkosni. Általános tendenciának mondható az is, hogy az évek során egyértelműen felgyorsultak; a már említett Romero nagy sikerű kultuszfilmjei inkább az apokalipszis lelki oldalait hangsúlyozták ki, a zombik lassan, kimérten, komótosan támadtak, manapság pedig már inkább nagy ordítások közepette, őrjöngve rohannak áldozataik felé. A Dead Island nemcsak ezeket vegyíti, hanem a korábban más játékokban látott zombikarakterosztályok is felbukkannak a játékban, különböző képességekkel – no, de ne rohanjunk ennyire előre, lássuk először, hogy mibe is keveredtünk már megint.
Last Minute rémálom
Az intrót egy szállodai vendég szemszögéből láthatjuk, amint meglehetősen részegen... mármint fáradtan botorkál Banoi szigetének part menti éjszakai életében. Aztán öszszefutunk a játék főszereplőivel is, majd miután látunk egy-két furcsa eseményt (semmi érdekes, zombitámadás, haldokló félzombi a női mosdóban, mindennapos dolgok), egy remek szállodai szobában roppant körültekintően, gyógyszerre alkoholt hörpintve nyugovóra térünk. Ezután máris választhatunk a négy főszereplő közül, akik tényleg igencsak különböző karakterek lettek.
Nagyon tetszik a főhőseink esetében, hogy nem kiscserkészekkel van dolgunk, mindegyiküknek megvan a jó és a rossz oldala is, de nemcsak a történetük, hanem a képességeik is különbözik egymástól. Ezt az egyéni speciális támadásoknál fogjuk leginkább észrevenni, Chavalier szerkesztőtársam például Logant választotta, aki amerikai focis múltja miatt remekül dob, fury módban tőröket zúdít ellenfelére,
Purna pedig, aki az én választottam volt a játék során, rendőr múltjának köszönhetően remekül ért a lőfegyverekhez. Erre majd kitérünk, most kanyarodjunk vissza a történethez, már amennyit lelőhetek spoilermentesen.
Főszereplőink magukhoz térnek tehát a szállodában, és ahogy az már más játékban is előfordult, egy hang szól hozzánk a biztonsági rendszer kameráján keresztül, és elkalauzol az első túlélőcsoportig. Egy sajnálatos incidens után eszméletünket veszítjük, de amikor magunkhoz térünk, egy kis csapat túlélő között találjuk magunkat egy part menti viskóban. A kis Mókus őrs „vezetője” az életmentő Sinamoi, aki először arra kér minket, hogy keressük meg és biztosítsuk a közeli életmentőbázist, ahol még viszonylag biztonságban tudhatjuk magunkat a zombiktól. Ezen a ponton derül fény egy roppant érdekes dologra, nevezetesen, hogy választott hőseink immúnisak a zombivírusra! Vagyis maximum attól halhatunk meg, ha széttépnek minket, zombivá válni nem fogunk. Tetszik az a dolog, ugyanis mindig hülyeségnek tartottam, hogy ezernyi zombival küzdünk meg egy zombis játékban, akik harapnak, karmolnak minket, de valahogy sosem kapjuk el a vírust, a főszereplőn kívüli karakterek pedig sokszor egy köhögéstől is átváltoznak, ha az írók úgy akarják.
Szóval megérkeztünk első igazi safe houseunkba, és itt fog először feltűnni a párhuzam egy másik zombis játékkal, nevezetesen a Dead Risinggel. Bár szerencsére ezúttal nincs időlimit, a játék felépítése mégis nagyban hasonlít az előbb említett programéra, csak az FPS-nézet más. Adott egy sandbox-jellegű terület, safe house-ok, ahol túlélők adhatnak melléküldetéseket, illetve egy főbb szál, illetve az egyik legérdekesebb dolog, a workbench, ahol ugyanúgy, mint a Dead Risingban, a fegyvereinket javíthatjuk vagy alakíthatjuk át, sőt a talált kacatokból módosíthatjuk is a meglévőket. Bár itt is alkothatunk egy-két érdekesebb megoldást, például elemekkel feltöltött elektromos macsetét stb., a játék ezen a fronton mégis sokkal komolyabban veszi magát, elég, ha csak a Dead Rising „fénykardjára” gondolunk, amit egy marék gyémántból, valamint elemlámpából csináltunk. Nos, itt ilyen nem lesz, a fegyverek sokkal reálisabbak, és nagyon, de nagyon gyorsan rongálódnak. Lőfegyverek esetén ez nincs így, ott bőven elég korlátozás a nagyon kevés lőszer, illetve az, hogy még ha lenne is, nem vihetünk sokat magunkkal egyszerre. Lőfegyverek esetén csinálhatunk elektromos vagy például tüzes golyós upgrade-et is, mondani sem kell, hogy sokkal hatékonyabb lesz tőle.
Említettem, hogy Purna nevű színes bőrű hölgyem képessége a jó lőfegyverhasználat. Nos, nem mondom, hogy őt senki se válassza, de elárulom, a játék 90%-ban nem lőfegyvereket fogunk használni, ugyanis azok főleg az emberi ellenfelek ellen jók, akikből a játékban jóval kevesebb van, mint zombiból, de persze az ilyenkor szokásos tolvajokkal többször is összefutunk a játék során. A gépfegyverekkel zombik ellen is jól lehet harcolni, de a kevés töltény miatt nem érdemes, emberi ellenfeleink pedig majdnem mindig lőfegyverrel támadnak ránk, érdemes tehát rájuk tartalékolni a golyókat.
A történet folytatásában nemcsak a tengerparton kell tevékenykednünk: a hotelben is többször akar majd
dolgunk, később pedig eljuthatunk egy tipikus dél-amerikai favellaszerű kisvárosba, ahol a szűkebb utcákon néha elszakadhat az a bizonyos cérna, miután sokadszor szorítottak minket sarokba. Felbukkan még egy titokzatos rádióadás is, aki persze az egyetlen reménysugarat nyújtja hőseinknek, de természetesen az odáig vezető út sokfelé ágazik, és lesz itt minden, segítséget kérő anyán keresztül (aki a beteg gyermekének szeretne inzulint) korrupt, embertelen rendőrökig.
Az igazi vegyes páros
A játékról már az első pillanatokban lerí, hogy kooperatív játékmenetre tervezték. Olyannyira, hogy a többjátékos módot nem is különítették el a single player-től: ha új játékot kezdünk, mindössze azt állíthatjuk be, hogy helyi hálózaton vagy interneten keressenek-e ránk, aztán mehet a móka.
A skilleken is látszik, hogy a kooperatív játékmenet a lényeg: nagyon sok olyan, MMORPG-re hasonlító támogatóképességet tanulhatnak a karaktereink a szerepjátékokat idéző szintlépéses fejlődés során, amelyek a csapattársaink tulajdonságait erősítik. Sőt, a játék átvezető animációiban mindig mind a négy karakter szerepel, akkor is, ha egyedül játsszuk végig, valamint a különböző NPC-k is folyamatosan többes számban beszélnek hozzánk. A pályákon található interaktív elemek, fegyverek, például gázpalackok, hordók működésén is látszik, hogy csapatmunkára tervezték őket, hiszen például sokkal gyorsabb, ha a társunk bedobja az ellenfelek közé a robbanó hordót, és mi lőfegyverrel elbújva rögtön szétrobbantjuk azt, ha a megfelelő helyre ért. Azonban nemcsak mi, hanem a zombik is szintet lépek velünk a játék során, így biztosítva az állandó veszélyeket szerte a szigeten.
(Ha már a zombiknál tartunk, meg kell említeni, hogy nem csupán egy fajta van belőlük, keményebb verziókban is léteznek, sőt van, amelyik savat köp az arcunkba, hanem ugrunk félre, de főleg a kényszerzubbonyos rohangáló őrültektől féljünk.) Kooperatív módban a mellettünk küzdő társainkkal kereskedni is lehet, szintén MMO-s szerű barterablakban. Ilyenkor magasabb szintű barátaink adhatnak ugyan nekünk erősebb fegyvereket, de ezek használata úgyis
szinthez lesz kötve, így csak hordozhatjuk őket a hátizsákunkban. A hőseink a jól ismert karakterosztályoknak is megfelelnek, de úgy éreztük, hogy a komoly RPG-kel szemben ennek itt nincsen túl nagy szerepe. Elvileg Sam B a tank, Xian egy igazi gyógyító-támogató, Logan és Purna pedig különböző fegyverjártasságaikkal tűnnek
ki, a talentfáik is teljesen eltérő képességeket tartalmaznak. A fegyverek minőségi osztálya is az MMO-kra hajaz, vannak zöld, kék, lila, sőt gold színű fegyverek, hatékonyság szerint. Érdekesség, hogy bár például Purna fury
módban egy lőfegyvert használ, ehhez nem kell, hogy ténylegesen legyen nálunk egy – ezt a kis speciális képességet nézzük el a hőseinknek. A játékosok egyszerűbb összehozásához viszont nagyszerű rendszert hoztak létre a Techland programozói: amennyiben interneten nyitott módban játszunk, a játék folyamatosan scanneli a háttérben a lehetséges játékosokat, és ha talál egyet, aki éppen a történet hasonló pontjánál tart, megkérdezi, hogy nem kívánunk-e csatlakozni hozzá. Nagyon ötletes dolog, más játékban is alkalmazni lehetne.
Tehát akkor hány zombi az annyi?
A Techlandnek a rossz kritikákat kapó előző játéka után sikerült bebizonyítania, hogy lényegesen jobb produkcióra is képes. Ha nem is lesz éveken át emlegetett klasszikus a Dead Island, de egy igazán hangulatos játékot dobtak össze nekünk a vénasszonyok nyarára. Ha van egy haver, akivel végigélhetjük a kalandokat, nem fogunk csalódni, egyedül talán egy kicsit lassabban haladunk. Viszont vitán felül a játék egyik legjobb „szereplője” maga a sziget, ami igazán nagyra sikeredett, és ha minden melléküldetést meg akarunk csinálni, akkor jó pár órára ott ragadhatunk. Manapság nagyon ritka a hosszabb játék, szinte csak RPG-vonalon találhatunk több tízórás játékokat, úgyhogy becsüljük meg és élvezzük ki a Dead Island hosszúságát. Ha a Techland így fejlődik tovább, a legközelebbi játékukra nagyon kíváncsi leszek!
