Krimi, izgalom, gyilkosságok, nyomozás. 2000 óta nézhetjük napról napra, a sorozat már a tizedik évadnál tart, ergo igen, mint mindenből, amiből pénzt lehet kipasszírozni, ebből is készítettek játékot.
De minek?
Nos, az alcím máris felvet egy fontos kérdést. Bevallom, eleddig egyik CSI-játékkal sem játszottam (természetesen kötelességszerűen elolvastam a kollégák írásait róluk), viszont így CSI-szűzként tudtam rácsodálkozni a játékra. Nehéz ezt kimondanom, de annyira iszonyatosan, borzasztóan förtelmesen néz ki, és olyan hülyeségeket tartalmaz, amiket 2009-es játéktól még nem láttam és nem is akarok többet látni. Komolyan, nem találok rá szavakat, de valószínűleg az ikonom, H. P. Lovecraft sem találna, pedig ha valaki, akkor ő aztán tisztában volt az olyan szavak szinonimáival, mint például az elmondhatatlanul undorítóan ocsmány. Röpke intró után, ami pixeles, szándékosan mosottas, filmszerű, városi környezetet ábrázoló képsorokból áll, semmi több, már be is léphetünk a tutorialba, de előtte szembesülhetünk azzal, hogy összesen 5 darab ügy áll majd a játék során a rendelkezésünkre, a tutorial-ügyet is beleértve. Öt. És mind az öt annyiból áll, hogy gyilkosság, nyomozás, kész. Alig függnek össze a sztorik, egy hétvége alatt végig lehet játszani, de persze csak akkor, ha az egyszeri játékos a játéktól iszonyodva, sikoltozva le nem gyalulja az egész vackot a gépéről öt perc után (igen, bevallom, kacérkodtam a gondolattal).
Ha ez nem történt meg és megbarátkoztunk a gondolattal, hogy hát igen, kiadtuk rá a pénzt, végül is mit lehet csinálni, akkor eltötymöröghetünk vele egy darabig, mert a sztori _annyira_ nem rossz, a készítők becsületére legyen mondva, hogy még egy nagyon kicsit szórakoztató is. Kicsit agysikálós módon, de szórakoztató. Nem akarom lelőni a poénokat, hiszen amúgy is csak öt ügyből áll az egész, és ha leírok három mondatot, azzal lelőttem a játék felét (na jó, nem, ez csak újságírói túlzás volt). Ja igen, akinek DS-e van és szeretne azon játszani a játékkal, az megteheti és örülhet, hiszen még hozzábiggyesztettek az alap öthöz még négy ügyet. Voá.
Játékmenet
Las Vegas-i ügyeket fogunk megoldani, egy noname ember bőrébe bújva fogunk játszani, főszereplőnk pedig Laurence Fishburne lesz (azaz Dr. Raymond Langston). A főképernyőnk abszolút mentes mindenféle dologtól, csak a bal alsó sarokban látható egy PDA, amely négy képernyőre osztva tartalmazza a legfontosabb dolgokat. Ahogy halad előre az adott sztori, úgy lesz elérhető egyre több lokáció, viszont ami lényeges, hogy ezeket a helyeket többször be kell járni, hiszen bármi történhetett ott ottjártunk óta. Így például vissza kell majd mennünk a bűntény helyszínére is - itt kapartam a falat nagyon, hiszen minek?! Amikor a rendőrség megtalálja a holttestet, jóérzésű nyomozó mindent lefényképez, mindent elpakol, ami csak kellhet, hiszen később a fél világ összemászkálhatja a helyet, ne adj' Isten akinek az az érdeke, elviszi a bizonyítékokat, és bottal üthetjük a nyomát. Node mindegy is. Tehát, ezt még nem mondtam, a játék kalandjáték, ugyanúgy, mint az összes eddigi CSI-játék, azaz nem mászkálhatunk szabadon. A képernyőn mindig látszik az az irány, amerre mozoghatunk (nyilak jelzik a képernyő négy oldalán), illetőleg ha az egeret körbemozgatjuk, akkor láthatjuk, hogy mit tehetünk az adott helyszínen. Ha az egér elváltozik és előremutat, akkor előremehetünk vagy közelíthetünk valahová, ha beszédes buborékra vált, akkor beszélgethetünk, javaslom, mindig jártassuk körbe az egerünket a helyszínen, hátha látunk valamit, ami érdekes lehet.
Az egyik legfontosabb a bizonyítékgyűjtés folyamata, azaz amikor jól ráközelítettünk valamire és egy nyitott ládává változik az egér, azzal hozhatjuk elő a bizonyítékgyűjtő négy eszközünket. Négyféleképp gyűjthetünk bizonyítékot, de nem kell félnünk, a játék annyira lineáris, hogy nem engedi, hogy többféleképpen gyűjtsünk bizonyítékot, a mellettünk álló, aktuális segítőtársunk mindig mondja, hogy melyik jó, melyik nem. Ezzel is vigyázzunk azért, mert elképzelhető, hogy rámondja, hogy „biztos jó az?", mire mi eltennénk az adott eszközt, viszont érdemes tovább möszölni az adott helyen, és hátha pont sikerül egy ujjlenyomatot szerezni.
A nyomozóiroda
Ha úgy érezzük, hogy már roskadozunk a bizonyítékok alatt, akkor érdemes visszamenni a laborba/hullaházba/főnökhöz/tárgyalószobába. Ezek az állandó helyek, a labor a legérdekesebb, de a hullaházban is találhatunk fura dolgokat az adott páciensen. A labor főfolyosóján állva látni, hogy háromfelé mehetünk: balra, jobbra és előre. Elöl csak egy darab lift van, ahol körbenézhetünk és ennyi. (Minek csinálnak helyeket, ha ott nem lehet semmit sem csinálni és ráadásul még ronda is?) A két laborszobában különféle berendezéseket láthatunk, ha belépünk a szobába, a monitorokon látszik, miket lehet rajtuk csinálni, öt perc után kenni-vágni fogjuk a menetet. A jobboldali laborban van egy nagy, kivilágított asztal, itt illeszthetünk össze bizonyítékokat stb., el lehet puzzle-ozni, semmi különös. Rendelkezésünkre áll még mikroszkóp, halálosan egyszerű, nagyítani lehet vele, élesíteni, és az egérrel jobbra-balra mozgatni az adott tárgyat.
A számítógépeknél hangot lehet összehasonlítani és kielemezni; DNS-t keresni és összehasonlítani; orvosi adatbázisban kutatni; ujjlenyomatot figyelni stb. Minden borzasztóan egyszerű, ugyanis ha egy adott számítógépen dolgozunk és előhozzuk az Evidence gomb megnyomásával a bűnjeleket, akkor csak azt hozza elő, ami az adott gépre illik. Nincs anyázás, nincs gondolkodás, csak lineáris játékmenet. Jaj, de jó.
A tárgyalószobában tárgyalunk, beszélgetünk és kihallgatunk, itt történt velem olyan, hogy a főnök azt mondta, hogy beszélnünk kell, menjek a szobájába, mentem a szobájába, de semmi, csak azt lehetett megkérdezni tőle, hogy hogy van manapság.
Ahogy halad előre a történet, úgy ismét előjönnek az intróban megismert mosottas városi képek, illetőleg achievementeket is szerezhetünk, gondolom, azért, hogy pörgőssé varázsolják a játékot és legyen valami motiváció. A sorozatszerűséget a zene is erősíti, kicsit amerikaisorozat-fílingem volt, abszolút szokványos, semmi különös-zene.
De a grafika, jaj, a grafika. A sorozatszereplők nagyjából felismerhetőek, még a szájuk is mozog és igyekeznek kifejezni valamilyen érzelmet, ami néha sikerül nekik, néha nem. A környezet az iszonytatóval határos, direkt lefényképeztem a főnök irodájának jobboldali részét a zászlóval, majd nézzétek meg, megéri felfedezni az apró gyönyörűségeket. A beállításokban alig lehet valamit állítani, hiába veszed fel a felbontást, attól még ronda marad. Van benne egy olyan bug, hogy sokszor, ha felgyorsítod egy szereplő beszédét a Space gombbal, akkor nem hagyja abba az adott mondatot, hanem az összecsúszik a következő mondattal, így egy idő után mintha kórus beszélne.
Szóval sajnálatos, nagyon sajnálatos, a sorozat rajongóinak biztos tetszeni fog, de személy szerint, ha az X-aktákból (aminek hatalmas fanja vagyok) egy ilyen szintű játékot csináltak volna... hát nem is tudom. Kicsit „meggyalázták a kedvencemet"-érzésem lenne. Nade ne legyünk gonoszak, értékeljük Fejlesztő Józsi erőfeszítéseit, akit beültettek programozni egyedül, amíg az egész csapat elment nyaralni a Bahamákra.
2009. november archív
