Jellemző Hollywoodra, hogy az utolsó dollárokat is kisajtolják egy sikeres alkotásból, legyen az film vagy sorozat. A leggyakoribb az, hogy addig készítik a folytatásokat és további évadokat, amíg csak a bevétel meghaladja a kiadásokat, jobb esetben pedig ehhez az - egy vállalat fennmaradásának szempontjából érthető - attitűdhöz egy kreatív vízió is kapcsolódik. A legjobban akkor járunk, ha nem kizárólag amiatt folytatnak valamit, mert sikeres, hanem azért, mert van alkotói elképzelés hozzá, amelynek kibontakozását segíti a biztos anyagi háttér, nem pedig meghatározza.
Természetesen ez nem egyoldalú dolog, elvégre a fogyasztói társadalom olyan, mint a mesebeli kis gömböc: mindenből többet akar és azonnal, így ha berobban egy produkció, hevesen habzsolnának még belőle. Ezért amikor gyorsan összehozzák a következő évadot vagy a második filmet, és azok minősége nem egyezik az elvárásokkal, akkor következik a nézők részéről az elégedetlenkedés, a producerek oldalán pedig az értetlenkedés széttárt karokkal, hiszen igényt elégítettek ki. Persze nem mindegy, hogyan.
Összetett téma ez, aminek elemeit sokáig lehetne elemezgetni mindkét oldal szemszögéből, szóval nem mi fogjuk megfejteni egy rövid bevezető keretében, eltartott kisujjal kávét szürcsölgetve, inkább csak szerettünk volna rávilágítani arra, hogy mennyire kétélű pengének számít egy sorozatból további évadokat berendelni. Számos olyan limitált szériát lehetne említeni, amikben benne volt a potenciál egy minőségi folytatáshoz, azokból viszont még több akad, amiket már jóval a valódi vég előtt be kellett volna fejezni. Ez utóbbiak közül szedtünk össze tíz példát, kifejezetten olyan alkotásokra fókuszálva, amikhez már nemhogy többet, de második szezont sem kellett volna készíteni.
Értelemszerűen, mint minden összeállításunk, úgy ez is teljesen szubjektív, a szerkesztőség sorozatrajongó tagjainak ötleteléseiből állt össze a lista. Ennél fogva könnyen megeshet, hogy olyan nevekkel is találkoztok az alábbiakban, amiknek ittlétével nem értetek egyet, vagy éppen fel tudtok sorolni egy rakás címet, amik hiányát nem értitek. Ezekkel kapcsolatban szívesen várunk minden véleményt a kommentszekcióban, most pedig következzen tíz tévésorozat, aminél szerintünk jó lett volna egy évad után megállni (nem rangsorba rendezve, hanem ábécé-sorrendbe van szedve):
13 okom volt (13 Reasons Why)
Vannak izgalmas, fontos és megrendítő sorozatok, de kevés mondhatja el magáról mindezt egyszerre. A Jay Asher azonos című könyvén alapuló 13 okom volt pontosan ilyen: egy gimnazista lány öngyilkosságához vezető útját mutatja be nem hibátlanul, de hitelesen, átélhetően, sok empátiával. Hannah Baker végzetes tettének okait magnókazettákra mondja fel, és egy-egy személyt is megnevez: 13 ok, 13 rész. A széria olyan témákat boncolgat, mint az internetes és a szexuális zaklatás, vagy éppen az alkoholizmus, miközben a karaktereknél fokozatosan foszlik szét az a látszat, amit mutatnak magukról a külvilágnak. A sorozat heves reakciót váltott ki, rengeteg vitát generált, miközben fontos dolgokra irányította rá a figyelmet, és ez így van jól, azonban a készítők elkövették azt a hibát, hogy a lezártnak érződött történetet folytatták. Három további évad készült, mindegyik egyre erőltetettebb, összeszedetlenebb lett, a lezárás pedig kvázi szembeköpi az első szezont a kifejezetten káros mondanivalójával, az emberi ábrázolásmód hiányával. 13 okunk van szomorkodni.
A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale)
Egészen elképesztő, letaglózó és mérhetetlenül szomorú nemcsak Margaret Atwood 1985-ben megjelent klasszikus regénye, hanem a sorozatváltozat témája is. A Hulu produkciója kíméletlenül világít rá arra a tényre, hogy a mai napig létezik olyan hely a Földön, ahol a nők a legalapvetőbb jogaikat is csak másvalaki felügyeletével gyakorolhatják, a férfiak élő-lélegző tulajdonként tekintenek rájuk. A történet szerint egy olyan alternatív jövőben járunk, amelyben az Egyesült Államok romjain épült új állam a nőket egyetlen feladatra "tartja": szaporodásra. Az alapanyag és annak adaptációja is súlyos témáról beszél jelentőségteljesen, hatása megkérdőjelezhetetlen, megvalósítása minőségi, színészgárdája pedig tovább emelte a színvonalat. A második szezontól kezdve viszont a készítők egyre jobban eltávolodtak a kiváló forrásanyagtól: az egydimenziósabbnak tűnő karakterek, valamint a túlzott koncentrálás a fájdalomra és a terrorra, jelezték, hogy Atwood tehetségéhez képtelenek voltak felnőni a sorozat írói.
Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies)
Liane Moriarty azonos című bestsellerének feldolgozása igazi sztárgárdával valósult meg: Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Laura Dern és Shailene Woodley karakterein keresztül kukkanthattunk bele egy nyugodt, tengerparti kisváros közösségének életébe, amely fenekestől felfordul, amikor gyilkosság történik. Minden adott volt a sikerhez: erős alapanyag, sokat tapasztalt készítő (David E. Kelley olyan szériákat jegyzett, mint az Ally McBeal, az Ügyvédek és a Boston Legal - Jogi játszmák), neves színészek és az HBO hathatós támogatása. A minisorozatnak szánt Hatalmas kis hazugságok nagyot szólt, azóta is a legjobb könyvadaptációk között emlegetik, a lendület pedig nem állt meg hét epizódnál. A második évad igyekezett nagyot villantani, aminek érdekében még Meryl Streep is csatlakozott a csapathoz, de a könyv által jelentett biztonsági háló megszűnt, az ugrás pedig nem jött össze: hiányzott belőle az az intrika és rejtély, amit az előd olyan ügyesen kezelt, a koncepció pedig gyorsan kifulladt. Mindenki jobban járt volna, ha a sorozat akkor fejeződik be, amikor a regény is.
Hősök (Heroes)
Tim Kring szuperhősös drámasorozata még azelőtt rajtolt el, hogy a Marvel és a DC eltelítették volna a piacot a tartalmaikkal, így meglehetősen izgalmas volt nézni, ahogyan hétköznapi emberek felfedezik a különleges képességüket, és ráeszmélnek, hogy ez milyen kihatással van a saját életükre, illetve másokéra. Miközben a Hősök egyéni sztoriszálakat vonultatott fel - elég csak a gondolatolvasó rendőrre vagy a téridő-manipulálásra képes irodistára gondolni -, volt egy átfogó narratívája is. A szórakoztatás mellett pedig nagy hangsúlyt kapott a mögöttes mondanivaló is, ami egy remek szereplőgárdára tudott építeni. Nem meglepő hát, hogy az első évad az NBC történetének egyik legnagyobb dobása lett, és zöld utat kapott a folytatás. A karakterek nagyon népszerűek lettek, így ugrott az antológia-terv, a gyártás közbeni írósztrájk pedig alaposan rányomta bélyegét a következő felvonásra, aminek következtében a sorozat a zavaros cselekmények és következetlenségek labirintusába került (a balanszolás olyannyira nem ment, hogy a két közönségkedvenc karaktert a kispadra ültették), amiből aztán a 3-4. évad során sem tudott kikecmeregni, el is kaszálták.
Marvel's Jessica Jones
Miután Daredevil megadta a kezdőlöketet a netflixes Marvel-tartalmakhoz, olyan hősök kaptak saját sorozatot a streamingszolgáltatón, mint Jessica Jones, Iron Fist és Luke Cage, hogy aztán a The Defenders képében egyesítsék erejüket. A Krysten Ritter (Szívek szállodája, Ne bízz a ribiben!) által alakított Jessica Jones volt közülük a második, akinek a személyes sztoriját megismerhettük, Ritter pedig kihozott mindent a karakterből, amit lehetett, amihez rengeteget hozzátett az ehhez zseniálisan asszisztáló David Tennant, aki a főgonoszt, Kilgrave-et játszotta. Az évadnak olyan érzete volt, mintha nem is egy történet kezdetét, hanem annak folytatását látnánk, ahol a hős már eljutott a mélypontra, a nemezise nyert, és most elérkezett az idő a visszavágásra. Az alkoholizmussal és PTSD-vel küzdő Jessica szenvedése és felállása padlóról, valamint a toxikus viszonya Kilgrave-vel elég naftát biztosított az egész szezon számára, viszont a folytatásra már nem: a készítők görcsösen szerettek volna nagyobbat, többet, jobbat, komplexebbet, viszont egyik sem jött össze, többek között az érdektelen mellékszálak, az időhúzás, az erőltetettség és Tennant hanyagolása miatt.
A cikk folytatódik, lapozz tovább a következő oldalra!
