Virginia
Bár egy eltűnt fiú ügyének felgöngyölítése elsőre elég klisés felütésnek hangzik, mégis, a Virginia alkotóinak sikerült olyan feszesre írni ezen alaphelyzet köré épülő történetet, amivel még az igazi thriller rajongókat is sikerült levenniük a lábukról. A 2016-os, 505 Games gondozásában kiadott nyomozós sétaszimulátorban egy FBI ügynök, Anne Tarver felett vesszük át az irányítás, kivel a térségben eltűnt fiú ügyének végére kell pontot tennünk. Nyomozásunk során bejárjuk majd a fiktív, erősen Twin Peaks hangulatot árasztó város minden szegletét, miközben számos ismeretlenbe belebotlunk, információk után kutatunk.
A játék egyik erőssége, hogy remek tempót diktál: mindvégig úgy adagolja az információmorzsákat, hogy fenntartsa figyelmünket, előrehaladásra, a történtek kibogozására ösztönözzön minket. Érdemes is figyelni, ugyanis rendesen össze tudnak kavarodni szálak, mi több, az időben oda-vissza ugrálás is gyakori. Sok mindent a játékosok képzelőerejére bíz a Virginia, második fele pedig már-már zavarba ejtően nagy szabadságot ad az interpretációra. Ezek tudatában talán annyira nem meglepő, megjelenésekor meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, mind a rajongók, mind a kritikusok véleménye megoszlott a játékkal kapcsolatban. Sokan a Dear Estherrel és a Gone Home-mal helyezték egy szintre, míg többen a monotonitása és súlytalansága, olykor eltúlzott története miatt szólták le a játékot. Pár ezer forintért bőven tudjuk ajánlani, és mivel manapság nem nagyon kérnek érte többet, nincs mit veszteni vele.
The Vanishing of Ethan Carter
A korábban FPS-játékokon edződött, ex-People Can Fly-os fejlesztőkből avanzsálódott The Astronauts immáron kellő szabadságot kapott ahhoz, hogy megvalósítsa történetközpontúbb játékára irányuló ambícióit, melynek eredményeként 2014-ben is egy emlékezetes sétaszimulátorral bővülhetett a műfaj. A The Vanishing of Ethan Carter-ben a természetfeletti ügyekre specializálódott, különleges képességekkel rendelkező nyomozó, Paul Prospero felett vehetjük át az irányítást, kivel feladatunk a wisconsini Red Creek Valley-ben eltűnt 12 éves fiú, Ethan megtalálása lesz. A férfi sajátos képességeinek köszönhetően, a maga elé vizionalizált múltbéli események felidézésével ismerhetjük meg a történetet, melyek több, olykor hajmeresztően fordulatos, a térségben elkövetett bűntettről is lerántják a leplet.
A baktatások közepette nagyobb hangsúlyt kap a rejtvényfejtés, ami rendre a nyomok és hátrahagyott bizonyítékok felkutatását igényli majd. Hamar körvonalazódik, hogy valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Ethan is jelen van a felelevenített gyilkosságoknál - ez a fűszer szolgáltatja a történet misztikumát. A látvány is kiemelkedő, ami elsősorban a fejlesztők által alkalmazott, úgynevezett fotogrammetria technológiának köszönhetően. Az eljárás során kazalnyi fényképet készítettek bizonyos objektumokról, majd ültették át ezeket a játékba, törekedve a legvalósághűbb végeredményre. A The Astronauts erőfeszítéseit kimagasló kritikai fogadtatással, pozitív rajongói értékelésekkel, 2015-ben pedig az innováció kategóriájában egy BAFTA-díjjal jutalmazták. Nem sokkal a megjelenése után Unreal Engine 4-be ültették át, ezzel pedig - néhány extra funkcióval kiegészülve - csúcsra járatták az egyébként is szemkápráztató látványt. Ma már lényegében minden platformon elérhető és megvásárolható, egy nekiülésből lazán végigjátszható, tényleg nem érdemes kihagyni.
Everybody's Gone to the Rapture
Listánk végéhez közeledve lassan elő-előkerülnek az ismertebb, szélesebb körben játszott sétaszimulátorok, amikbe jó eséllyel a műfajban kevésbé otthonosan mozgó játékosok is belefutottak már. Az egyik ilyen cím lehet a 2015-ös Everybody's Gone to the Rapture, melyben - a The Vanishing of Ethan Carterhez hasonlóan - egy elhagyatott város felfedezése és bejárása során idézhetjük fel a történteket. Az egykoron itt élt emberek megismerésével, hátrahagyott emlékeik felelevenítésével nyerhetünk bepillantást egykori életükbe, míg nem idővel az eltűnésük mögött álló rejtélyt övező köd is tisztulni kezd.
Mivel a játék felett listánk korábbi tagját, a Gone Home-ot is jegyző The Chinese Room bábáskodott, hasonló játékmenet és történetmesélés hajtja az Everybody's Gone to the Rapture motorját is. Nincsenek puzzle szekciók, se ügyességi részek, csupán emléktöredékekre és az ezekhez kapcsolódó párbeszédekre hagyatkozhatunk, így lényegében minden a történeten áll vagy bukik. Szerencsére inkább áll, ugyanis a misztikum kellően érdekes, jól felépített, míg a sétaszimulátorok kategóriáján belül a grafika is kiemelkedő, a zenék és hangok szintúgy a helyén vannak. Megjelenésekor PlayStation 4-exkluzivitást kapott, nem sokkal később azonban PC-re is portolták, itt is lehet adni neki egy próbát.
Firewatch
Firewatch. Az egyik, hanem a legtöbbek által ismert és méltatott sétaszimulátor. Valószínűleg senki sem számított arra, hogy az ex-Telltale-es fejlesztők és egy festőművész, Olly Moss nászából egy ilyen pazar játék születik. A Campo Santo alkotásában egy elszigetelt wyomingi erdő magányos tűzfigyelője, Henry felett vesszük át az irányítás, akivel az erdő bejárása során fokozatosan bontakozik ki egy szövevényes, ugyanakkor megható történet. A külvilágtól teljesen elszigetelve, az egyetlen kapcsolatunk a szomszédos őrtoronyban tanyázó tapasztaltabb tűzőr, Delilah, bár szemtől szemben vele sem találkozunk. Walkie-talkie-n keresztül kommunikálunk a kezdetben rejtélyes, idővel egyre nyitottabbá váló hölggyel - lényegében ezek a beszélgetések adják a Firewatch velejét. Általában többféleképpen válaszolhatunk és reagálhatunk Delilah mondandójára, de persze a hallgatás is opció.
Csavaros sztori, parádésan felépített misztikum, zseniálisan megírt párbeszédek, nevetés, olykor sírás - mind a tökéletesség szintjének közelébe terelik a Firewatchot. Persze, lehetne hosszabb, a választási lehetőségeinknek is lehetne nagyobb súlya, talán a történetet is lezárhatták volna kerekebben, de ezek mind olyan apróságok, amik nem rondítanak bele komolyabban az összképbe. A Firewatch egy kötelező darab a műfajjal kacérkodóknak, de azok, akik szeretik a jól megírt, rejtélyekkel tarkított történeteket, szintúgy tehetnek vele egy próbát. Egy-kettő nekiülésből végigjátszható, már csak emiatt sem érdemes megfosztani magunkat egy olyan élménytől, ami ennél sokkal tovább velünk marad.
What Remains of Edith Finch
A sétaszimulátorok ékköve, a tökéletes írás és interaktív történetmesélés mintapéldája, igazi érzelmi hullámvasút, amit bármennyire is élveztél, nem biztos, hogy újból felülnél rá. Egyedül maradtunk, a korábban népes, látszólag boldog családból mindenki tragikus körülmények között hagyott itt minket, mi pedig azóta is elkeseredetten keressük a miérteket. Átok ült a családon? Netalántán valaki a háttérben manipulálta a történéseket? Hasonló kérdések fogalmazódnak meg bennünk amikor a What Remains of Edith Finchcsel játszunk, a végére azonban semmi sem marad megválaszolatlanul. A történet felgöngyölítése során a Finch család egyetlen élő tagja, Edith felett vesszük át az irányítást, akivel a számos titkot és emléket rejtegető családi házat bejárva próbáljuk kideríteni, hogy mi és hogyan történt, amire elsősorban az egyes családtagok emlékeinek felidézése mentén fog fény derülni.
Egy lenyűgöző, egyben szívszorító, szimbolikára erősen építkező élmény a What Remains of Edith Finch, melynek végigjátszás után szinte biztos, hogy odaszaladunk majd szeretteinkhez, megölelgetjük őket, hálát adunk a velük megélt pillanatoknak. Bármennyire is zseniális, kellő komolyság és érettség hiányában felejthető élmény lesz a What Remains of Edith Finch, közben pedig lélekben is érdemes rákészülni, nem piskóta, amit itt átélünk. Mégis, a fentiek tudatában nem tudnánk nem ajánlani: ha csak egyetlen egy játékot próbálnál ki erről a listáról, akkor nem kell tovább találgatnod, melyik legyen az.
Ti milyen játékokkal bővítenétek még a listát? Melyik volt a kedvencetek a felsorolt címek közül? Ezeket ne tartsátok magatokban, bátran írjátok meg, ezzel pedig bővítsétek a legjobb sétaszimulátorok listáját!
