SOMA
Az Amnesia: The Dark Descent a Twitch-korszak és a horrorjátékok műfajának egyik legmeghatározóbb játéka, amiben akadt néhány jump scare, de nem ezek pumpálták fel a pulzusunkat. Ennek fejlesztői készítették a SOMA-t is, egy - a változatosság kedvéért - nem az űrben, hanem az Atlanti-óceán mélyén lévő létesítményben játszódó túlélőhorrort, amiben a gépek öntudatra ébrednek, nekünk pedig fényt kell deríteni arra, hogy mi okozza a káoszt. A játék nem csak hidegrázós, de elgondolkodtató is, a filozofikus kérdések kedvelői külön szeretni fogják.
Heavy Rain
Vannak olyan kollégák, akik egyébként elismerik a Quantic Dream nagyságát, és szívesen játszottak későbbi játékaikkal, de nem tudták rávenni magukat arra, hogy a Heavy Raint végigjátsszák. Az ok egyszerű: van gyermekük. A játék úgy indul, hogy Ethan Mars fia, Jason eltűnik egy plázában, majd elgázolja egy autó. Ethan kómába esik, majd nem sokkal azután, hogy felébred, másik fiát elrabolja az Origami-gyilkos néven elhíresült bűnöző. Nem sokkal jobb a többi főszereplő élete sem, ráadásul még az eső is zuhog. Szülőknek tényleg különösen kemény, de bárki átérezheti, mennyire borzalmas lehet egy ilyen szituációba keveredni. Egyébként ha ügyesek vagyunk, és jó döntéseket hozunk, a körülményekhez képest egész pozitív végkifejlethez is eljuthatunk, ám ha bénázunk, súlyos következményekkel kell szembenéznünk.
Hellblade: Senua's Sacrifice
Néhány nap, és megjelenik a Senua's Saga: Hellblade II, ami folytatja a mentális problémákkal küzdő harcos történetét. Addig bátran ledarálhatjátok még a 2017-ben megjelent első részt, szigorúan fülhallgatót viselve, ugyanis így élhetitek bele magatokat igazán Senua szerepébe. A pszichózis hű ábrázolása miatt orvosszakmai elismeréseket is begyűjtő játékban egy a skandináv mitológia és a kelta kultúra által inspirált világban barangolhatunk Senuát irányítva, akinek oldalán halott szerelme feje lóg, célja pedig, hogy lelkét kiszabadítsa Hela istennő fogságából. Folyamatosan halljuk a hangok suttogását, és eleve az egész környezet nem olyan, amit szívesen választanánk mondjuk a horvát tengerpartok helyett.
Gone Home
A sétaszimulátorok műfajának kirobbantója, egyben egyik legjelesebb képviselője a Gone Home, ami végülis nem horror, mégis van benne valami nyugtalanító. Miután Katie hazatér a szülői házba, üresen találja azt, így nem tehet mást, elkezd körülnézni, hogy össze tudja rakni, mi történhetett, hol vannak családtagjai, miért áll szinte minden dobozokban, és mi zajlott addig, amíg ő máshol töltötte idejét. Nagyon érdekes a történetmesélés ezen módja, és lehet, hogy később mások jobban csinálták, ezt a játéktörténelmi jelentőségű alkotást sem szabad kihagyni.
BioShock
Onnantól, hogy kiúsztunk a világítótoronyhoz, és beléptünk a Rapture-be vezető járműbe, odáig, hogy a kaland végére értünk, végig azon gondolkodtunk, mennyire izgalmas lenne felfedezni a víz alatti várost annak fénykorában. Akármelyik körzetében jártunk, csak arra tudtunk gondolni, mennyire szép környezetben éltek a lakók, és milyen szuper lett volna, ha az ADAM nem dönti romokba az egészet. Csak a BioShock Infinite Burial at Sea DLC-i adtak végül ízelítőt ebből, mindaddig be kellett érnünk a vágyódással, a sajnálattal, amit a város egykori lakói iránt éreztünk. Ken Levine ezen klasszikusát pusztán egyedi hangulata miatt is élvezzük végigjátszani újra és újra, immár 17 éve.
