Tapasztalatból is tudjuk, hogy a korhatárok csak jelzésképpen vannak a játékokon vagy tévéműsorok közben a képernyő alján. Nem hiszem, hogy sok olyan szülő lenne, aki bekapcsolja szombat reggel a TV-t, meglátja a 6-os karikát a jobb alsó sarokban, majd bevetődve a gyerek elé azonnal elkapcsol, hiszen azt mondták neki, hogy a Spongyabob Kockanadrág rossz hatással van a hat év alatti csemetékre (pedig maximum a poénokat nem érti).
Ha egy számot látunk a játékok dobozán, agyunk azt automatikusan lefordítja: a 18-as szám valószínűleg horrort, brutalitást vagy pornográf tartalmat jelent, a 16-os valami lövöldözős, verekedős játékot, amiben elvétve van némi komolyabb erőszak, a 12-es karikás játékoktól pedig csak a valamilyen mentális rendellenességgel rendelkezőket tiltanánk el, akik egy póniló látványára tömegmészárlásba kezdenek.
Mint az a Playr2 felméréséből kiderült, a szülők nagyrésze szintén nem törődik a korhatárokkal, nem az alapján szabja meg, hogy gyermeke mivel játszhat. A megkérdezett 1221 szülő mindegyike 17 év alatti gyermekkel rendelkezik, közülük 64% rá sem pillant a dobozon lévő korhatárra. Eme csoport tagjai közül 55% gondolja úgy, hogy nem jelent semmit a korhatár megszabása, 51%-uk pedig nem bánja, ha gyermeke olyan játékkal játszik, amin 18-as besorolás szerepel. 61%-uk szerint az erőszakos játékok nem teszik erőszakosabbá a fiatalokat. Ahogy már ezerszer elmondtuk, egy fiatal viselkedése nem azon múlik, hogy milyen játékokkal játszik. Ha ott van a hajlam, akkor a videojátékok sem kellenek.
