A CineStar hasábjain megjelent kritikából nem csak azt szűrhetjük le, hogy a Z világháborúnak vajmi kevés köze van az „alapjául szolgáló” Max Brooks regényhez, de az is kiderül, hogy a végeredmény koránt sem olyan gyászos, mint amit vártunk.
Pedig sok baljós előjelből lehetett arra következtetni, hogy csúnya zakó lesz Brad Pitt és az élőhalottak majd két órás hajszája. Első körben a Paramount fél évet csúsztatta a Z világháború premierjét, többen is átpofozták a forgatókönyvet, majd jöttek az utóforgatások és a pletykák szerint Marc Forster és Pitt olyannyira összevesztek a forgatás alatt, hogy azóta sem állnak szóba egymással. Az már csak hab a tortán, hogy a World War Z (Zombiháború) regény írója, Max Brooks úgy fogalmazott a forgatókönyvet olvasva: „Nem mondhatom meg az embereknek, hogy nézzék, vagy ne nézzék a filmet. Csak annyit mondhatok, hogy a filmet kezeljék filmként, a könyvet pedig könyvként.” (Tehát szar lesz, értjük.)
Az imént elhangzottak fényében igen csak meglepő, hogy a Z világháború pofátlanul szórakoztató, sodró lendületű nyári akciófilm lett, amelyet úgy érdemes élvezni, ha elvonatkoztatunk bárminemű kapcsolódó műtől. Marc Forster megfelelő mennyiségben adagolta az akciót, a drámai és parás részeket és pont ez vált az alkotás legnagyobb erényévé, ami még a logikai bakikat is képes elfeledtetni velünk.
A World War Z hemzseg a kihagyott ziccerektől is, hogy csak a már említett társblog kritikusaként magamat idézzem, sajnos nem tudunk meg semmit a zombiháború társadalmi hatásáról, nincsenek politikai vagy vallási utalások, csakis azt éljük meg (megint), hogy a kisember hogyan küzd a túlélésért. Nincs globális kép, sem világmegváltó katarzis. Ezt kompenzálandó, Brad Pitt igyekezett hitelesen eljátszani a folyton menekülni kényszerülő kulcsembert, akinek sablonos módon első és legfontosabb értéke nem az élete, hanem a családja, de rá hárul a feladat, hogy megmentse a világot a tomboló járványtól.
Marc Forster rendező sajnálatos módon a mellékkaraktereket nem kezelte akkora elánnal, mint a film látványvilágát, ebből adódóan előbbiek erőtlenek és sótlanok lettek, azonban a CGI-n rengeteget javítottak az első kiadott marketinganyagok óta, így a vásznon nagyon is pofás lett a zombik pusztítása, akinknek – és sosem gondoltam volna, hogy ilyet leírok – meglepően jól áll, hogy villámgyorsak. Nem egyszer alkalmunk nyílik közelebbről, hosszú ideig is szemügyre venni őket és nem lehet panaszunk a küllemükre, már ami a kidolgozást és nem a szépséget illeti. A csoportos támadásaik pedig garantáltan maradandó emlékeket képeznek majd (még ha kicsit el is mosolyodunk közben).
Ha a Z világháború minden pozitívumát és negatívumát összeadjuk, akkor egy adaptációként megbukott, azonban különálló filmként meglepően szórakoztató matériát kapunk és egy zombikat középpontba állító, Brad Pitt főszereplésével készült nyári blockbustertől nem is várhatunk többet. Így gondolkodik a Paramount kiadó is, aki a biztató bevételeket és korrekt kritikai pontszámokat látva már tervezi a folytatást. Lehet rajta hőbörögni, de Hollywoodban már senki sem ígér olyat, hogy értéket közvetít. Ettől még lehet jól érezni magunkat.
