Tudjuk, tudjuk, az Arnak iránti lelkesedés egy kicsit későn ért el minket, hiszen az angol nyelvű változat 2020-ban, a magyar pedig tavaly májusban jelent meg, de a - tágan értelmezett - közelmúltban került a magyar boltok polcaira az Expedícióvezetők kiegészítő, és emiatt úgy éreztük, most már mindenképp foglalkoznunk kell vele. (Mondhatnám, hogy a nagy kincskeresésben eltévedtünk a romok között, de ezt úgysem hinné el senki).
Aki követi a modern társasjátékok világát, bizonyára hallott róla néhány jó szót, az elmúlt két évben iszonyú felkapott lett, jó néhány díjra jelölték (2021-ben a Spiel des Jahresre is gamer kategóriában, de elvitte a díjat előle a Paleo), és a játékosok is megszerették, részben gyönyörű dizájnja, részben kellően összetett, mégis átlátható játékmenete miatt.
Arnak romjai elvesztek, te nem fogsz
Az Arnak nem egy kezdőknek való játék, sok különböző mechanikát használ és rengeteg lehetőséget ad, de ha már van néhány társasod, nem lesz különösebben nehéz dolgod a megtanulásával. Elsőre, az előkészületek során soknak tűnhet, hogy a hatalmas, négyfelé hajtott táblához még egy kicsit is hozzá kell rakni, ezeken számos kartonelemet, nyersanyagot és paklit elhelyezni, ráadásul minden játékos egy-egy saját táblát is kap, de ez utóbbitól pláne nem kell megijedni; rengeteget segít, hogy jobban átlássuk az előttünk lévő teret.
A játékosok kalandorokat alakítanak, akik a rejtélyes szigetet, Arnakot fedezhetik fel az öt fordulóból álló kirándulás során. Az alapjátékban mindenki közel ugyanolyan feltételekkel kezd: először kapnak egy hat lap alkotta paklit és néhány kezdő nyersanyagot, innen indulva választhatnak a számtalan lehetséges akció közül. Eleinte korlátozottan cselekedhetnek, de minél többet fedeznek fel a helyszínekből, és minél több erőforrásból gazdálkodhatnak, annál több lehetséges akciót hajthatnak végre. Ez nagyon kényelmes, sokkal könnyebb így tervezni a következő lépéseket, mintha rögtön minden nyitva állna előttünk, körről körre haladva tágulnak, majd szűkülnek ismét a választási lehetőségeink, ahogy feltöltjük és kimerítjük készleteinket.
Amikor még csak kevés nyersanyaggal rendelkezünk, egyértelmű, hogy el kell kezdenünk gyűjtögetni, a sátorral jelölt mezők valamelyikére küldve egyik kalandorunkat (akit más játékokban "munkásnak" szokás hívni). Ha van három iránytűnk, már dönthetünk úgy is, hogy felfedezünk egy új területet, ami az alap mezőknél több cuccot ad, valamint ránk szabadít egy őrzőt, akit legyőzve máris bezsebelünk öt pontot, illetve egy egyszer, ingyenesen végrehajtható extra akciót. Mindeközben a megfelelő dolgok beváltásával a tábla szélén tologathatjuk kutatásjelzőinket, amik nem csak hogy rengeteg pontot érnek a játék végén, de bónuszokat is adnak - a jegyzetfüzettel például fejleszthető segítőket oldhatunk fel, akik fordulónként egyszer támogatnak minket valamivel.
A paklinkban lévő kártyák is fontos szerephez jutnak: amellett, hogy tartozik hozzájuk egy pontszám, egyrészt ezek felhasználásával tudunk lépkedni a tábla különböző mezőire (repülővel bárhova, autóval és hajóval az ezekkel vagy csizmával jelölt helyekre, gyalog pedig csak a táborhoz), másrészt - szinte - mindegyik ad valamilyen akciót, ami ideiglenesen segíthet minket. El kell döntenünk, mozgásra vagy cselekvésre használjuk-e őket, ami megint csak tesz egy réteget a játékra. A paklink folyamatosan bővül, ahogy újabb lapokat vásárolunk, szerzünk, de a végére sem lesz átláthatatlan, ráadásul minden körben csak ötöt húzunk a tetejéről, és a körök végeztével a használt lapokat visszakeverjük az aljára, így a menetek során minden lap a kezünkbe kerülhet.
Az Arnak komponensei egyediek és gyönyörűek, a nyersanyagok, a helyszíneket és őrzőket jelképező lapkák, a kártyák és maga a játéktér is csodálatos, a hangulata azonnal behúz - még a kalandorok sem csak a hagyományos meeple-ök, kis kalapot viselnek, és nagyobbak is az átlagnál. Egyedül egy rendező hiányzik a dobozból, aki nem szereti, ha zacskóban csúszkál minden, jobban teszi, ha körülnéz a direkt erre szakosodott oldalak kínálatában. Az alapjáték önmagában is szórakoztató és változatos, de az Expedícióvezetők sokkal izgalmasabbá teszi.
Hagyjátok a profikra!
Nem gondolom, hogy ha valakinek tetszik egy játék, muszáj az összes létező kiegészítőt is beszereznie hozzá, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik javít az élményen, vagy úgy módosítja, hogy megmaradjon az, amiért az alapjátékot szeretjük. A Mars terraformálásához például már a startot felgyorsító Kezdetek is elég, a Carcassonne pedig tökéletes élményt ad úgy is, ha csak az alapjátékkal járó folyókat és apátokat keverjük bele (ez utóbbinál egyébként nagyon mély az üreg, nagy kiegészítőből van vagy tíz, miniből meg még annál is több). Az Arnaknál viszont tényleg sokat ad az élményhez az Expedícióvezetők, már az első kipróbálásnál is úgy éreztem magam, mint a Pandemic és a Pengeélen esetében - ott nagyon jó volt az alapjáték, de annyival változatosabbá tették a speciális járványkártyák és a mutáns vírus, hogy nem akarom többé ezek nélkül játszani.
Az Arnak kiegészítőjének legfontosabb újítása, hogy minden játékos kap vele egy szerepet, hat karakterből választhatjuk ki, melyiket szeretnénk irányítani. Mindenki teljesen egyedi kezdőkártyákkal és extra képességekkel rendelkezik: a kapitány három régésszel gazdálkodhat és van a karakterlapján egy mező, amivel anélkül használhatja egy segéd képességét, hogy megszerezné őt, a solymásznak van egy... sasa (nem fordítási hiba, az angolban Falconer a karakter és Eagle-je van), aki saját mezőin lépked és hasznos extra akciókat kínál, a bárónő minden fordulóban pénzt kap és egy teljesen egyedi lappal rendelkezik, a professzornak az ereklyelapokra kell jobban figyelnie, a felfedező csak egy figurát használhat, de őt az uzsonnajelzői beváltásával többször is, a misztikus pedig rituálékkal nyersanyagot gyűjthet, de folyamatosan kapja a félelemkártyákat, amik pontlevonást eredményeznek a játék végén. Annak ellenére, hogy mindenki teljesen más, másképp kell velük játszani, jól vannak balanszolva, bár az is igaz, hogy könnyebb kitanulni a kapitányt és a solymászt, mint a felfedezőt és a misztikust - erre a játékszabály is figyelmeztet.
A doboz tartalmaz még két új kutatássávot is eltérő nyersanyagköltségekkel, új típusú jutalmakkal, illetve ezeken lépkedve az alapjátékban csak a templomba jutás után megszerezhető, 6 vagy 2 pontot érő lapkákat már anélkül is megkaparinthatjuk, hogy teljesen célba érnénk - lehet, hogy néha ez éri majd meg jobban. Kapunk néhány új kártyát és egy vörös Hold-botot is, ami nagyobb mértékben pusztítja a lapokat, mint az eredeti, kék változat, így gyorsabban cserélődnek a megvásárolható kártyák.
Az Arnak elveszett romjai kiváló játék azoknak, akik valamennyire már ismerik a modern társasokat, szeretik a változatosságot, azt, ha sok lehetőségük van, de nem annyi, hogy leblokkoljanak tőle a döntésképtelenség következtében, hosszú perceken át várakoztatva a többieket. Egy-két játék után teljesen világossá válik, mi hogyan működik (segítenek a játékossegédletek is, amikért mindig hálásak vagyunk), és fantasztikus érzés, amikor annak ellenére, hogy egy körben csak egy fő akciót hajthatunk végre, lépéseink a láncreakciót indítanak be, ingyenes akciók és automatikusan aktiválódó események sorozatán megyünk végig, és nézhetjük, ahogy ellenfeleink arca fokozatosan sápad, ahogy egyre nagyobb előnyre teszünk szert. Az Expedícióvezetők karakterei és kutatássávjai érdemben fokozzák az élményt, de előbb nyilván az alapjátékkal érdemes ismerkedni.
(A játékot köszönjük a Gémklubnak!)
