Nem vallom magam nagy műértőnek vagy múzeumba járónak, és egész biztosan nem fizetnék milliókat egy festményért, de szerencsére egyik sem feltétele annak, hogy az angolul Art Societyként megjelent, itthon a Gémklubnak köszönhetően Műgyűjtők társasága néven kapható társasba első látásra beleszeressen az ember. Alapvetően egyszerű, és az már önmagában élvezetes benne, hogy különböző méretű festményeket próbálunk megszerezni, majd elrendezgetni egy falon, hogy lehetőleg a végén sok-sok pontot érjenek.
A kezdő tervező Mitch Wallace első játéka rögtön egészen erős lett küllemében, és korrekt játékmenetében. Elmondjuk, milyen élményre számíthat, akit a csodás, különlegesen kivágott doboz (amin a festmények maguk "süllyesztve" vannak) elcsábít.
Uh, jobb nem volt?
A Műgyűjtők társaságát egyszerre kettő-négy játékos játszhatja, mindenki saját tábláján (falán) próbálja úgy elrendezgetni a festményeket, hogy a lehető legjobban kihasználja a teret. Négy különböző típus van, és ha két egyforma (például két csendélet vagy két portré) egymás mellé kerül, egyik sem ér pontot, mert az ízléstelenségnek számít, így törekedni kell arra, hogy ezt elkerüljük. Ellenben az azonos kerettel rendelkező képek társítása után bónusz jár, apró dekorációkkal tömhetjük be a hézagokat.
Festményt szerezni licit útján lehet. A soron lévő játékos dönti el, hogy milyen méretű képek kerüljenek az aktuális kör választékába, úgy kell kivennie ezeket a dobozból (lefordítva, hogy ne tudja, milyen típussal és kerettel rendelkeznek), hogy a játékosszámhoz képest eggyel többet rak ki. Ezt követően mindenki licitálhat az 1-20 közötti kártyáival, és aki a legértékesebbet teszi le, az választ először (döntetlen esetén az előző körben lerakottakat kell összehasonlítani), de egyben feláldozza azt a lapját, így ha ellövi a 20-ast, később már rosszabb esélyekkel indul az aukción.
Az utoljára megmaradt festmény, amit senki nem választott, a központi tábla mellé kerül, és a számértékének megfelelően mozgatja előre a típusa jelölőjét. Ez azért fontos, mert a játék végén azon típusú festmények érik majd a legtöbb pontot, aminek jelölője elől áll, tehát ha a legnagyobb értékben kékkel jelölt festményeket (városképek) tettünk félre, az a játékos jár a legjobban, akinek ebből a legtöbb van. Ezt is figyelembe kell vennünk a válogatáskor, ahogy azt is, hogy a sorrend bármikor borulhat. Nagy méretű festményekből kevesebb fér el a táblán, nem igazán jó ezekre vadászni, így ha valaki olyat helyez a kínálatba, de senki nem veszi el, valamelyik jelölő gyorsan előre fog ugrani.
A játék addig tart, amíg valakinek teljesen be nem telik a táblája, vagy egy játékos elvesz úgy két festményt, hogy nem tudja őket lehelyezni, netán elfogynak a licitkártyák.
Csak ízléstelen ne legyél!
A Műgyűjtők társasága megfelel azon feltételeknek, amik egy családi játékot élvezetessé tesznek. Gyönyörű, van benne némi versengés, de nem agresszív, és egyszerű a szabálya. Azt nehéz megindokolni, hogy miért érdemes elvenni nagy festményeket, hacsak nem azért, mert több másikkal tudnak érintkezni, mint a kisebbek, és így sok dekorációt szerezhetünk, ha a szerencse nekünk kedvez. Ettől függetlenül viszont minden más eleme jól működik, és az év legjobbjai között a helye.
(A játékot köszönjük a Gémklubnak!)
Műgyűjtők társasága
- Eredeti cím: Art Society
- Tervező: Mitch Wallace
- Grafika: Veronica Grassi, Max Kosek, Angelica Regni, Sofia Rossi, Doris Shermadhi, Giacomo Vichi
- Eredeti kiadó: Mighty Boards
- Magyar kiadó: Gémklub
- Játékosszám: 2-4 fő
- Korhatár: 10+
- Időtartam: 30-60 perc
- Játékszabály: Gémklub.hu
