Yharnam cseppet sem barátságos hely, a vérmágiának köszönhetően pedig gyakorlatilag nem tudok elképzelni olyan eshetőséget, hogy a város valamely lakójával hazaállít egy napon a lányom, én meg elégedett mosollyal konstatálom mindezt - válogatott rondaságok népesítik be ugyanis a gótikus és viktoriánus stílusjegyeket is magán hordozó épületeket. Itt élhettek át ezer és egy halált, no meg kitartásuk függvényében jó pár diadalt is azok, akik szerencsét próbáltak a FromSoftware 2015-ös PS4-exkluzív videojátékával, vagyis a Bloodborne-nal. A CMON most volt olyan kedves, és társasjátékká gyurmázta át a Bloodborne koncepcióját, a Delta Vision pedig mindezt magyar fordítással ellátva kínálja, szóval még csak nyelvi akadálya sem lehet annak, hogy bárki bemerészkedjen a kártyalapok formájában visszaköszönő Serlegbörtönbe, hogy vadásztársaival az oldalán megkezdje a nagy hajszát. Akit elrettentenek az efféle fordítások, az nyilván az eredeti verzióra csússzon rá szélsebesen, mivel később csak olyan csodákba futhat bele, minthogy a bossból "Főnök", a final bossból pedig "Végső főnök" lett.
Nem tegnap volt, mikor megpillantottam a Dark Souls: The Board Game Kickstarter kampányát, amire azonnal le is csaptam, egyből hozzátettem a saját kis tallérjaimat is ahhoz az ormótlan pénzhalomhoz, amit a készítőknek sikerült pár minifigura megvillantásával előcsábítani a Dark Souls széria rajongóinak zsebeiből. Később a Dark Souls: The Card Game-et is előrendeltem, de töredelmesen bevallom, egy kezemen meg tudom számolni, végül hányszor vettem elő őket újra, miután nagy nehezen megérkeztek. A többéves csúszással befutó kiegészítőket már csak kibontottam, játékra sosem kerül velük sor. Ennek pedig egyetlen végtelenül egyszerű oka van: nagyon kevés időt tudok jelenleg a társasokra fordítani, ha pedig mégis összejön egy parti a barátokkal, akkor szórakozni szeretnék játék közben. A Steamforged Games-féle Dark Souls társas- és kártyajáték viszont hosszútávon nem szórakoztat.
A lassú, gyűjtögetős, csigatempóban fejlődő játékmenet az eredeti videojátékok esetében telitalálat, itt viszont erőltetett a párhuzam, nem kellett volna mindent ennyire szolgalelkűen átemelni. Az igazi gond pedig az, hogy teljesen kooperatív játékok lévén, a Dark Souls társas- és kártyajáték esetén is meglesz egy vagy két domináns játékos, aki mindenki helyett megtervezi a következő három kört, gyorsan passzív szereplőjévé válhat az ember a történéseknek. Különösen a társasjáték verzióra igaz, hogy túlságosan is kötött, vaskalapos, és meglehetősen bonyolult mechanikái miatt gyorsan kikopog a mókafaktor, és vad számolgatások veszik át a vidám tervezést. De legyen elég ennyi a személyes kis csalódásomról, itt van most nekünk egy másik gyártó munkája, ami szögezzük is le gyorsan, sokkal, de sokkal jobban sikerült.
A Bloodborne: A kártyajáték rendszere is kooperatív alapokon nyugszik, de megmaradt benne a játékosok közötti versengés is: a szörnyek ellen együtt harcolunk, de mindenki annyi vérpontot (egészen pontosan "Vérvisszhangot") szedhet ki a bestiákból, amennyit sebez rajtuk, a játék végén pedig a legtöbb vér birtokosa lesz az abszolút győztes. Célunk a főellenség legyűrése, a hozzá vezető úton pedig kisebb szörnyetegek és nagyobb bossok állnak az utunkba. Őket egy külön pakliból húzzuk fel, mi magunk pedig saját lapkészlettel rendelkezünk, fegyverkártyáink kijátszásával üthetünk sebet Yharnam förmedvényein.
A halál a játékmenet szerves része, ha nyolcról induló életerőpontjaink nullára csökkennek, akkor a "Vadász álma" nevű helyre kerülünk, ahol visszakapjuk kijátszott fegyverlapjainkat, és természetesen teljesen felgyógyulunk. Saját döntésünk fényében is átkerülhetünk ide: ha úgy érezzük, hogy már túl kevés lapunk van, egy külön kártya kijátszásával direkt áthelyezhetjük magunkat az álomba. Fontos további az is, hogy itt tudunk kvázi "menteni", itt kerül át a bankba az összegyűjtött vér (egyébként halálunknál az egész megy a kukába). Gyűjtögetünk még trófeákat is a levágott ellen után, amelyek ugyancsak fontosak lesznek a végső pontelszámolásnál, illetve érdemes még említés szintjén kitérni a szerencsefaktorra (különböző veszélyességű színes kockákkal "dobnak" ellenünk sebzést a szörnyek), de a szabályrendszer mélységének kérdéseinél sokkal izgalmasabb a semi-cooperative mechanika.
Szinte észrevétlenül törhetünk borsot a társak orra alá, miközben közelharci vagy épp távolsági fegyvereinkkel daráljuk a szörnyeket és bossokat. Olykor őket, mármint a barátokat is meg fogjuk sebezni, de hát nyilván nem azért történt mindez, hogy cimboráink pórul járjanak, és mi szedjük ki az aktuális ellenfélből a legtöbb vért, nem akartunk mi semmi rosszat, fő a csapatszellem, de a körülmények áldozataiként nem volt más választásunk (dehogynem volt, csak az ilyen trükkökkel lehet megnyerni a játékot).
És pont ezektől a mozzanatoktól lesz olyan a Bloodborne: A kártyajáték, amilyen jelzőt a Dark Souls változatokra nem aggatna rá az ember: bárki számára szórakoztató - már ha hozzám hasonlóan ti is szeretitek ezt a stílust, és nem zavar, hogy a siker érdekében olykor fondorlatos kis szemétládává kell változni. Ha szeretitek magát a Bloodborne világát, akkor ez csak egy külön kis extra adalék lesz a mixben, de FromSoftware-szüzek is bátran kipróbálhatják a társast, mert itt és most végre nem a küllem (vagy inkább nem csak az) akar vásárlócsalogató lenni, hanem a játékmechanikákat is bátran kirakhatja a kirakatba a CMON gárdája. Időközben pedig megjelent már magyarul is a Bloodborne: A vadászok rémálma kiegészítő, ami csak még tovább bővíti a játékot. Ez csak egy újabb érv amellett, hogy megváltsátok jegyeteket Yharnamba.
