Hirdetés

A Mattel nem hagyja ki a lehetőséget, piacra dobja a Furcsa Barbie-t

|

Kate McKinnon kitekert Barbie babájából valódi játék készül.

Hirdetés

A Barbie film meglepően jól sikerült projekt lett, aminek minden percét élveztük. Ehhez természetesen némileg hozzátett Kate McKinnon Furcsa Barbie-ja is, aki a sztori szerint azért néz ki úgy, ahogy, mert a gazdája egy kicsit túl durván játszott vele.

A karakter nyilván nagy sikert aratott a közönség soraiban, és erre a Mattel feltehetően számított is. Néhány héttel a premier után ugyanis már be is jelentették, hogy érkezik a Weird Barbie baba, ami magán hordozza az összes fura díszítést és firkát, amit McKinnon viselt a filmben, így a rajongók mostantól haza is vihetik a meghurcolt figurát. Fogják is, állítólag világszerte (hazánkban is) jelentősen megugrott az érdeklődés a boltokban a Barbie figurák után, ami persze nem meglepő a film sikerét nézve.

Hirdetés

A Weird Barbie 50 dollárért már előrendelhető a Mattel weboldalán és a játékcég valamikor 2024. májusának utolsó napja előtt tervezi leszállítani a babákat. Innentől nekünk már csak az a kérdésünk, hogy mi lesz a már eleve megtépázott Furcsa Barbie-ból, ha azzal játszanak túl durván?

A kérdés persze költői.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)