Ha bemegyünk egy játékboltba, biztos, hogy kiemelt helyen találjuk meg a Gazdálkodj okosant, a Monopoly kétszáz változatát, az Activityt és a hasonló klasszikusokat, amiket hírnevük és a hozzájuk fűződő emlékek máig fenntartanak (az Activity egyébként még ma is élvezetes, mint azt korábbi listánkon is elmondtuk). Szerencsére ezek mellett szép számmal szerepelnek modernebb társasjátékok is, de aki ezeken nőtt fel, jó eséllyel marad a megszokottnál - és ha élvezi, hát élvezze, nem akarjuk azt mondani, hogy ez vagy az rossz, úgyhogy senki ne merjen vele jól szórakozni, csak gyűlölni szabad.
Így ez a lista is erősen szubjektív. Az alább felsorolt öt játékot hiába szerettük régen, ma már inkább kerüljük őket. Nem pusztán azért, mert sokkal több társast ismertünk meg azóta, hanem mert zavaróbbak a problémáik, amik miatt még ha eleinte lelkesen is kezdjük el őket, később már csak azt várjuk, hogy vége legyen a meneteknek. Nem a továbbfejlesztett változataikat ajánljuk helyettük, hanem olyan társasokat, amik bizonyos tulajdonságaik miatt átvehetik a helyüket a családi játéktárban. Bátran ajánljatok ti is kommentben, ha valami eszetekbe jut!
Hotel
Az 1986-os Hotel (vagy modernebb változatban Hotel Tycoon) azért nagyon menő, mert apró, kartonból és műanyagból álló épületekkel rakhatjuk tele a térképet, amik aztán szuperül mutatnak az asztalon. Nem kell vele sokat játszani, hogy rájöjjünk, aki a Presidentet vagy a Royalt megveszi, az fog nyerni, a Boomerangra érdemes először lecsapni a biztonság kedvéért, mert olcsón maximumra leheta húzni, a L'Etoile-t pedig kerülni kell, a sok épület felhúzása elviszi a pénzt, amit aztán nem tudunk visszatermelni. Ebben is az nyer, aki szerencsés, és elsőként szerzi meg a legjobb ingatlanokat, nem pedig az, aki ügyes.
Helyette: Santorini
Ha te is azért szereted a Hotelt, mert jól néz ki, és mert épületeket lehet benne pakolászni, a Santorini jó választás lehet helyette. A rendkívül egyszerűen tanulható, de taktikáznak is teret adó társasban görög épületeket kell emelnünk úgy, hogy az építőnket mozgatjuk. Sorra pakolgatjuk a szinteket, amiben istenek is segíthetnek, viszont a többi játékos hátráltathat minket. Célunk, hogy fellépjünk egy háromszintes épület tetejére, és figyeljünk arra, hogy minden körben végrehajthassuk a két kötelező akciót: a lépést és az építkezést. Két fővel a legjobb, de négyen is játszható.
Gazdálkodj okosan!
1966-ban jelent meg a Gazdálkodj okosan! első változata, aminek az volt az elsődleges feladata, hogy betöltse az űrt, amit a romlott nyugaton született, kapitalista, imperialista, így a kommunista elvekkel és értékekkel ellentétes, az '50-es években betiltott Monopoly hiánya okozott. Nevével ellentétben nem arról szólt, hogy megtanuljon okosan gazdálkodni a pénzzel, hanem arról, hogy ha elég szerencsés vagy, mindened meglesz, ha meg nem, még egy nyomorult porszívót sem tudsz vásárolni, mert nem jutsz be a boltba. Annyit legalább megtanulhattunk belőle, hogy nem szabad kihajolni a mozgó vonat ablakán, a csapot jól el kell zárni, hogy ne folyjon feleslegesen, és hogy a lakás elengedhetelen kelléke a konyhabútor és a hűtő mellett a pingpongasztal és a bordás fal.
Helyette: Álomház
Az okos gazdálkodásról ez sem tanít, de szebb házat állíthatunk össze benne, mint a Gazdálkodj okosan!-ban. A játékosok egy-egy kétszintes, garázzsal rendelkező házat rendezhetnek be különféle szobákkal és berendezésekkel úgy, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzék. Könnyed családi játék egyszerű szabályokkal, taktikázási lehetőségekkel, lényegesen kevesebb szerencsével.
Ki nevet a végén?
Nehéz lenne egy a Ki nevet a végén?-nél egyszerűbb társasjátékot kitalálni: dobni kell, lépni, aztán bízni abban, hogy előbb érjük el a tábla közepét, mint a többiek. Őselődjét, a Pachisit már a hatodik században kitalálták Indiában, de a ma ismert változat nagyjából az 1900-as évek elején született. Milliók ismerték meg azóta - kérdéses, hogy mennyien szerették meg. Minden a szerencsén múlik benne, és még idegesítőbbé teszi, hogy ha valaki véletlenül rálép a bábunkra, visszakerülünk a kezdőpontra. Sokan azért kedvelik, mert utazásokon gyorsan elő lehet kapni és elütni vele az időt, de vannak erre jobb játékok is ma már.
Helyette: Azul mini
Annyi kiváló, kis méretű és játék közben is kis helyet igénylő társasjáték van, amit ide lehetne írni: ott a Dobble, a Szerelmes levél, a Következő megálló: London, de még a Torpedót is tiszta szívvel ajánlom, az még ma is pont annyira izgalmas, mint régen. Végül azonban egy olyan játék mellett döntöttünk, ami egyelőre nem kapható, de a kiadó partnernapján volt alkalmunk közelről megnézni, és nagyon reménykedünk abban, hogy megérkezik, mire beindulnak a nyaralások. Ez pedig nem más, mint az Azul mini, a sokak által jól ismert Azul hordozható változata, amit kifejezetten úgy alkottak meg, hogy utazás közben is jól játszható legyen. Az egész szett elfér egy kisebb zsákban, a tenyérben tartható táblákat buckákkal teli műanyag borítás fedi, a csempék hátulján pedig mélyedés van, így nem csúsznak és potyognak le akkor sem, ha zötykölődik a vonat. A pontszámot csúszkákkal jelölhetjük.
Monopoly
Nos... kell ezt boncolgatnunk? Az első dolog, amivel találkozhatunk, ha csatlakozunk valamilyen online társasjátékos közösséghez, hogy a Monopoly rossz - ez gyakorlatilag köszönés lett a hobbi iránt érdeklődők körében. Borzalmasan hosszúak a menetek, kiegyensúlyozatlan a játékmenet, és lényegesen több múlik a szerencsén, mint a játékosok egyéni képességein - eleve nem is azért született meg, hogy szórakoztató legyen, hanem hogy megmutassa, a jómódúság nem feltétlenül azon múlik, ki mire képes, hanem hogy ki mennyire mázlista az életben. Voltak jobb, élvezhetőbb variációi (mint például A világ csodái), de nagyon, nagyon sok élvezetesebb játék van már ennél, amik a családi összejöveteleket nem változtatják asztalborítós, ajtócsapkodós káosszá.
Helyette: Ticket to Ride Európa
A legjobb családi társasjáték, amit ajánlani tudunk a Monopoly helyett, a Ticket to Ride - nincs a kettő között sok hasonlóság, de már pusztán az asztalképe és a komponensei miatt is könnyebb ezzel átvezetni egy Monopolyhoz szokott játékost a modernebb társasok világába, mint mondjuk egy Azullal vagy Kingdominóval. Adott egy nagy tábla, útvonalak (mondjuk, hogy ezek váltják az ingatlanok birtokleveleit), műanyag vagonok (a házikók helyett), és színes vonatkártyák (kvázi a pénz megfelelője) - ezeknek köszönhetően nem tűnik annyira megterhelőnek az új szabályok megtanulása, mint akkor, ha egy olyan játékot mutatunk be, ami nem csak hogy teljesen másképp működik, de máshogy is néz ki.
A Ticket to Ride-ban a játékosok feladata, hogy a játék elején kihúzott útvonalaikat "megépítsék" - vonatkártyák kijátszásával foglalhatnak be útszakaszokat, a lehelyezett vagonjaikkal kell összekötniük városokat, törekedve arra, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzék a végére. Van egy kis konfrontáció, stresszt okozhat, ha valaki elviszi előlünk azt az útszakaszt, amihez igyekeztünk kártyákat gyűjtögetni, de az Európa változat enyhíti a feszültséget azzal, hogy a más által befoglalt utakat is használhatjuk, ha lehelyezünk egy azokhoz kapcsolódó városba egy vonatállomást.
Scrabble
Amikor az ember egy játék harmadik körénél már keresi a tárgyat, amit a combjába állíthat, hogy legalább ezzel is teljen az idő, akkor joggal merül fel a kérdés, miért épp ez került az asztalra, és nem valami jobb. A Scrabble-ben mindig egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy játékostársaink eldöntsék, milyen szót szeretnének lepakolni, vagy egyáltalán eszükbe jusson valami az előttük lévő betűket vizslatva, és minél többen játsszuk, ez annál gyötrelmesebb. Olyanokkal biztosan jó játszani, akik mesteri szinten űzik, és a fejükben van egy teljes szótár, de családi összejöveteleken még a heves, hangos politizálás is szórakoztatóbb.
Helyette: Címke
Ha már szavakkal játszunk, jobban járunk a Címkével, ami lényegében egy felturbózott Ország-Város. Adott egy 5x4-es rács, amelynek oszlopai kategóriákat, sorai pedig betűket jelölnek. Ha tudunk mondani egy olyan szót, ami adott betűvel kezdődik, és illeszkedik a kategóriába (például a szobában található tárgy N-nel), elvehetjük a sorhoz és oszlophoz tartozó, színétől függően más-más pontot érő golyót. Mindenkinek 15 másodperce van, utána a következő játékos jön mindaddig, amíg mindenki ki nem fogy az ötletekből. Pörgős, gondolkodós, izgalmas, és persze a tanulása sem telik sok időbe.
Van olyan társas, amit nálatok kiütött egy másik? Írjátok meg kommentben!
