Hirdetés

Már 20 olyan franchise van a Microsoft birtokában, amelyek legalább 1 milliárd dollár bevételt hoztak

|

A Bethesda és az Activision Blizzard felvásárlása jelentősen megerősítette az Xbox portfólióját.

Hirdetés

Noha bő két évtizeddel azután, hogy belépett a konzolpiacra, még mindig a harmadik helyen tanyázik a Microsoft, ez idő alatt jókra katalógust épített ki első körben saját, később pedig felvásárolt franchise-okból. A vállalat éves beszámolója szerint ezek között már 20 olyan szerepel, amely akár eladások, akár mikrotranzakciók útján legalább 1 milliárd dollár bevételt hozott.

Az említett dokumentum ugyan nem megy bele a részletekbe, de azért kiemeli a Candy Crusht, a Diablót, a Halót, a Warcraftot, a The Elder Scrollst és a Gears of Wart, de anélkül is tudnánk, hogy ennél hosszabb a lista, hogy a redmondiak bedobták a húszas számot.

Hirdetés

Példának okáért ott van még az adaptációként is sikert sikerre halmozó Fallout, az autós játékok kategóriáját leuraló Forza, a PC-s eladási toplista élvonalából évekig kiirthatatlan Age of Empires, a műanyag hangszeres ritmusjátékok királyaként ismert Guitar Hero, de minden idők legnagyobb példányszámban értékesített játékának, a Minecraftnak is bérelt helye van a redmondiak 20 legértékesebb franchise-a között. És akkor még nem beszéltünk a Call of Dutyról, melynek idei felvonása, a Black Ops 6 épp ma debütál.

Szintén említésre méltó, hogy a beszámolóban leírtak alapján a Microsoftnak nemcsak a játékstreaming területén hozott erőfeszítéseket áll szándékában folytatni, hanem új platformokat is célba akar venni játékaival. Idén a Grounded, a Hi-Fi Rush, a Pentiment és a Sea of Thieves merészkedett az Xbox konzolok, a PC és a cloud gaming alkotta ökoszisztéma határain kívülre, jövőre pedig már biztosan ugyanerre a sorsra jut az Indiana Jones and the Great Circle, valamint a Doom: The Dark Ages is.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)