Kedden futótűzként rohant végig a hír a média videojátékokkal is foglalkozó térfelén, miszerint alig három évvel azt követően, hogy a Microsoft felvásárolta a Bethesda anyavállalat, a ZeniMax Mediát, bezárta az üzlet keretében megszerzett stúdiók közel harmadát. Az Alpha Dog, az Arkane Austin és a Tango Gameworks felszámolásával párhuzamosan pedig a Roundhouse Games csapatát beolvasztotta a ZeniMax Online-ba.
A történtek okait illetően legfeljebb találgatni lehetett, az Xbox elnöke, Matt Booty nyilvánosságra hozott e-mailjében azzal indokolta a lépést, hogy a karcsúsítás következtében felszabadult erőforrásokat a kiemelten fontos IP-kra fordíthatják, megalapozva az üzletág további növekedésének.
Egy nappal később Booty és a ZeniMax élére kinevezett Jill Braff egy állománygyűlésen igyekezett kontextusba helyezni az említett stúdiók bezárását - tudta meg a Bloomberg. Az onnan kiszivárgott értesülések alapján az a kép rajzolódik ki, hogy miután Phil Spencerék eltapsoltak 75,4 milliárd dollárt az Activision Blizzard, 8,1 milliárd dollárt a Bethesda, valamint további százmilliókat a többi stúdió megvásárlására, a Microsoft vezetése - élén Satya Nadellával - minden korábbinál szorosabb figyelemmel követi a videojátékos részlegénél zajló eseményeket, és cseppet sem meglepő módon eredményeket vár. Mi több, a jelek szerint elzárta a pénzcsapot.
Booty szerint ugyanis mind az Xbox, mind a Bethesda stúdiói erőforráshiánnyal küszködnek, az egyes csapatok vezetői pedig úgy érzik, nincs elég emberük. Ezért döntöttek a bezárás mellett, hogy a felszabaduló forrásokat máshol tudják felhasználni. Az továbbra sem világos, hogy hány fejlesztőnek kell ténylegesen távoznia, és kik kapnak lehetőséget a folytatásra valamelyik másik stúdiónál az Xbox berkein belül.
Az imént leírtakon túl azonban további érdekességekkel is szolgált még az állománygyűlés. Booty elárulta például, hogy az Arkane Austin bezárásához nem volt semmi közre a Redfall bukásának. A stúdió épp azon volt, hogy engedélyeztesse következő projektjét, ami vagy egy új Dishonored, vagy egy másik, egyjátékos élményre fókuszáló immersive sim lett volna, és ehhez bővíteni kellett volna a létszámot is. A Tango Gameworks pedig az Hi-Fi Rush folytatásának esett volna neki, és szintén új munkatársakra jelentett be igényt. A gond csak az, hogy ezek elkészülése hosszú éveket vett volna igénybe, magas költség és nem garantálható megtérülés mellett, így mondhatni, kapóra jött, hogy ha már valamit be kell zárni, akkor két olyan stúdiót, amelyiknek épp nem volt a csőben egyetlen projektje sem. Röviden és tömören, a rossz időzítésnek estek áldozatul.
Nem titok, hogy a redmondiak a jövőben a nagyobb franchise-okra és blockbuster játékokra kívánnak fókuszálni, ugyanakkor ezzel ellentmondásba keveredve Booty az állománygyűlésen kijelentette, hogy az Xboxnak szüksége van kisebb játékokra, amelyek "javítják a brand megítélését és díjakat hoznak". Ilyen például az Obsidiantól a Pentiment és a Grounded, de a már sokat emlegetett Hi-Fi Rush is a Tangótól, ami az Xbox legmagasabbra értékelt játéka volt tavaly, mégsem tudta megmenteni a stúdióját a bezárástól.