Habár egyáltalán nem új találmányról van szó, mégis az utóbbi időben lett igazán felkapott a loot boxok kérdése (mi is írtunk róla egy átfogó cikket), a játékosok által indított lavina most már politikai téren is megmozgatta (legalábbis Európában egyelőre) a megmondóembereket, sőt már a betiltás gondolata is felmerült.
Az alapszintű (sokak szerint némileg túltolt) felháborodáshoz valószínűleg az is sokat hozzátesz, hogy a játékot az Electronic Arts adta ki, akik finoman szólva amúgy sem túl népszerűek a hardcore gamerek körében: az elismert stúdiók bekebelezésével és leginkább DLC-kkel tömkelegével operáló kiadóvállalat már évek óta gúny és megvetés tárgya bizonyos körökben, így míg a loot boxok nem okoztak senkinek meglepetést, a játékvilág a Star Wars Battlefront II után úgy érezte, hogy a cég végleg átlépett egy olyan lélektani határt, amit nem kellett volna. Az EA meg is érezte a botrány szelét, de mi jöhet ezután?
Kell. Még. Pénz.
Alapvetően nem arról van szó, hogy maga a loot box egy elfogadhatatlan eleme lenne a modern játékoknak: sajnos be kell látnunk, hogy 2017-ben egy AAA minőségű játék előállítása elképesztő mennyiségű pénzbe kerül, amit nagyon nehéz visszatéríteni csupán az eladásokból, így érthető, hogy a modern kiadók inkább arra próbálnak összpontosítani, hogy valamilyen eszközzel meghosszabbítsák a játék piaci élettartamát. A probléma inkább a pay-to-win jelenség, vagyis az, amikor a ráfordított pénz mennyisége felboríthatja a játék egyensúlyát. A Star Wars Battlefront II is itt lépte át azt a bizonyos határt és nem csak azért, mert ez elronthatja mások szórakozását, hanem jogi okokból is: annyira fontos szerepet játszik a loot box mechanizmus a játékban, hogy több országban már vitáznak azon, hogy szerencsejátéknak titulálják-e ezt a mechanizmust.
Az a fontos, hogy szerencsejáték-e?
Az UK Gambling Commission, vagyis az angol szerencsejáték bizottság ezidáig nem igazán szólt bele a kérdésbe, viszont most Tim Miller, a bizottság vezetője egy blogbejegyzésben osztotta meg, hogy mit gondolnak a témáról, és hogy mennyi beleszólásuk is van valójában a kérdésbe. Miller szerint alapvetően nem ők hozzák a törvényeket, csak a betartásukat felügyelik, viszont ettől függetlenül megfogalmazott néhány érdekes gondolatot, melyek közül a legfontosabb az, hogy mi is minősül pontosan szerencsejátéknak:
"Az egyik legfontosabb tényező, hogy a szerencsénk pénzhez juttat minket, vagy csak valamihez, aminek pénzben kifejezhető értéke van. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a loot boxok tartalma kizárólag a játékban használható fel és nem válthatjuk be igazi pénzre, akkor még nincs probléma. Ebben az esetben nem lenne jogunk közbelépni."
Ez ugye világos, viszont itt jön be egy érdekes csavar: míg maga az EA nem ad lehetőséget arra, hogy pénzre váltsuk a nyereményünket, addig különféle tőlük független weboldalak igen, ezekre a helyekre pedig egészen biztosan lecsaphat a törvény és egyébként erre már most is van példa: elég visszagondolni a FUTgalaxy esetére vagy arra, amikor a Valve csapott le a Dota 2 és CSGO témájú szerencsejátékos oldalakra.
Több felelősséget kellene vállalni
Ami igazán életveszélyessé teszi ezt az az, hogy a kaszinókkal ellentétben ezekhez a digitális piacokhoz és illegális weboldalakhoz gyerekek is igen könnyen hozzáférhetnek, ők pedig sokkal könnyebben áldozatul eshetnek a függőségnek, mint egy felnőtt, függetlenül attól, hogy nem pénzt szednek ki a rendszerből, a jutalmazási mechanizmus hasonló ösztönökre épít. Miller szerint pontosan ezért lesz fontos, hogy ne csak a jogi megfogalmazás miatt aggódjunk, már csak azért sem, mert a szülőket egyáltalán nem érdekli, hogy a BFII szerencsejáték-e vagy sem, ilyen értelemben pedig inkább a játékfejlesztők felelőssége lesz az, hogy a profittermelés mellett társadalmi felelősséget is vállaljanak:
"Aggasztónak találjuk, hogy egyre több olyan példát találni, ahol a videojáték és a szerencsejáték közötti vonal elmosódik. Ha tényleg szerencsejátékról van szó, akkor a mi feladatunk, hogy a gyerekeket óvjuk tőle és erre rengeteg szabály létezik, mint pl. az életkor ellenőrzése."
Valószínűleg ez az utolsó gondolat lesz a legfontosabb az összes közül: lehet vitatkozni azon, hogy mit mondanak a törvények, de akármennyire is könnyebb kiútnak tűnik a bürokráciára hivatkozni, nem háríthatjuk át az összes felelősséget egy maroknyi döntéshozóra. Ha azt akarjuk, hogy a játékipar leszokjon az ilyen ártalmas üzleti megoldásokról, akkor meg kell mutatnunk, hogy mire van kereslet, amit a legkönnyebben a pénztárcánkkal tudunk megtenni.
Ez nyilván minden másra is igaz: a vásárlók döntenek. A kommentelők, szavazók, mémeket készítők, fenyegetőzők sosem fognak segíteni vagy bedönteni egy céget, mégis közös felelősségünk, hogy - lehetőleg normális hangnemben, nem csak saját érdekeinket szem előtt tartva - segítsünk megrajzolni azokat a határokat, amelyek között mindenki képes jól érezni magát. Ha már játékokról van szó.
