A Microsoft még januárban jelentette be, hogy közel 69 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot, amely olyan franchise-ok felett rendelkezik, mint a Call of Duty, a Warcraft vagy a Diablo. A játékipar történetének legnagyobb akvizíciója miatt több országban is versenyhatósági eljárás indult, s habár Szaúd-Arábiában és Brazíliában már rá is bólintottak az üzletre, hazai pályán nincs ilyen könnyű dolga a Microsoftnak.
Ahogy azt a Politico már előre megjósolta, a szavad piaci verseny felett őrködő amerikai szerv, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) úgy döntött, hogy megpróbálja elkaszálni a összeolvadást, és perre vitte az ügyet.
A nemrég lezajlott szavazáson a testület 3 demokrata tagja voksolt a pereskedés mellett, s mindössze az egyetlen republikánus tag engedte volna tovább a felvásárlást. Habár a Microsoft az elmúlt hónapokban több ígéretet tett arra, hogy a rivális platformokon is biztosítani fogja a leginkább vitatott Call of Duty-sorozatot (a Sonynak gyakorlatilag addig, amíg az igényt tart rá, a Nintendónak pedig 10 évre), a hatóság a redmondiak múltbéli döntései alapján nem látta garantáltnak ezt.
"Az FTC rámutatott arra, hogy a Microsoft értékes játéktartalmakat vásárolt fel és használt a rivális konzolok elnyomására, beleértve a Bethesda Softworks anyavállalatának, a ZeniMaxnek a felvásárlását. A Microsoft úgy döntött, hogy a Bethesda számos címét, köztük a Starfieldet és a Redfallt Microsoft-exkluzívvá teszi annak ellenére, hogy korábban biztosította az európai trösztellenes hatóságoknak, hogy nem szándékozik visszatartani a játékokat a rivális konzoloktól."
- áll a testület közleményében. A Microsoft tehát hiába tett ígéreteket, s hiába érvelt azzal, hogy a konzolpiacot évtizedek óta domináló Sonynak is rengeteg exkluzív címe van, nem sikerült meggyőzniük a politikusokat:
"Az Activision kasszasiker franchise-ai feletti ellenőrzés birtokában a Microsoftnak mind az eszközei, mind az indítékai meglennének arra, hogy az árképzés manipulálásával, a játékok minőségének vagy a játékosok élményének degradálásával [...], vagy a tartalom versenytársaktól való teljes visszatartásával kárt okozzon a fogyasztóknak."
- folytatja az FTC. A döntés ugyan nem jelenti automatikusan, hogy el is bukik az akvizíció, de a per miatt már nincs nagy esélye, hogy nyélbe tudják ütni az eredetileg kitűzött nyári határidőig. Annál is inkább, mivel az Európai Unió (amelyet nemrég elfogultsággal is megvádoltak), az Egyesült Királyság és Kína is vizsgálja az ügyet, akik újabb akadályokat gördíthetnek a felek elé.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
A redmondiak és az Activision megállapodása szerint csúszás esetén újra kell tárgyalni az összeolvadást, ezen az oldalon azonban továbbra is úgy vélik, hogy végül sikerül leküzdeniük a nehézségeket. Az Activision Blizzard első embere, Bobby Kotick az alkalmazottaknak címzett levélben közölte, hogy továbbra is biztos az üzlet sikeres lezárásában, mivel a felvásárlás valójában nagyobb szabadságot biztosít majd a játékosoknak. A Microsoft részéről pedig az elnök Brad Smith igyekezett ellensúlyozni a negatív fejleményt:
"Továbbra is hiszünk abban, hogy az Activision Blizzard felvásárlásáról szóló megállapodásunk bővíti a versenyt, és több lehetőséget teremt a játékosok és a játékfejlesztők számára. Az első naptól kezdve elkötelezettek voltunk a versennyel kapcsolatos aggályok kezelése mellett, többek között azzal, hogy a hét elején engedményeket tettünk az FTC-nek. Miközben hiszünk abban, hogy esélyt kell adni a békének, teljes mértékben bízunk az ügyünkben, és üdvözöljük a lehetőséget, hogy azt a bíróságon is előadhatjuk."
- írta a vezető a Twitteren. Mindent összegezve, a Microsoft ezzel most az Egyesült Államokat illetően lényegében visszakerült a startvonalra, a következő körben viszont már egy bírósági eljárás keretében kell bizonyítania az igazát.