Nincs annál torokszorítóbb, mint amikor meglátsz egy darkwalkert. A Világok harcából jól ismert tripodokra emlékeztető, háromlábú hatalmas harci gépezet tetején egy pókszerű irányítófülke figyel, és lézerágyúival azonnal megsemmisít mindent és mindenkit, aki kicsit is a közelébe kerül. Ha az ellenség megtalál egy ilyesmivel, miközben lent kolbászolsz, esélyed sincs
Piszokság? Csak várd ki a sorod, amíg végre te is kitapasztalod, mekkora királyság egy ilyenbe ülni! Ahogy az ízeltlábakra hasonlító három lába szép lassan a magasba lendíti fülkédet, már akkor átérzed, hogy itt most hatalmasat fogsz pusztítani... Aztán a gépszörny szép lassan beindul, és te gúnyosan kacagva nézed, ahogy a szerencsétlen ellenséges játékosok lent fel-alá rohangásznak, mint a hangyák. Hopp, te meghaltál! Bocsi öreg, neked annyi! Muhahaha, hogy ízlett az instant halál?! Miközben gúnyosan kacagsz, szinte istennek érzed magad: egy legyőzhetetlen, gonosz kegyetlen istennek. Egészen addig, amíg iszonyatos találat meg nem rezegteti fülkédet: egy leviathannal találkoztál. Minden lángba borul körülötted, hiába is menekülnél: meghaltál. Persze no problemo: ahogy újraéledsz, kapsz egy újabb esélyt, hogy bosszút állj, ám most már te is csak egy vagy a pályán rohangászó hangyák közül...
New opponent entering arena!
„Elértük, amit akartunk!" - nyilatkozta boldogan Mark Rein, az Epic Games vezetője, elégedetten dörzsölve a markát. A legtöbb UT-rajongó egybehangzó véleménye szerint az UT3-al sikerült az eredeti Unreal Tournament és az UT 2004 legjobb tulajdonságait és ötleteit egybevegyíteni. Pedig mostanában nincs könnyű dolga az Epicnek. Míg régebben nem nagyon kellett az ősrégi Quake III: Arena-n kívül komolyabb konkurenciával számolniuk, az utóbbi pár évben egyre nagyobb tempóban érkeztek a különböző Battlefieldek, Battlefrontok, Call of Duty-k. A rivalizálás pedig éppen most keményebb, szívósabb, erősebb, mint valaha, hiszen itt van a Quake Wars, a Team Fortress 2, a Call of Duty 3 és a Portal. Ilyen körülmények között nagyon nehéz megvetnie a lábát még egy olyan veterán sorozat legújabb darabjának is, mint az Unreal Tournament. És hogy mivel tudják majd mégiscsak elcsábítani játékosok tömegeit a többi siker-várományos FPS-től? Az UT 3 hihetetlenül pörgős és akciódús, a játékmódok nagyszerűen ki vannak dolgozva, az Unreal 3 motor által hajtott grafika pedig egyszerre gyönyörű és villámgyors. Most, hogy ezt tisztáztuk, lessük meg a játék részleteit...
Prepare for battle!
Az első dolog, amit az Unreal Tournament 3 betöltése után észre fogsz venni az az, hogy a játék mennyire tükörsimán fut, annak ellenére, hogy a grafika minőségének terén bőven partiban van az összes többi modern FPS-el. Amellett, hogy az UT3 motorja megegyezik a Gears of War-éval, az UT 3-ban ábrázolt világ is igen erőteljesen az Epic taktikai shooterjére emlékeztet. Ugyanazokat a hatalmas, romos, gótikus épületeket fogjuk látni, és bár a helyszínek talán kevésbe darkosak és depressziósak, a „tengerészgyalogosok" (marines) is épp olyan tagbaszakadt, nagydarab, kétajtós szekrény, marcona fickók. A főszereplő (mert a single player részben olyan is van...) például akár Marcus Fenix fiatalabb változata is lehetne.
Azonban az igazi lényeges különbség a játék gyorsaságában rejlik. Miközben a Gears of War-ban Marcusszal és kis csapatával lassan, taktikázva, az ellenséget kerülgetve tudtunk a legjobban érvényesülni, az UT-ban mindenre szélsebesen kell reagálni. Bár ha az általad irányított karakterrel a valós életben találkoznál, valószínűleg csak lassan cammogva tudna haladni a hatalmas izom és páncéltömeg miatt, a játékban azonban egy párduc gyorsaságával szaladunk, kenguru módjára tudunk egyszerű vagy dupla ugrásokat végrehajtani, továbbá a pillanat töredéke alatt tudjuk az egérrel megtalálni az ellenséget és egyetlen lövéssel telibe trafáljuk.
Nem, természetesen az Unreal Tournament továbbra sem próbál a Quake III: Arena-nak a teljesen kaotikus öldöklés terén szerzett babérjaira törni, de most, hogy a legtöbb újabb multis FPS a lassabb, taktikusabb, csapatorientált játékstílust forszírozza a leginkább, az UT 3 az élen jár az adrenalin pumpálása terén. Aki a maximális realizmust zászlajukra tűző Call of Duty-k, vagy Battlefield-ek után már megszokta a lassabb és taktikusabb játékstílust, az elsőre csak kapkodni fogja a fejét az őrülten ide-oda ugráló ellenséges playerek között.
A grafikához még azt is hozzá kell tenni, hogy semmiképpen sem szabad a demó alapján ítélkezni, ugyanis ott sokkal alacsonyabb felbontásúak voltak a textúrák. A teljes játék (megfelelő gépen futtatva persze...) igazán gyönyörű, és alaposan kihasználja az Unreal 3 motorban rejlő lehetőségeket.
A grafika mellett a helyenként gépies, máshol kicsit ezoterikus, de mindenképpen rendkívül fülbemászó és a játékhoz jól illeszkedő muzsikáról is csak elismerően beszélhetünk. Érdemes felnézni a www.unrealtournament3.com honlapra ott folyamatosan szól a játék soundtrackje, így bele tudtok hallgatni, nálam cikkírás közben is ez megy folyamatosan.
Killing spree!
A másik, ami rögtön fel fog tűnni, az a fegyverek „nagylelkű" elhelyezése. Miközben más FPS-ekben relatíve nehéz rálelni az igazán brutális fegyverekre, itt már a kezdőhelyek környékén újratermelődnek a legütősebb mordályok is. Természetesen hihetetlen széles a felvehető arzenál választéka, de nekem talán a háromcsöves rakétavető jött be a leginkább. Ha pontosan célzol, akkor emberi ellenséggel szemben ezzel általában elég egy-két lövés, hogy leterítsd célpontodat, de ez a fegyó kiváló a rád vadászó járművek ellen is. Az elsődleges lövéssel persze csak egyetlen rakétát tudsz gyilkos útjára engedni, viszont ha nyomva tartod a jobb egérgombot, akkor mindhárom rakétacsövet betölti és rálockolva az ellenségre iszonyatos pusztítást végez.
Máskor viszont épphogy a mesterlövészpuskát favorizáltam. Az Onyx Coasthoz hasonló hatalmas térképeken bőven van időd, hogy egy biztos helyen kempelve („teeeee, kempelő kecseg teeeeee!") kipécézz, és telibe trafálj jó messziről valakit. Persze előfordul, hogy hiába hisszük magunkat biztonságban, csak ránk talál valamilyen arra kószáló ellenség, hogy megzavarja a sniperkedés sunyi kis élvezetét. Szerencsére a mesterlövész puska ebben a játékban közvetlen közelről is egész hatékony, aki pedig igazán pro, azok a távcsőbe zoomolás nélkül is fejen tudja lőni játékostársát. Buuuuuuuumm hecccsát!
Double kill!
Aztán ott vannak hihetetlen jól kidolgozott járművek. A készítőket nem kötötte a valóságos harcászati technológia, tehát nyugodtan szabadon engedhették igencsak termékeny fantáziájukat. A darkwalkert már említettem, de második nagy kedvencem a mantra nevű légsikló, amely Luke Skywalker legvadabb siklóálmait is felülmúlja. Magasan repülni ugyan nem tudunk vele, csak lebegni, viszont nagyobb ugrásokat is végre tudunk hajtani. Ez azonban még mind semmi: ha alacsonyabbra ereszkedünk, akkor hihetetlen kegyetlenséggel apró húscafatokra darálhatjuk az éppen arra szaladgáló balszerencsés ellenséget. Egészen biztos vagyok benne, hogy jó páran közületek igencsak favorizálni fogjátok ezt a Carmageddon autóit is megszégyenítő járgányt.
Aki pedig inkább iszonyatosan brutális tűzerőre és egy erődítmény falához hasonló vastagságú páncéllal rendelkező hatalmas tank irányítására vágyik, annak ott van a Leviathan. Az egyetlen negatívum, hogy ez a masina kegyetlen csigalassúsággal mozog, viszont ezért bőségesen kárpótol, hogy egyetlen lövése azonnal halált jelent mindazoknak, akik éppen a környéken voltak. Jópofa ötlet az is, hogy a [space] lenyomásával a tank némileg átalakul: az ágyúcső a tank hátuljára kerül. A lövedék feltöltésének és ágyúlövés hangja pedig pazar élmény, csak a szomszédokat rázd le valahogy, akik dühösen becsöngetnek, miután a mélynyomód dörrent egy nagyot.
Ah, Hell no!
No igen, semmi sem tökéletes: ilyen az egyjátékos sztori mód... Nos, ennek a legnagyobb erénye, hogy legalább van. Bár ez állítólag sokkal „kiforrottabb" és „érdekesebb", mint amit az előző részekben összeröffentett az Epic, hiszen maga Mark Rein is azt állította: „ez a legjobb, amit valaha is UT-hez készítettünk", de az biztos, hogy a katarzis oly messze járt tőlem, mint ide Lacháza. A történet szerint jönnek a necrisek, legyilkolják a főszereplő marine családját és barátait, hősünk is súlyosan megsebesül, azonban összeszedi magát és bosszút áll. A játék során találkozni fogunk jól ismert UT-karakterekkel, akik az „újraéledési pontok" fontosságáról, vagy a tournamentek jelentőségéről hadoválnak nekünk iszonyú blődségeket az egyébként igen ritka átvezető jelenetekben. A különböző pályák funkciója persze nem más, minthogy begyakoroljuk a játék lehetőségeit és funkcióit a multihoz, de azért legalább valamilyen közepesen érdekes és összefüggő sztori nem ártott volna, mert egyedül játszva így az UT III dögunalmas. Ezen nem segít az sem, hogy a pályák végső soron teljesen hagyományos UT-játékmenetet tartalmaznak, ahol botokkal kell megküzdenünk, illetve a pályák betöltése közben hallható „sztori", amit egy marine mesél el, valami olyan szinten érdektelen, hogy jobban jártunk volna, ha inkább ilyenkor csak zene szól, vagy csend van. Kár, hogy a single részt nem sikerült egy picit érdekesebbre varázsolni, mert kezdőknek azért nagy segítséget jelent ez az oktatórész, de még azok a veteránok is végigfutottak volna rajta, akiket érdekel egy jól kidolgozott sci-fi sztorimód.
Outstanding!
Persze az Unreal Tournament alapvetően nem a szingliről szól, amit pedig az Epic multiplayer téren letett az asztalra, az igazán elsőrangú. A fejlesztők visszatértek a gyökerekhez, és bár az előző részekben rendkívül népszerű onslaught és assault játékmód ezúttal kimaradt a játékból, ezekért bőségesen kárpótol a warfare rész. Hiába van kevesebb játékmód ebben a részben, mint a korábbiakban, ezek sokkal jobban kidolgozottak, a pályák általában hibátlanok és a botok is sokat javultak. Ezúttal a gravitációt is sokkal jobban sikerült szimulálni: az U3 motor nemcsak sokkal szebb, hanem érezhetően realisztikusabb is.
Nekem nagyon bejött az UT III, és ha beindulnak végre a szerverek, akkor biztosan sokat játszok majd vele. Gyönyörű és stílusos látványa valahogy jobban megfogott, mint a Team Fortress 2 karikatúraszerű vizuális világa, vagy az Enemy Territory: Quake Wars kicsit csúnyácska grafikája. Tetszik az is benne, hogy remek átmenetet képez a taktikusabb Battlefield-szerű csapatjátékok és a Quake III-jellegű öldöklések között. Várom a szervereket szeretettel, aztán ne lepődj meg, ha az egyik pályán a háromcsöves rakétavetőm éppen téged talál el...
