Kezdjük megszokni, hogy nemcsak Need for Speed érkezik minden évben, hanem Train Simulator is; de azt már egyre kevésbé veszi be a gyomrunk, hogy míg eleinte tisztes terméknek tarthattuk minden egyes részét, az utóbbi időben elment a dolog a kalapozás felé, és lassan már ott tartunk, hogy még az intrót is DLC-ben kapjuk. Valójában legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy olvassátok el a Train Simulator 2014-ről írt tesztünket, és nagyjából tudjátok is, hogy mit ad a legújabb rész, hiszen lényeges különbséget nem tapasztaltunk köztük. „A csecsemőnek minden vicc új” elve alapján ugyanakkor gyorsan fussuk át a lényeget.
Kerékkopogtatóból a vezérállásba
Aki úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni egy komplett szerelvény irányításával, annak célszerű az akadémiával kezdenie, ahol szépen el tudja sajátítani a szakma fortélyait a szénlapátolástól kezdve az egészen modern, elképzelhetetlen sebességgel száguldó villanyvasutak terelgetéséig minden területen. Itt aprólékosan, szinte mindenre kiterjedően a szánkba rágják annak a tucatnyi billentyűnek és ikonnak a használatát, amelyek szükségesek ahhoz, hogy munkásságunknak köszönhetően vonatunk ne nézzen ki úgy egy kisiklás miatt, mint a gyomorgörcsökkel bajlódó fonálféreg.
Amennyiben ezen túl vagyunk, indulhat a vasparipa száguldása, amit vagy karrierbe rendezve, pontokért végzünk, vagy magunknak rakunk össze valamilyen feladatot a meglévő vonatokból és pályákból kiindulva. Bármelyiket válasszuk is, nagy csodát nem fogunk tapasztalni, hiszen mindent láttunk már korábban, szóval valójában nem is nagyon értjük, hogy miért kellett a 2015-ös számot ráaggatni, hiszen tavaly is ugyanígy nézett ki a játék, amikor még csak 2013-at írtunk, de 2014 volt a címben.
Tessék mondani, újdonság van? Persze, a DLC-k!
Nem lehet mondani, hogy a Train Simulator 2015 rossz játék lenne, hiszen megjelenése rendben van, jók a hangok, az eső most is csodásan folyik a szélvédőn, és úgy első ránézésre oké a termék. Csakhogy a mai játékok pestise erőteljesen megmételyezte az egészet; aki értelmes szórakozásra vágyik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mivel minden épkézláb tartalmat DLC-ként kínálnak a fejlesztők. Alapból mindössze néhány szerelvényt és egy-két pályát kapunk mutatóba, amolyan beetetésként, de ha valóban kezdeni akarunk valamit a játékunkkal, akkor fel kell töltenünk az üres polcokat. Ez már csak azért is pofátlanság, mert a menüben szerepelnek azok a lehetőségek is, melyekhez külön pénz ellenében tudunk hozzájutni, és csak betöltéskor szembesülünk azzal, hogy bizony nincs a birtokunkban a megfelelő tartalom.
Lent van a sorompó
Lépjünk túl az arcátlan DLC-zésen, mert ezen kívül is vannak még bajok, így például az, hogy egyes vagonokhoz továbbra sem sikerült belső nézetet gyártani, ami inkább az igényesség teljes hiányát jelzi, semmint valódi probléma, de akkor is zavaró. Van olyan is, hogy az MI-szerelvény nyitott ajtókkal száguld, de még ezt is el lehet nézni, ám az utasok mozgása továbbra is kisebb katasztrófa: mintha mindenkit ortopédsebész-gyakornokok vettek volna kezelésbe.
Talán a pályaszerkesztés érdekes lehet azoknak, akik szeretnek hetekig mókuskodni a virtuális terepasztalozással, de egyébként nem feltétlenül ajánlott vétel a játék azoknak, akik valódi újdonságra vágynak.
