Ki ne akarná bejárni egész Amerikát álomautókat vezetve, izgalmas versenyeken, kalandokon át? Valami ilyen felütéssel nyithattak a The Crew fejlesztői a Ubisoft értekezleten pár évvel ezelőtt, amikor prezentálták akkor még csak ötletszinten létező autós játékukat, megtoldva azzal a felvetéssel, hogy akkor már legyen MMO, mert barátai aztán mindenkinek vannak – akinek meg nincsenek, az szerezzen a játékban, irgumburgum. Persze az MMO-beütésű autós játék ötlete nem újdonság, elég csak a Burnout Paradise-ra gondolni, ami nem is olyan régen próbálkozott hasonló alapkoncepcióval. A The Crew azonban lényegesen csábítóbb: egy fiktív város helyett az igazi Amerikában, igazi városokban tehetjük tiszteletünket, ráadásul töltőképernyő bámulása nélkül átautózhatunk mondjuk New Yorkból Los Angelesbe. Na, erre mondtuk, amikor először olvastunk róla, hogy majd hisszük, ha látjuk…
Láttam…
… én már karón varjút, az első adandó béta-tesztelési alkalommal elindultam tehát, hogy utánanézzek az ígéreteknek: Detroitból Los Angelesbe tartottam. Célállomásként szándékosan választottam azt az egyetlen nagyobb amerikai várost, ahol jártam már a valóságban is, hogy összehasonlíthassam emlékeimmel, és leszűrhessem, mennyire valósághű a játék. Az utam Chicago mellett vitt el, Salt Lake Cityn és Las Vegason keresztül, kihagyva most persze sok apróbb állomást.
Álljunk is meg egy pillanatra, és térjünk rá a fránya külsőségekre, mert bizony, ha mocsok ronda a táj, nincs értelme a körutazásnak – szerencsére itt szó sem volt ilyesmiről. Nem mondom, hogy korszakalkotó grafikájáról fog elhíresülni a The Crew, de eléggé rendben volt már a bétában is. A világrengető erejűnek már igazán nem mondható Nvidia 560Ti kártyámon 720p-ben, mindent maximumra állítva tökéletesen futott a cucc, és bár igaz, hogy gyakori fps-ingadozás volt tapasztalható, szinte sosem esett olyan tartományba, hogy az az élmény rovására ment volna. Nyilván, mint az autós játékokban általában, itt is főleg maguk a verdák néznek ki nagyon szépen, de a „világ” sem panaszkodhat, beleértve a városok nagyszerű játékbéli másait a jól ismert híres épületekkel, szobrokkal, hidakkal. Egyedül az anti-aliasing (élsimítás) volt számomra furcsa, ugyanis bármekkorára állítottam, még a legmagasabb értékeken is szinte ugyanolyan recésnek láttam mindent, de ezt egyelőre írjuk a béta állapot számlájára.
És akkor térjünk vissza kis körutazásunkhoz. Természetesen ott még nem tart a technológia, hogy tökéletesen méretarányosan beleférjen egész Amerika a játékba, de ebben az elnagyolt formában is hihetetlen méretű beautózható terület áll rendelkezésre. Az ígéreteknek megfelelően körülbelül 45 percnyi autóútra volt Detroittól az angyalok városa – csak az országúton haladva, szinte végig folyamatos gázadással. Legszívesebben lehajtottam volna sok helyen, annyira hangulatos utakat láttam minden irányban, amelyek új kalandok ígéretével kecsegtettek. Tartottam tőle például, hogy Salt Lake City havas tájai után nem lesz-e illúzióromboló, hogy körülbelül öt perccel később már Las Vegas felé közeledek a sivatagban… hát igen is, meg nem is. Töltőkép nélkül lehetetlen lenne jobban érzékeltetni, hogy két egymástól eltérő éghajlatú helyről értünk egy másikba, még ekkora térkép mellett is, úgyhogy tudomásul kell venni azt a néhány határvonalat, ami két ekkora különbségű államot elválaszt. Ezzel együtt is nagyon autentikusak a tájak, városok.
Los Angelesbe érve rögtön ismerős utcák felé vettem az irányt, és nem kellett csalódnom. A Hollywood Boulevard környéke döbbenetesen pontos, pár bolt márkajelzése – amelyek a játékban nem jelenhetnek meg, ha nincs velük megállapodás – eltér ugyan a valóságostól, de így is az egyik legpontosabb virtuális másolat, amit valaha játékban láttam; ráadásul itt nem csak egyetlen várost, hanem legalább egy tucatot kidolgoztak a fejlesztők hasonló mértékben. Ekkora térképen bődületes mennyiségű – reméljük nem repetitív – misszió férhet el az ősszel megjelenő teljes játékban. És ha már szóba kerültek a küldetések, akkor lássuk, hogyan is kezdődik pontosan a játék.
Detroit
Az autós filmek és játékok írói is tisztában vannak vele, hogy e műfajban a sztori többnyire csak egyfajta kötelező körítés, mindenki az autós üldözéseket, a kocsikat akarja látni, illetve a játékokban játszani, így többnyire elég sablonos sztorikkal kell szembesülnünk, és nincs ez másként ezúttal sem. Az általunk alakított főhős is egy utcai versenyző, persze a rendes, kedves fajtából. Aztán amikor testvérünket a szemünk láttára nyírják ki, és minket letartóztat a rendőrség, nincs mit tenni: be kell épülni, és a többi fejes versenyző bizalmának megnyerésével kell a yarddal együttműködve segíteni a nyomozást. Hát igen, gondolom, nem csak nekem van most némi déjà vum. Fő partnerünk többnyire egy dögös, picit sem sablonos* (*=de) rendőrnő lesz, akitől rövid börtönlátogatásunk után némi kis pénzért első kocsinkat kapjuk. A boltokban lehetőség van vásárlás előtt próbakörre vinni az új autót, sőt figyelmeztet is a játék, hogy ha ezt elmulasztottuk volna, nehogy utólag bánjuk meg, ha nekünk mégsem tetsző négykerekűre dobtuk volna ki pénzünket. Első autónkkal (az enyém egy Nissan 370Z volt) rögtön irány a detroiti underground versenyzői szubkultúra, és kezdhetünk bizalmat építeni, hogy meglegyen hőn áhított tetoválásunk, ezzel is bizonyítva hovatartozásunkat.
Az autók babrálása egyébként iszonyú sok lehetőséget rejt nemcsak kozmetikai, hanem tuningolási szinten is, amikhez az alkatrészeket megvásárolhatjuk, de a missziók végén jutalomként is megkaphatjuk. Mint már említettem, a küldetéseket még a sztoriban is 90 százalékban kooperatívan is teljesíthetjük, kivéve persze, amikor egy az egyben kell legyőznünk az aktuális kisfőnököt vagy a helyünkre pályázó kollégát. Amikor csak simán a városban portyázunk, MMO-hoz méltóan tele van valódi játékosokkal is a város, bármikor beszélgethetünk velük egy mikrofon segítségével, vagy együtt vethetjük bele magunkat a már autós játékokból jól ismert küldetéstípusokba.
Profi vagy árkád?
Ezen sokszor összevesznek más játékokban a versenyzők, hiszen vannak olyan hardcore arcok, akik még a szimulátorosabb játékokban is keveslik az igazi nehézséget és realitást; ez a játék egyértelműen az árkádosabb kategóriába sorolandó. Sérülnek ugyan az autók, de még igen komoly gondokkal is vígan elautózhatunk, és bár háromfajta irányítási mód választható eltérő számú segítségekkel, úton tartó elektronikával stb., mégsem hinném, hogy ebbe a játékban bárki a következő nagy szimulátort látná bele. Szerencsére azért sokkal jobb a helyzet, mint a Ubisoft legutóbbi címében, amiben a közelmúltban sok autót vezettem – ez pedig a Watch Dogs. Itt azért már a második versenyen igen nagy magabiztossággal be tudtam tenni kilinccsel előre a 370Z-t a kanyarokba, és túlságosan idegesítő dolog nem történt; bár amilyen könnyű az autókat „behintáztatni”, annyira nehéz kiszedni ebből, szóval ha nagyon kacsázott az autó feneke, már másodpercekkel a bukás előtt tudtam, hogy elkerülhetetlenül baj lesz. Persze hozzá kell tennem, lehet, hogy csak én voltam béna, és nektek ebből a szempontból más lesz a tapasztalatotok.
Kinek érdemes várnia a The Crew teljes megjelenését? Aki imádja az autós játékokat, és legnagyobb szívfájdalma például az aktuális NFS epizóddal kapcsolatban, hogy túl gyorsan vége, illetve aki imádja Amerikát, de nem túl vérmes megszállottja a szimulátoroknak, annak mindenképpen. Lehet, hogy a Project Cars például kicsit szebb lesz, de a tartalom mennyiségében, úgy tűnik, magasra teszi a mércét a The Crew.
Most, hogy már a második kör béta is lefutott, a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok a játékról?
