Sarah Kerrigan visszatér a zerg raj pusztító kötelékébe, hogy beteljesítse végzetét és közben megmentsen egy egész galaxist. Figyelem, a teszt nyomokban spoilereket tartalmaz, mindenki csak saját felelősségére olvassa tovább.
Emlékszem, mekkora felhördülést keltett annak idején a Blizzard döntése, miszerint három részbe vágják a játékot és trilógiaként adják el. A mocskos, kapitalista, pénzéhes bagázs volt a legenyhébb jelző, amivel a fejlesztőket illették, sokan égre-földre esküdöztek, hogy még csak a közelébe sem mennek a játéknak. Ennek ellenére egy hónap alatt eladtak belőle három millió példányt, ezzel minden idők egyik legjobban fogyó RTS címe lett az övék. Ne feledjük el, hogy 2010-et írtunk, akkor már szinte egyedül voltak a piacon ebben a kategóriában, így ez a szám mindenféleképpen rekordnak számított.
Gonosznak lenni most is jó
Vitathatatlan, hogy az SC2 új kiegészítőjének legérdekesebb része az egyjátékos hadjárat, a Blizzard is erre összpontosította a pozitív energiáit. A történet szála ott gabalyodik tovább, ahol a Wings of Libertyben abbamaradt. Jim Raynor, karjában a ruhátlan, eszméletlen, de kétségkívül emberi alakot öltött Sarah Kerrigannel elsétál a naplementébe, mint egy XXVI. századbeli John Wayne, miközben szól az érzelmes zene. Itt kapcsolódunk be a sztoriba, miután aktiváltuk a Heart of the Swarmot a Battle.net-en (itt jegyezném meg, hogy nem kellett leszedni külön HoS klienst a telepítéshez, elég, ha a Wings of Liberty legfrissebb kiadása a gépünkön van). Ahelyett, hogy valami trópusi luxusbolygón élveznék egymás társaságát, Jim és Sarah egy elhagyatott kutatóközpontban múlatja az időt. Kerrigan karanténban van, ami nem is csoda, hiszen a pengék királynőjeként több milliárd ember haláláért felelős, így a tudósoknak meg kell győződni arról, hogy a zerg énje már teljesen a múlté. Nos szerencsére mindig akadnak kiskapuk, így eshetett meg, hogy a raj mentális erejének egy része még mindig Kerrigan rendelkezésére áll. Nem is jön rosszul ez az idegen erő, amikor Mengsk császár elit csapatai meglepetésszerű támadást intéznek a kutatóközpont ellen. Raynor és Kerrigan egy robbanást követően elveszítik egymást, így a lány kénytelen egyedül menekülni. Innentől kezdve a sztori két dologról szól: megmenteni Jim Raynor-t és visszaszerezni a régi hatalmát, minek segítségével ismét vezetheti a Rajt. Egyik sem egyszerű feladat, 27 küldetésen keresztül küzdünk azért, hogy a végére rájöjjünk, hogy az egész eddigi tevékenységünk bemelegítés volt csupán, az igazi komoly ellenség csak a Legacy of the Void kiegészítőben mutatja meg az arcát (már ha van neki olyan).
A zerg nagyasszony
Nagyon nehéz dolguk volt a fejlesztőknek az új kiegészítővel, hiszen a Wings of Liberty szinte a tökélyre fejlesztette ezt a műfajt, innentől már csak visszalépni lehetett. A Heart of the Swarm megpróbálta a lehetetlen és nagyon közel jártak hozzá, hogy sikerüljön nekik. Rögtön az elején eldöntötték a készítők, hogy bizony RPG elemekkel fogják felturbózni a játékot. Ehhez viszont kellett egy döntés, mely szerint a küldetések nagy részében Kerrigan a zergeket személyesen vezeti harcba. Minden misszióban több szintet is összeszedhet a feszes és ringó hátsóval járkáló főnökasszony, attól függően, hogy mennyi mellékküldetést vagyunk hajlandóak megcsinálni. Minél magasabb a szintünk, annál több lesz az életerőnk, a mentális erőnk, a sebzésünk és a páncélzatunk. A szokásos szerepjáték klisék, nincs itt semmi eget verő újdonság, de amit elénk tettek, az igazán profin van kivitelezve. Ahogy nő a szintünk úgy választhatunk egyre több aktív vagy passzív képesség közül, kezdetben csak két lehetőség adott, de később ezt a számot a fejlesztők feltornázzák háromra (micsoda véletlen egybeesés, a World of Warcraft megújult talentfája kísértetiesen hasonlít erre a rendszerre). A gond csak az ezzel a rendszerrel, hogy Sarah Kerrigan lett a központi figura, minden más kisegítő szerepkörbe süllyedt le. Sajnos így nagyon sok taktikai elemet lehetett a kukába dobni, hiszen teljesen felesleges kicentizni a támadóerőnk hatékonyságát, amikor egy olyan félisten vezeti a csapatot, akinek egyetlen csettintésére porrá omlanak az ellenséges egységek vagy bármikor képes meggyógyítani a körülötte lévő lényeket. Ráadásul akkor sincs tragédia, ha a sok tengerészgyalogos Kerrigant győz, mivel 60 másodperc elteltével a lány feléled a főépületnél.
Zergeteges
A zseniális multit nem nagyon piszkálták a fejlesztők, mindössze 7 új egység került bele (azért az egyensúlyra vigyáztak), emellett csak apróbb, főként kényelmi újítások kerültek be.
Maga az egyjátékos hadjárat egy a végletekig kidolgozott, igazi gyöngyszem. Repülő erődünkkel számos bolygót felkereshetünk, ahol három-négy küldetésből álló sorozatot kell teljesítenünk, ahhoz, hogy továbbléphessünk. Az első ilyen helyszín például egy Hoth-hoz hasonló jégbolygó, ahol a protoss kolóniát kell hidegre tennünk, a szó legszorosabb értelmében. Komoly túlerőben vannak, de kihasználhatjuk a bolygón tomboló jégvihart, mely minden lényt megfagyaszt. Mi persze néhány helyi vadállat lemészárlásával szert tehetünk olyan DNS-re, mely segítségével immúnissá válunk a hidegre, így szabadon bedarálhatjuk a megfagyott protoss egységeket. Ameddig a hóvihar tart...
Aztán ott van a Zerus, a zergek szülőbolygója, a legendák szerint minden zerg innen származik és aki megfejti a titkát, az bizony óriási erőre tesz szert. Ezután visszatérünk a zergek központi bolygójára, a Charra, melyet a terranoktól kell visszafoglalnunk. Változatosságban tehát nincs hiány és ez igaz a küldetésekre is. A klasszikus „nyersanyaggyűjtés-bázisépítés-harc” stratégia mellett számos kommandós küldetés lesz a HotS-ban, ahol Sarah vagy az egyik alvezére lesz a főszereplő. Normal fokozaton egyáltalán nem jelentenek kihívást a küldetések, aki izzadni szeretne, az jobb ha átteszi hardba. Újdonságként jelennek meg az úgynevezett bossharcok, ilyenkor egy nagyobb ellenféllel kell harcolnunk, akit csak úgy tudunk legyőzni, ha mozgunk egy kicsit harc közben. Aktív WoW-osok csak mosolyognak ezeken a csatákon, náluk már csak a legritkább esetben okoz gondot az, hogy ki kell állni a tűzből. A rendermozik és az átvezető animációk hibátlanok, itt is látszik, hogy nem véletlenül a galaxis legjobb fejlesztőcsapata a Blizzard.
(Majdnem) minden nagyon szép, minden nagyon jó, meg vagyok elégedve
Az a játék, ami hajnali háromig képes a monitor elé szegezni és még akkor is elgondolkozok azon, hogy belevágok a következő küldetésbe, csak nyerő lehet. Igazságtalan lenne azonban említés nélkül hagyni azokat az apró hibákat, melyek miatt a HotS kicsit elmarad a WoL-től. Legjobban a mini protoss hadjáratot hiányoltam, az valami zseniális volt az első részben, nagy kár, hogy most kimaradt. Helyette megkaptuk ugyan az evolúciós küldetéseket, de ezek inkább oktatóküldetésekre emlékeztettek, nem tartottak tovább pár percnél. Nagyon szerettem az első részben a Hyperion fedélzetén található egyéb szórakozási lehetőségeket. Emlékezzünk vissza mekkora hangulata volt a TV műsornak, lehetett zsoldosokat felbérelni, lehetett tuningolni az egységeket (a zergeket most is lehet, de valahogy nem sikerült olyan jól ez a rész), a laborban új zerg és protoss technológiát kutathattunk ki, ráadásul több helyen választhattunk két eltérő küldetés közül. A zergek legendás hatékonyságába ezek nem fértek bele, így kicsivel unalmasabb lett az a rész, amit a Leviatán fedélzetén töltünk el. Itt is vannak jópofa párbeszédek, amit érdemes végighallgatni, de elmaradnak az első rész színvonalától. Ettől függetlenül a StarCraft 2: Heart of the Swarm az utóbbi évek egyik legjobb RTS-e, viszont nagyon kell valami újítás a Legacy of the Voidra. Aki bővebben szeretne olvasni a Heart of the Swarmról, annak ajánlom a figyelmébe a GameStar 2013/04-es számát, ott sokkal részletesebben olvashattok erről a remek játékról. Na azt hiszem megyek és végignyomom a hadjáratot hard módban is.
A 2013/04-es GameStar magazinban 6 oldalon olvashatjátok a StarCraft II: Heart of the Swarm kimerítő tesztjét.
