Most, amíg HP nem néz ide, bevallom, hogy soha nem játszottam a Resident Evil Zeroval, vagy bármelyik a negyediknél korábbi résszel. Pedig sok van, csak valahogy nekem kimaradtak mind az eredetik, mind a Gamecube-os felújított kiadások. Ettől függetlenül úgy ültem le a Capcom a Sony standjában eldugott szobájába (ahol egyébként még a Street Fighter V volt kirakva), hogy lesz ami lesz, kezdő szemmel nézek rá a játékra. És tudjátok mit? Tetszett.
A Resident Evil Zero HD Remaster nem különösebben szép. Videón láttam a Gamecube-os változatot, és a kettő néhány textúrától eltekintve szinte egy és ugyanaz. Szebb, szebb, de az ugrás körülbelül annyi, mint a Resident Evil 1 és annak remastere között. Csodát ne várjatok. Ezzel együtt viszont a játék maga élvezetes. Nem lenyűgöző, de elég ahhoz, ami az egyik célja: megismertetni a franchise korai részeit olyan játékosokkal, akik lemaradásban vannak, és teljesen új élményként élik meg. Lehet, hogy néhány játékelem már idejét múlt, de megszokható; a kissé fura célzással például akadtak gondjaim, de a fix kamerás nézettel ki tudtam békülni.
A demóban egy vonaton kellett ajtókat nyitogatni (az ajtónyitó animáció természetesen visszatér), zombikra lövöldözni, és nem nagyon megijedni, amikor egy kigyúrt csávó fegyvert fogott ránk, majd jött két zombikutya. Sajnos mivel kétszer is meghaltam, ennél a résznél tovább nem jutottam, de elég volt ahhoz, hogy elkapjon a hangulat, és ha több időm lett volna, valószínűleg még többször újrapróbálom.
A Resident Evil Zero HD-t helyén kell kezelni, és ha nem teszitek nagyon magasra a mércét, jól fogtok szórakozni vele.
