A teszt előzményei itt:
Resident Evil: Revelations 2 Episode 1 teszt - nem egyedül a sötétben
Resident Evil: Revelations 2 Episode 2 teszt - ahová lépek, szörny terem
Már tölthető a negyedik epizód, nyomhatóak a bónusz részek, én meg még csak a harmadik részről magyarázok nektek, emiatt bocsi mindenkitől, de a helyzet az, hogy a Revelations 2 nem eteti magát olyan gyorsan, mint ahogy azt megkövetelné a haza.
Szóval szinte egyszerre írom most ezt a rövid tesztet, és nyomom a végjátékot, ami végre a szériához méltó módon kezd feszült és izgalmas lenni, némi drámával és történeti csavarokkal díszítve az élményt. Persze nagy csodát ne várjunk, látványos mélységből kell visszahozni a hatást, de a Judgement című epizód határozott lépést tett abba az irányba, hogy legyen is kedvem játszani azzal, ami elvileg a kedvencem.
Végre párosan szebb az élet
Felesleges a játékmechanikát, látványvilágot, hanghatásokat tovább taglalni, ez már sokkal jobb nem lesz, vagy megszokjuk, vagy kaparjuk a falat, a Revelations 2 pontosan azt ugorja meg, amit jobb helyeken minimumnak neveznek, de mi elnéző kis hippik vagyunk, engedjük, hogy mindenki maga ítélje meg ezt a szintet. Ami viszont érdekes, hogy végre a játékmenet nem csak a csőben előre törő akciózás és QTE pillanatok tömkelege, sikerült némi fejtörőt és kooperációs munkát belecsempészni az élménybe. Claire és Moira sötét helyeken, furcsa rejtvényekkel dúsított pályán haladnak előre, és egy olyan boss harcot kapnak jutalmul, hogy gyöngyözni kezd a túlélő-horrorokon ráncosodott homlok.
Barry és Natalia a kalandosabb vonalat viszi, és végre a coopnak is van valódi jelentősége, a két karakternek ki egymástól elszeparálódva kell segítenie egymást. Ez még egyedüli játékosként is szórakoztató, van értelme (sőt, elkerülhetetlen) váltogatni a karaktereket, és feszült, nyomasztó játékmenet vár ránk, hogy sikerüljön mindkettőt élve végiggyömöszölni az ellenfeleken (a csak Natalia által látható repkedő szörnyek nagyon idegesítőek, mondtam már?). A harmadik epizód játékideje is érezhetően hosszabb lett így, de sokkal kevésbé unalmas, ami mindenképpen előrelépés egy alapvetően elbarmolt alaphelyzet esetében.
Hova tovább?
A sztori is mutat végre érdekes csavarokat, a párbeszédek közben pedig úgynevezett jellemábrázolás is felüti a fejét, Barry sem csak a "Jill szendvics" szintű megjegyzéseket nyomja, kicsivel emberibb oldalát is megismerhetjük, ha már nem egyedül bolyongunk vele a pályákon, és kénytelen dumálni. Az is kiderül, hogy miért olyan rossz a viszonya lányával, de azért nem ez lesz a videojátékok legjobb forgatókönyve és dramaturgja, egyszerűen csak elkezd működni végre a történet, a karakterek közti kapcsolatok. A Raid pedig továbbra is szórakoztató, és végre online-ban is nyomhatjuk, ami sokkal élvezetesebbé teszi az egész agyatlan hentparádét.
Szóval végre nem csak panaszkodom, már el is szoktam tőle. Jó érzés. Várom a végét, végre pontszámot is odabiggyesztek majd a teszt végére.
Tesztünket a negyedik epizóddal zárjuk le hamarosan.
