Jó helyről lopni nem szégyen, tartja a mondás. A Form Software-nél vettek két sikeres játékot, a Ninja Gaident és a God of Wart, és megalkották a Ninja Blade-et. Ezen játék főhőse, Ken Ogawa, marcona, komor, szótlan, egy igazi kis Ryu Hayabusa-wannabe. A játékmenet pörgős, fröcsög a vég, hatalmas ellenfelek, elképesztő mutatványok, mint a God of Warban. A baj csak az, hogy a recept nem írja ugyan, de minden étel attól lesz igazán finom, hogy a séf beletesz valami pluszt. Ez az, ami a Ninja Blade-ből hiányzik.
My name is Ruy... ja nem, Ken
A sztori Tokió utcáin játszódik, ahol is elszabadul egy halálos vírus. A fertőzötteket azonnal szupererős mutánssá alakítja, és alapjában véve egyetlen célja van, a világbé..., ja nem, hanem a világuralom. Vírushoz képest elég érdekes ambíciói vannak. Na mindegy. A város vezetése, látván a káoszt, felbérli klánunkat, hogy tegyen már rendet a városban. Ken és csapata pedig rendet is tesz, tiszta erőből. A Ninja Blade sztorija ahhoz képest, hogy csak háttérként szolgál a rengeteg vérontáshoz, meglepően jól összerakott, és jól is tálalták. Két pálya között mindig láthatunk egy jól megrendezett, szép átvezető animot, esetleg egy quick time eventet (lásd az infoboxot), amelynek során szépen bontakozik ki a történet. Árulások, megvilágosodás, egyre veszélyesebb - és ocsmányabb - dögök tűnnek fel, mi pedig csak megyünk előre, és kaszabolunk, mint a motolla.
Előkardom rántomat
A Ninja Blade egy vérbeli hack'n'slash, kisebb hibákkal. A játékmenet erősen akcióorientált, ami nem is baj, mert ezt a részt viszonylag jól eltalálta a Form Software. Az animációk egészen jók, a mozdulatok látványosak, a környezet és a mesterséges intelligencia viszont sajnos csak az erős közepes kategóriában indulhatnak. A mezei ellenfeleknél még elnézné az ember, hogy egyszerűek, mint a lejtő, még magyarázat is van rá: a vírus megtámadta az agyukat. A főszörnyek ostobasága viszont már kifejezetten zavaró, főleg azért, mert hát a sztori szerint a vírus világuralomra tör, és ezek a nagyméretű rondaságok vezetik az egyszerű szörnyek hordáit.
Ennek ellenére egyik sem agytröszt, így sajnos a kivégzésükhöz sem szükségeltetik más, mint jó reflexek, mert csinálni általában ugyanazt csinálják. Mindezek eredményeképpen a Ninja Blade elképesztően repetitív tud lenni, nekem az új Prince monológja ugrott be hirtelen: run, jump, die, repeat (szalad, ugrik, meghal, megint). Ami viszont biztos, hogy a Ninja Blade látványos. Most nem a grafikára gondolok (mert az bár nem ronda, de kissé stílustalanra sikeredett), hanem az akciójelenetekre. Egyszerűen elképesztő, hogy Ken micsoda mutatványokra képes. Szétrobban egy autó a közelben? A felénk szálló ajtóra felugorva, alsó lendítéssel hasítjuk szét szaltózás közben az ellent. Zuhanunk lefelé egy felhőkarcolóból, amely éppen szétesik? A röpködő betonkoloncokon piruettezve folytatjuk a rendrakást. A repülőgép szárnyán utazva sem okoz gondot a förmedvények szeletelése. Ezt a részt jól eltalálták, teljesen filmszerű élményt nyújt, bár az is igaz, hogy leginkább a B kategóriás mozikra jellemző ez a túlzottan látványos akció.
Végül is...
Alapvetően azért nem rossz játék a Ninja Blade, vannak nagy pillanatai. Az a bizonyos plusz azonban hiányzik belőle, amitől klasszikus lehetne, hiába vették alapul a stílus két legnépszerűbb játékát. A filmes elemeket túlerőltették, a grafika ötlettelen, a hangok olyan szinten semmitmondóak, hogy hirtelen semmi nem is jut róla eszembe. Néhány kellemes órát el lehet vele tölteni, de jobban teszitek, ha megvárjátok, amíg egy kicsit olcsóbb lesz.
