Ugye, mindenkinek megvan az a bizonyos Facebook ismerőse. Az, aki állandóan jár valahol és sosem felejti el ott helyben posztolni, hogy mit evett, hogy kivel volt. Aki nem felejt el figyelmeztetni minket arról, hogy az élet csak öröm és boldogság, bulik és haverok. Aki habár senki sem kérdezte, mégis félóránként tájékoztat, hogy éppen milyen lelki állapotban van.
Folytathatnánk a sort hosszan taglalva, de felesleges. Mindenkinek van legalább egy ilyen Facebook ismerőse, aki sokszor az agyára megy magasröptű világmegváltó idézeteivel vagy egy újabb őrületes partifotóval.
Bennem sokszor felmerült már a kérdés: vajon ez miért jó ennek az ismerősnek? Persze, foghatnám magam és letilthatnám, letörölhetném. De akkor hova lenne az a rosszindulatú vigyor a képemről? Az a rosszalló félmosoly, hogy jaj Istenem, már megint mit rakott ki az az őrült?! Szórakoztat, de vajon önmagát is szórakoztatja?
A pszichológiának is hasonló kérdései vannak a közösségi médiát, azon belül a Facebookot illetően. Persze ennél jóval szofisztikáltabb, minimum három hipotézissel körbebástyázott kutatás keretében, de nagyjából ugyanarról van szó. Miért viselkednek az emberek máshogy a virtuális életükben? Milyen emberek ők? Milyen emberek vagyunk mi?
Választhattam volna egy MMORPG-t is, hogy szemléltessem a pszichológia válaszait a kérdésekre. De, a Facebook még jobb példa lehet, hiszen szerves részét képezi a mindennapoknak. Egyik meghatározó kommunikációs formánkká vált. Lehet rajongani érte, lehet szívből gyűlölni, de lassan kikerülhetetlenné válik.
Hozzászokunk általa ahhoz, hogy van egy felület, ahol megmutathatjuk magunkat a világnak. Ahol kifejezhetjük önmagunkat. Ahol csak azokkal beszélgetünk, akikkel akarunk és akkor, amikor akarunk. Jól eső kontrollt ad egy olyan virtuális élet felett, amelyet úgy alakíthatunk, ahogy akarunk.
Számos pszichológiai kutatás vizsgálja azt, milyenné válunk a technológia által. A Facebook kutatásokon belül pedig azt, hogy az ember személyisége hogyan jelenik meg. Hogyan változik vagy maga a felhasználó hogyan változtatja meg. Ismét csak gondoljunk az oversharer ismerősünkre. Mi az első szó, ami eszünkbe jut róla? Nagyképű? Magamutogató, netán nárcisztikus?
Több tanulmány elemezi a Facebook profilokat. Egy aktív felhasználóra nagyjából ugyanazok a motivációk és viselkedések jellemzőek, mint amikor a való életben egy csoport tagjává akar válni. Online is a lehető legfontosabb, hogy tartozzunk valahová. Ezt a vágyunkat pedig csak úgy tudjuk kielégíteni, ha elfogadnak bennünket, támogatókra lelünk. A kutatások alapján a Facebook segíthet abban, hogy a társas kirekesztettséggel megbirkózzunk. Fejlesszük a kapcsolatainkat. Fejlesszük önmagunkat. Növeljük az önbizalmunkat és az önértékelésünket azáltal, hogy milyen képet formálunk magunkról tudatosan az online közösség előtt. Ehhez az kell, hogy önfeltáróak legyünk. Keressük a figyelmet, úgy mutatjuk be magunkat, hogy az a lehető legelfogadottabb legyen.
Aktuális énünk mellett egy olyan arcunkat is megmutathatjuk, amely a való valóságban nem, vagy csak nehezen kerülhet felszínre. A Facebook tökéletes platform arra, hogy próbálgassuk magunkat. Akár LIKE-ban számszerűsíthetjük is, hogy személyiségünk melyik aspektusa a nyerő.
Persze, ettől még a 125. “jaj de unatkozom” poszt nem válik fontosabbá. De érdekes személyiségvonások fedezhetők fel a háttérben. Magától értetődő módon, aki társaságkedvelő a való életben, igazi örökmozgó, az a Facebookon is eláraszt minket minden információval magáról. Viszont, aki magába zárkózó, érzékeny vagy kevésbé kezdeményező, szintén nyugodt közegre talál, ahol biztonságban kísérletezhet az identitásával.
Végül, az említett nárcizmus. Mi is ez? Igen, elkerülhetetlen, hogy ne legyen az ismeretségi körünkben ilyen személy. Néha kicsit mind azok vagyunk. Ő az, akinek mindig csak pozitív tulajdonságai vannak, akinek minden posztja aranyat ér, csak jó zenét hallgat, csak olyan profilképe lehet, amin makulátlanul fest. Igen, aki nárcisztikus, hajlamosabb többet Facebookozni, jobban elköteleződni mellette. Pont azért, mert van egy olyan felület, ahol törékenyebb önbizalmát fejlesztgeti. Vitathatatlan tény, hogy egy ilyen személy profiljának nézegetése a mi önbizalmunkat csökkenti.
Zárszóként még annyit, hogy az alapján, hogy milyen módon építjük fel a képet magunkról Facebookon, befolyásolhatja azt, hogyan érezzük magunkat. Itt nem az önbizalom kérdéséről van szó, bár ebben is okozhat változást. Kutatások arra mutattak rá, hogy azok a felhasználók, akik nagyon pozitív képet festenek magukról, ugyan jobban érzik magukat saját profiljuk nézegetésekor, de ennek nem a társas támogatás az alapja. Azok a Facebook használók viszont, akik őszinte önkifejezést választják, sokkal boldogabbak a barátaik, társaik támogatása miatt. Hiszen a valóságban is a barátaink úgy fogadnak el, amilyenek vagyunk, minden hibánkkal együtt.
A cikket Bányai Fanni, a JátékosLét Kutatóközpont munkatársa írta.
