Ki ne ismerné a híres verekedős játékok egyik hatalmas klasszikusát, a Mortal Kombatot? Élőhalott nindzsák, szuperügynökök, mutánsok, félistenek, és sok más eredeti, nagyon eltalált karakter színesítette ezt a fröcsögő vérrel és kitépett gerinccel operáló 2D-s verekedős játékot, amelynek márkája mára szinte fogalommá vált. A rengeteg folytatás közepette szinte észre sem vettük, hogy az Xbox 360-as résszel még adós volt a Midway. Mindezidáig...
Képtelenül véres képregény?
Mortal Kombat vs. DC Universe - mint az a címéből is kiderül - azzal az ötlettel próbálja kicsit feldobni a jól ismert sémákat, hogy a régi verekedős karaktereket a DC képregények szuperhőseivel ereszti össze pár pofon, rúgás, és arcontaposás erejéig. Az ötlet elsőre talán kissé idétlennek hangzik, de ha belegondoltok, akkor a szuperhősök és szupergonoszok sem sokban különböznek Liu Kingtől vagy Kanótól. A sztori (persze szándékosan) olyannyira idétlenül ostoba, hogy az már komolyan jó: Darkseid és Shao Khan egyesülnek Dark Khanná, és ezáltal a két univerzum is összefonódik. A régi harcos bajnokok, illetve a képregényfigurák egymást okolják a katasztrófáért, és úgy döntenek, hogy ezt a kérdést úgy tárgyalják meg finoman és diplomatikusan, hogy jól elkenik egymás száját. A keveredés folytán persze nemcsak az MK karakterek találkoznak különféle comic book hősökkel és antihősökkel, hanem ők is egymással, így ha eddig azon törted a fejed álmatlan éjszakáidon, hogy vajon milyen lehet Superman és a Joker találkozása, akkor ezt most végre első kézből kipróbálhatod.
Vissza a gyökerekhez
Az alapkoncepciót leszámítva a Mortal Kombat vs. DC Universe igazi visszatérés a gyökerekhez. Nincs itt agyonbonyolított irányítás, mindenféle felvehető kardok, vagy túlzottan belassított mozgás, mint néhány előző Xboxra készült címnél, itt ugyanolyan ütéseket, rúgásokat és speckókat vihetünk be, mint az ősrégi klasszikusokban. A játékmenetet legfeljebb apró mini-játékok színesítik, amelyek jól integrálódnak a verekedésbe. Ilyen például a Klose Kombat, amelyben a megfelelő gombok nyomásával közelharcban érvényesülhetünk, vagy a Freefall Kombat, ahol úgy lökhetjük le ellenfelünket a magasból, hogy különösen fájdalmas módon essen a hátára.
Cenzúrázva?
Nem erőltették a fejlesztők a túlzottan csicsa-micsa 3D-t sem: bár a karakterek maguk 3D-sek, azonban a helyszínek háttere 2D-s. Ez még hű is lenne az alapkoncepcióhoz, azonban az már sokkal kevésbé, hogy bizony a látványos, különösen brutális kivégzések hiányoznak a játékból. Bár itt is vannak igen fájdalmas befejező mozdulatok, de egyiket sem lehet például ahhoz az aranyos kivégzéshez hasonlítani, amikor Sub-Zero még az első részben letépte ellenfele fejét, és jött vele a gerincoszlop is. Na, itt ilyen sajnos nincs.
Jó, jó, de nem klasszikus
Az MK vs. DC ennek ellenére is remek rész a sorozatban, bár annyira nincs ott a szeren, mint a legjobb epizódok (például a második rész). Kár, hogy az erőszaktól való félelem győzedelmeskedett ebben a Jack Thompsonoktól és politikusoktól való félős világban, mert hát a Mortal Kombat véres és kegyetlen részek nélkül olyan, mint a bableves csülök nélkül...
Kicsit több ketchup és húscafat nem ártott volna, de azért igencsak finom falat
