Semmiképpen sem szeretnénk eldurrogtatni a WandaVision összes puskaporát, de a cselekmény bizonyos pontjaira muszáj konkrétumként hivatkozunk, így bár próbálunk főleg a fináléról a lehető legkevesebbet mesélni, kritikánk így is spoileresnek tekinthető.
Hatalmas előnye a Marvel filmes univerzum mozijainak a DC Comics filmjeivel szemben, hogy már a kezdetektől fogva egy jó előre felvázolt, egységes terv alapján haladtak velük, szépen fokozatosan építették fel azt a világot, amit Vasember felbukkanása, majd a Bosszúállók: Végjáték végi halála gyönyörű keretes szerkezetbe rakott. Tévésorozatok terén viszont kicsit árnyaltabb a helyzet.
A Marvel Television nevű részleg munkássága az ABC-s Agents of S.H.I.E.L.D.-del kezdődött el, az ügynökök kalandjai kezdetben még lekövették a mozifilmek eseményeit, azokra reflektáltak. Évadról évadra távolodott el azonban egyre jobban a tévés és a filmes világ, noha közben megérkezett szintén az ABC-re az Agent Carter két etapja, és az az Inhumans, amit talán inkább már alkotói is letagadnának.
Közben elindult a netflixes vonal: a Daredevil, a Jessica Jones, a Luke Cage, az Iron Fist, a négyőjüket összerántó The Defenders, és persze a The Punisher is remekül sikerült. Nagyon jól állt a Netflixen futó Marvel sorozatoknak, hogy karakterei szabad átjárással rendelkeztek az egyes szériák között, de végül sajnos el kellett búcsúznunk tőlük, a Marvel már nagyobb terveket dédelgetett. Kitérhetnénk még a Hulun futott Runaways és Helstrom sorozatokra, vagy a Freeformon bemutatott Cloak & Daggerre, de ezek abszolút zárójeles projektek voltak már, a háttérben mindenki az egeres cég saját streamplatformja, a Disney+ startját készítette elő.
Itt érhetőek el ugyanis mostantól fogva az új tévésorozatok, ezekért immár a Marvel Studios felel. Tíznél is több betervezett szériáról tudunk, melyek moziminőséget ígérnek látvány és sztori terén is. Közülük először a WandaVisiont kaptuk meg, ami már első ránézésre is meglepő vállalásnak tűnt. Víziót ugyebár Thanos megölte, ő nem csak eltűnt öt évre a több Marvel szereplőhöz hasonlóan az ominózus csettintés miatt, így jelenleg nem lehetne életben. Valamiért viszont mégis idilli házasélete mindennapjait tölti éppen Wandával egy Westview nevezetű városkában.
Az ígéret
A 2006-os A tökéletes trükkben Christopher Nolan egy életre megjegyeztette belünk, hogy a bűvészmutatvány három fontos alkotóelemből áll. Ezek közül az első az ígéret, ami gyakorlatilag a bevezetés, a trükk előkészítése. A WandaVision nagyon jól tette, hogy nem sietett, és az első pár epizódban semmit sem magyarázott el a nézőnek - hiába váltott ki ezzel egyeseknél nem csak heveny fejvakarást, hanem esetleg frusztrációt is. Adott egy klasszikus, fekete-fehér sitcom, melyben a Marvel szuperhősei, az Elizabeth Olsen által alakított Wanda Maximoff és Paul Bettany Víziója a főszereplők. Végtelenül fura világ ez, érződik, hogy nincs minden rendben. Az alkotók mindenre figyeltek, ami egyrészt örvendetes, másrészt pont az autentikus mivolta miatt volt az elején egyesek számára nehezen emészthető a WandaVision.
Az '50-es, majd '60-as évek vígjátéksorozatain ma már kevesen szórakoznának úgy, mint mikor ezek jelentették a tévézés csúcsát, de a WandaVisionben így is üdítő volt ez a múltidézés. Részről részre ugrottunk egy-egy évtizedet, a fekete-fehér kijelzőket leváltották a színestévék, megkaptuk a szokásos szélesvásznú képarányt, és pont, mikor már elkezdtük volna unni ezt a szokványosnak cseppet sem mondható felvezetőt, megadták nekünk az első válaszokat az írók. Ennél a pontnál reményekkel telve vártuk a folytatást. Nehezen lehetett befogadni a korai részeket, és hatalmas dicséret jár a Marvelnek azért, amiért be mert vállalni egy ilyen nyitást. Nagyon ritka a szuperhősös műfajban az, hogy nincsenek elénk kiteregetve a lapok, és kapkodjuk a fejünket, miközben nem csak a fordulatokat nem látjuk előre, de még az alapvetések sem világosak.
A fordulat
A nolani hasonlatnál maradva a trükk következő mozzanata a fordulat, vagyis maga a mutatvány. Nem kellett vészesen sokáig várnunk erre, már a negyedik részben benézhettünk a színfalak mögé, egyúttal régi ismerősként köszönthettük a mellékszereplőket. Abszolút meg lehet érteni azokat a nézőket, akik azonnal saját sorozatot követeltek Darcy Lewisnak vagy Jimmy Woo ügynöknek, a Thor és A Hangya filmek humoros karakterei remekül beváltak itt is, Kat Dennings és Randall Park láthatóan nagyon élvezte, hogy újra a bőrükbe bújhat. Mellettük pedig felbukkant Teyonah Parris karaktere, kinek valódi kiléte csak azoknak okozott meglepetést, akik nem tévedtek idejekorán az IMDb-re.
Rajtuk kívül közelebbi ismeretséget kötöttünk a S.W.O.R.D. nevezetű ügynökséggel, az új információkat viszont nézőbarát ütemben adagolták nekünk, és ami szintén nagyon fontos, képregényes analfabéták sem érezhették magukat teljesen elveszve, nem kellett minden új név vagy karakter felbukkanása után bújni a Wikipédiát.
Aztán mikor már elkezdtük volna megérteni a WandaVision fura világának egyedi játékszabályait, ledobták a készítők az igazi atombombát. Wanda és Vízió ikreire elég sokan számítottak, de azt már kevesen sejtették, hogy Pietro Maximoffot Evan Peters alakításában láthatjuk betoppanni. Hogyan és miért került ide a Fox-féle X-Men univerzum Higanyszála? Végre megnyílt a Marvel nagy multidimenziós átjáróháza? Minden válasz még több kérdést szült bennünk, a fináléhoz közeledve pedig megkaptuk azt, amire egyébként egyáltalán nem volt szüksége a sorozatnak: egy főgonoszt.
A jutalom
Sajnos amennyire egyedinek tűnt az elején, és amennyire rendhagyóan indult, pontosan annyira lett tipikus Marvel sztori az évad végére a WandaVision. És ezért nagyon kár, hogy a finálé nem tudott se meglepő, se valójában érzelmes, netán megrázó, tragikus lenni. A magát pletykás szomszédasszonynak álcázó hatalmas boszorkány, Agatha Harkness pont olyan sablonos gonosz lett végül, mint a Marvel szinte összes antagonistája - saját betétdala mondjuk örökre a fejünkbe égett. Ezt legalább olyan jól eltalálták az alkotók, akárcsak azt a megszámlálhatatlanul sok easter egget és kikacsintást, melyekkel teleszórták mind a kilenc epizódot.
Világos, hogy nem lehet minden alkalommal egy új Thanost vagy Lokit leakasztani, de szegény Agathában sokkal nagyobb potenciált lett volna, Kathryn Hahn pedig remek választás volt a szerepre. Ez az Agatha Harkness nem azért lett csalódást keltő, mert teljesen más karakter, mint a képregényekében. Egészen egyszerűen azért rúgtak vele hatalmas luftot az alkotók, mert nem kapott rendes motivációkat. Szintén kiábrándító volt a "Higanyszál rejtély" megfejtése, de ugye összességében az egész befejezésről az mondható el, hogy egy lassan és óvatosan felépített bűvésztrükköt egyetlen pukkanással zártak le, nem csoda hát, ha elmarad az ováció.
Még csak valóban érzelmesre sem sikerült az évad vége, mivel gyakorlatilag minden konfliktust feloldottak, a veszteségnek tekinthető események megoldása pedig karnyújtásnyira áll, teljesen bizonyos, hogy nem csak Elizabeth Olsent látjuk még viszont az MCU-ban - vele egyébként legközelebb a Doctor Strange in the Multiverse of Madness mozifilmben fogunk találkozni.
A WandaVision több téren is jelesre vizsgázott. Behozott az MCU-ba olyan kiváló képregényes szálakat, amelyekben hatalmas potenciál rejtőzik, mi pedig teljesen biztosak vagyunk abban, hogy az írok a jövőben elég sokat fognak még foglalkozni ezekkel a most megpendített új irányokkal (erre egyértelmű bizonyíték az utolsó rész két stáblistás jelenete). A színészekre sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, Elizabeth Olsen és Paul Bettany remek párost alkotnak, még a gyerekszínészek, Julian Hilliard és Jett Klyne is nagy piros pontot érdemelnek, Billy és Tommy igazán szerethető lurkókként jelentek meg az ő alakításuknak köszönhetően, és persze a korábban említett mellékszereplőket is szívünkbe zártuk.
Talán a különleges nyitás miatt lettek túl nagyok az elvárásaink, lehetséges, hogy nem is szabad megkövetelni egy Marvel filmtől vagy sorozattól, hogy a lezárásában is merjen meglepőt húzni. De ha már ekkora volt a lendület, bőven belefért volna, hogy ezen a téren is elszakadjunk kicsit a megszokott irányoktól.
Ez most nem történt meg, az MCU filmes részlege viszont zakatol tovább. Hatalmas, arcleszaggató revelációkat a március 19-én startoló The Falcon and the Winter Soldiertől ugyan nem várunk, de a június 11-én induló Loki könnyen lehet, hogy még a WandaVisionnél is formabontóbbnak bizonyul. Nagyon bízunk benne, hogy annak a befejezését nem a lehető legkézenfekvőbb módon oldják majd meg.
