A CineStar által leközölt kritikából egyértelműen leszűrhető, hogy a Thor: Sötét világ jobb lett elődjénél, ám akadnak benne olyan részletek is, amelyekre kicsit odafigyelve sokkal élvezhetőbb lehetett volna az összkép.
Szögezzük le rögtön az elején: a Thor: Sötét világ pont azt nyújtja a moziba betérő néző számára, amit jogosan elvár: szórakozást. Ha nem akadunk fenn a kissé elnagyolt, nem ritkán kiszámítható fordulatokkal élő és kliséket bátran durrogtató történeten, akkor remekül fogjuk érezni magunkat a teljes játékidő alatt, ami elsősorban a rendezőnek, a gondosan összeválogatott színészeknek és a látványnak köszönhető. Merthogy ezek nagyon is rendben vannak.
A Trónok harca sorozaton edződött Alan Taylor ült a rendezői székbe, ami leginkább a csaták kivitelezésére, a jelenetek beállításaira, hovatovább a karakterek egymás közötti kapcsolatára és dialógusaikra nyomta rá a bélyegét, pozitív értelemben véve. Asgard ezúttal sokkal valóságosabb, részletesebb lett (utóbbi szinte minden tárgyra és helyszínre elmondható), a Földön zajló események végre nem egy képzeletbeli kisváros rövid idő alatt felhúzott utcájában játszódnak, hanem Londonban, amire idén alaposan rájár a rúd, ha a filmes pusztításokra gondolunk, de ez a mi szempontunkból nem is baj.
A Thor: Sötét világ - és lényegében az összes Marvel film - sava-borsát azonban a gondosan összeválogatott színészek adják. Chris Hemsworth epizódról epizódra egyre jobban hozza a figuráját, Anthony Hopkins ismételten telitalálat a szerepre, Kat Dennings szolgáltatja a humorfaktort, sőt még Natalie Portman is bájos, illetve ott néz szerelmesen, ahol kell.
A prímet mégis a Lokit alakító Tom Hiddleston viszi, aki egyszerűen zseniálisan formálja meg a pökhendi, kiszámíthatatlan és bajkeverő istenséget. Hiddleston láthatóan olyannyira lubickol a rászabott feladatban, hogy néha az az érzésünk, valójában ő a főszereplő - emlékezzetek majd vissza ezen sorokra, ha a végjátékot nézitek.
Akadnak azonban olyanok is, akiket szerintünk nem sikerült eltalálni vagy nézhetővé tenni. Az előbbi kategóriát bővíti Malekith (Christopher Eccleston), aki kinézetre remekül össze van rakva, egy szavunk sem lehet rá, ám jeleneteinek egy része valószínűleg a vágószoba padlóján landolt, mivel kis túlzással élve nem tudjuk őt komolyan venni. Oda van rakva, mint kötelező gonosz, de nem tudjuk kellően átérezni a haragját, nincsenek jól elmagyarázva a tettei mögött álló okok, így a végső elkerülhetetlen harc közte és Thor között is tét nélkülivé vált. Sajnálatos módon Stellan Skarsgard karakterét is sikerült annyira lebutítani és nevetségessé tenni, hogy a ráerőltetett poénok inkább kínosak, mintsem viccesek. Ennél többet érdemelt volna mind a szerep, mind a színész.
Végszóként annyit jegyeznénk meg, hogy a magyar szinkrongárda ismét kitett magáért, meglepetésekre bőven számíthattok, drámai elemeknek sincs híján a film, és egy bosszantó félrefordítástól (sötét elfek helyett sötét tündérek?! Akkor már legalább tündék) eltekintve azt mondhatjuk el a Thor: Sötét világról, hogy a hiányosságok ellenére megéri rá beülni akár 2D-ben, akár 3D-ben nézné az ember. Egy viszont biztos: önmagában is fogyasztható ugyan, de sokkal inkább egy sorozat darabja, ami a Marvel filmes univerzumát ismerve teljesedik ki igazán. Ne hagyjátok ki a stáblista alatt látható extra jeleneteket sem.
