Bár ezen a héten, és főleg ma minden arról szól, hogy a "nagy" Star Wars saga legutolsó mozifilmje vajon hogyan teljesít, ne feledkezzünk el a mandalori és a világ legcukibb fülesbékájának sorsáról sem. A Disney pont a mozifilm bemutatója miatt előre is hozta az e heti baby Yoda adagot, amire az igazat megvallva kíváncsi voltam, és gyanítom, nem egyedül. Az első néhány rész üdítően friss és jól eltalált expozíciója után ugyanis minden fanservice és szabad(os)ság mellett érezni lehetett, hogy laposodik a sorozat, és az önmagukban stílus-skiccként helytálló epizódok nem vitték tovább a történet fő szálát.
Ha lemaradtál a korábbi részek elemzéséről, először pótold be az alábbiakban:
The Mandalorian 1. rész
The Mandalorian 2. rész
The Mandalorian 3. rész
The Mandalorian 4. rész
The Mandalorian 5. rész
The Mandalorian 6. rész
Bár nem kifejezett célunk a kritika során, de biztosan lesznek a mostani cikkben is spoileres momentumok, szóval innentől csak óvatosan tessék tovább haladni.
Szerencsére az alkotók nem játszottak tovább a türelmünkkel, visszatértünk a fősodorhoz. A "minden rész újabb, független minisztori" elv után kapunk korábbi epizódban megismert társakat és egy olyan felütést, ami akár a történet lezárását is elővetítheti - aminek már ideje volt, hiszen a következő, jövő pénteken érkező rész lesz az évadzáró.
Bár eddig egész jól sakkoztak a mesélők azzal, hogy a viszonylag rövid epizód-játékidőben is kényelmesen el tudjanak mesélni egy-egy komplett eseményt, most láthatóan felgyorsultak a dolgok, és mire a mára kiutalt 38 perc végére érünk, kicsit kapkodhatjuk is a fejünket, mi minden történt. De szükség is volt a sebességre (ahogy az angol mondaná, need for speed, bocs...), hiszen fel kellett vezetni a jövő heti finálét, természetesen egy gyomorszorító cliffhangerrel, ahogy azt sejteni lehetett.
Jó volt látni viszont, hogy a kánonhoz csak oldalszálon kapcsolódó történetbe mennyire kényelmesen tudtak beemelni olyan elemeket, amelyek még a klasszikus (IV-VI) részekre utalnak, de a fekete páncélos, "újgenerációs" rohamosztagosok (akiket amúgy a Zsivány Egyesben is láthattunk) és a várakozásoknak megfelelően feltűnő Moff Gideon (Giancarlo Esposito) révén már a Birodalom romjaiból kifejlődő Első Rendet és a legújabb mozifilm-trilógiát is előre vetítik. Aki viszont azt várta, hogy a Skywalker kora bemutatója miatt direkt két nappal előre hozott e heti Mando-epizód idő előtti bemutatásának olyan vetülete is lesz, hogy ezt bizony látnunk kell valamilyen kapcsolat miatt, ami közvetlenül összeköti a sorozat eseményeit a mozifilmmel, csalódnia kell.
A mostani rész felépítéséből és a cliffhangerből is sejthető végső leszámolás talán majd a jövő héten adhat valami laza kapcsot a Skywalker korához - nekem van egy nagyon sanda sejtésem, ami talán kicsit szomorú véget is adhat majd a The Mandalorian jelen évadának, de ezt megtartom magamnak december 27-éig. Mindenesetre a sorozat dinamikája a mostani epizóddal újra a helyes irányba billent, és őszintén megvallva sokkal jobban izgulok egy még mindig arctalan fejvadász, valamint egy zöld gumibábu megmeneküléséért, mint a nagyon is nevesített és évek alatt felhájpolt Rey-Finn-Poe-stb. boldogulásáért, és ez sokat elmond.
Van még néhány érdekes felütése a mai résznek, amit lehet, hogy nem is az idei, hanem a következő évadban fejtenek majd ki. Ezek egyike például az, hogy egy apró momentummal most sikerült Yodamanó ultracukiságát árnyalni, ugyanis mindamellett, hogy megmutatta a korábban már belengetett gyógyító Jedi-erőt, bizony elhintett egy eddig csak a sötét oldalon látott erőtrükköt is. Nem húzták túl most még a dolgot, de elgondolkodtató mindez olyan szinten is, hogy ha ezt a vonalat továbbviszik, talán az egész Star Wars sorozat "a jó az nagyon jó, a gonosz meg nagyon gonosz" fekete-fehérségét is sikerülhetne több évtized után természetesebbre és hihetőbbre faragni. Aztán persze lehet, hogy csak én gondolom túl az egészet és a mai erő-demonstráció nem volt több egy gegnél, mindenesetre személy szerint örülnék egy ilyen "komolyító" vonalnak az egész univerzumra nézve is.
Lényeg a lényeg: még épp időben billentünk vissza az izgalmakba és a történet fősodrába, és nagyon sok minden múlik majd azon, mit kezdenek a felfokozott várakozásokkal a két ünnep közötti utolsó részben. Azt egyébként Taika Waititi rendezi, akitől nem állnak távol a formabontó ötletek ugyebár - csinált ő már vámpírokból bohócot és asgardi istenből hülyét -, szóval ha a Disney is engedi, okozhat akár olyan meglepetést is, amire ritkán akad példa a Star Wars licencekkel és fékekkel teleszórt összességében. Állok elébe.
