Darázsfészekbe nyúlt a Netflix, és már a premier előtt sejthető volt, hogy a közönség, vagy legalábbis annak jelentős része elutasítóan reagál majd a Kleopátra, Egyiptom királynője című dokudrámára, ami tulajdonképpen az Afrikai királynők: Nzinga folytatásának tekinthető, és mindkét alkotás mögött Jada Pinkett Smith áll producerként. Amivel a szóban forgó produkció bekerült a hírekbe, az nem más, mint hogy Egyiptomban jókora botrányt kavart, amiért a címszerepet a színes bőrű Adele James kapta. Választását a rendező történelmi tényekkel próbálta alátámasztani, de érvelése finoman szólva is sántított.
Ettül függetlenül a négy epizódból álló évad a az előzetesen kitűzött napon, május 10-én elrajtolt, de ami utána történt, az már aligha lehetett összhangban a Netflix terveivel, hiszen ritka egységfrontot képezve mind a nézők, mind a kritikusok szanaszét cincálták az alkotást.
A Rotten Tomatoes oldalán 10 kritika alapján 10 százalékon áll, ami pedig a nézőket illeti, eddig több mint ötezren vették a fáradságot, hogy pontozzanak, aminek 2 százalék az eredménye. És ez még jónak számít, mert kevéssel ezelőtt 1 százalékon állt. (Viszonyításképp az Afrikai királynők: Nzinga 88 százalékot kapott a hivatásos ítészektől és 15-öt a nézőktől.) A Metacritiken 45/100 pont áll szemben 0,1/10-zel, de az 1,1-es IMDb pontszámra sem lehetnek büszkék az alkotók.
Valószínűleg mindenki elnézőbb lenne a Kleopátra, Egyiptom királynőjével, ha fikciós sorozatról lenne szó, elvégre a szintén netflixes Bridgerton család például úgy tudott kritikai és közönségsiker lenni, hogy a valóságosnál jóval sokszínűbbnek ábrázolja a régenskori Angliát, élén Sarolta királynéval. Tina Gharavi rendezése azonban történelmi dokumentumfilmként próbálja eladni magát, és az ilyesmitől azt várná el az ember, hogy hitelességre törekedjen. Márpedig a történészek abban szinte kivétel nélkül egyetértenek, hogy az egymás között házasodó ptolemaida dinasztia gyermeke, VII. Kleopátra aligha lehetett fekete.
