Elég nagy várakozásokkal ültem be a Pókember: Irány a Pókverzum! sajtóvetítésére. Egyrészt tacskó korom óta imádom magát a karaktert, másfelől pedig természetesen én is olvastam az első tweeteket, amik csak és kizárólag szuperlatívuszokban beszéltek az animált pókkalandról. Azt pedig már most le kell szögeznem, hogy cseppet sem kellett csalódnom a Sony munkájában, ezt a filmet bizony kicsik és nagyok, képregényfanatikusok és átlagos mozinézők is egyaránt imádni fogják.
Az Irány a Pókverzum! alapkoncepciója elsőre talán fura lehet, de a Marvel füzeteiben számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló történetszálakkal: az aktuális gonosztevő valami ördögi kütyüvel egymásnak ereszti a párhuzamos univerzumokat, a különböző világok Pókemberei (és Póknői) pedig összetalálkoznak. Ez nagyjából az alapkoncepciója ennek a filmnek is, mégis az egyértelmű főszereplő Miles Morales, egy fiatal afro-latino srác lesz - róla már részletesen meséltünk nektek egy külön magyarázó videóban. Miles a saját bőrén tapasztalja meg, hogy cseppet sem könnyű a szuperhősök élete, és bizony a tragédiák sem kerülik el az embert akkor, ha színes maskarát húz magára.
Mellette egy felnőtt, immár őszülő halántékú és sörpocakot növesztett Peter Parker, továbbá Spider-Gwen, azaz Gwen Stacy lesznek a legfontosabb pókszereplők, de persze nem szabad elfeledkezni a noir Pókemberről, a mangák világából átszabadult Peni Parkerről és mindenki kedvenc pókmalacáról, vagyis Póksonkáról sem. Nekik is jut elég játékidő, az arányokkal pedig mesterien zsonglőrködött a rendezőtrió. Egyszer sem érezzük azt, hogy bármelyik karaktert is túltolták volna, még a sokak számára esetleg visszatartó erőt jelentő Póksonka is pont addig mókázik, amíg át nem lépné azokat a bizonyos határokat; egyszer sem válik idegesítővé.
Az idősödő, megkeseredett mentor, a laza szomszéd csaj, és a kamaszok mindennapi problémáival küzdő főhős remekül passzolnak egymáshoz. A középkorú Peter Parkernek különösen örültem, moziban még sosem találkoztunk egy ennyire tapasztalt Pókemberrel - még akkor is, ha ezek a tapasztalatok nem csak pozitívak. Apropó mozi! A Pókember: Irány a Pókverzum! egyetlen pillanatig sem csinál gondot abból, hogy a korábbi Sony filmeken gúnyolódjon, vagy épp azt a tényt nevesse ki, hogy hány alkalommal mesélték már el nekünk a hálószövő eredettörténetét és mennyire felesleges ezt esetleg újra a szánkba rágni. A humor egyébként is végig hibátlan, pont akkor és ott fogunk felnevetni, ahol azt az írók szerették volna.
Drámai pillanatok is akadtak azért, és be kell vallanom, az egyik jelenetnél az én marcona képemen is legördült egy könnycsepp. Attól még, hogy a rajzfilmek műfaja elsősorban a gyereknézőkre lő, nem szabad elfeledkezni az őket elkísérő apuról és anyuról sem, a Pókverzum pedig tényleg mindenkinek és mindenkihez akar szólni. Legfontosabb mondanivalója talán éppen az, hogy bárkiből lehet hős, akár belőletek vagy belőlem is, nem kell ehhez különlegesnek lenni. Pontosan ezért a gondolatért tartom nagyon fontosnak azt, hogy Pókember 1962-es első megjelenése óta egy halom új pókszereplővel bővült a Marvel képregények számtalan világa. Kikerülhetetlen tény, hogy hosszú idő óta Pókfej a világ legnépszerűbb és legismertebb szuperhőse. Egy halom gyerek akar Pókember lenni, ők pedig sokkal könnyebben azonosulnak kedvencükkel, ha nem csak Peter Parkert látják, hanem akár fekete, indiai, ázsiai Pókember vagy éppen egy szőke tinilány van a jelmez alatt. A cikk címében feltett kérdésre tehát egyértelmű igen a válasz.
A Pókember: Irány a Pókverzum! látványvilágát talán az első pár percben még szokni kell, sokaknak fura lehet ez a tudatosan stop-motion irányba eltolt animáció, de hamar megszokja a szemünk a dolgot. Egyedül attól tartottam, hogy esetleg a harcok során lehet majd ez zavaró, de szerencsére semmi ilyenről nem volt szó, minden bunyó pörgős és dinamikus volt, a csaták közben pedig nyilván kihasználták azt, hogy egy rajzfilm sokkal közelebb állhat egy képregényhez, így a realisztikus összecsapás nem lett elsődleges szempont. Ez egyáltalán nem baj, hajigáljon csak kisbuszokat a főgonosz, egy rajzfilm esetében ez nem fog kizökkenteni bennünket.
Külön ki kell még emelnem a zenét, illetve a magyar szinkront. Mindkettőért nagy piros pont jár, a dalválasztásért felelős szakembernek nagyon szívesen lenyomtam volna egy pacsit a vetítőteremből kifelé jövet, a szinkronszínészek munkájára pedig semmiféle panaszunk nem lehet.
Azt nem merem kijelenteni, hogy tényleg ez minden idők legjobb Pókember filmje, de számomra szorosan ott van az első hely környékén. Akit csak egy picit is érdekel a karakter (illetve a karakterek, lehet közöttük válogatni), vagy csak egy szórakoztató, humoros, emellett pedig kellően fontos mondanivalóval bíró rajzfilmre szeretné elvinni a családot, mindenképp üljön be a Pókember: Irány a Pókverzum! egyik vetítésére. És maradjon is a fenekén a stáblista után is, ugyanis egy olyan extra jelenetet kapunk, amire viszont gond nélkül rámondom, hogy ez minden idők legjobbja, szakadtunk a nevetéstől, miközben néztük.
A hírek szerint érkezik a folytatás és egy spin-off is, ami kifejezetten Spider-Gwenre és a többi Póknőre koncentrál. Én biztosan ott leszek mindkét film premierjén.
Hamarosan érkezünk egy ugyancsak spoilermentes első benyomások videóval, illetve egy hosszabb spoileres kibeszélővel is, ezekért figyeljétek a GameStar YouTube csatornáját:
