Nem is olyan rég írtunk az Orgyilkos osztály harmadik kötetéről, amelyben történetünk főszereplője mélyebbre süllyedt a saját maga teremtette pokolban, mint valaha. Kellett ehhez egészségtelen mennyiségű tudatmódosító szer, pár helytelenül értelmezett esemény, és máris készen állt egy összeesküvés-elmélet, ami még több okot adott az önsajnálatra és a világ utálatára. A begubózott Marcusnak persze csak akkor tűnt fel, hogy hibázott, amiért elmart maga mellől minden barátot és szövetségest, amikor Lin mester, a Haláltanok Királyi Iskolájának irgalmat nem ismerő igazgatója bejelentette a záróvizsga kezdetét. Ám még mielőtt ennek következményeivel részletesebben is foglalkoznánk, javasolt néhány gondolat erejéig elmélázni az említett tanintézmény működési rendjén és a diákok közti hierarchián.
Patkányfogó
Az iskolában ugyanúgy jelen van a szervezett bűnözés feltörekvő generációja, mint a CIA-hez és KGB-hez hasonló titkosszolgálatok orgyilkosainak utánpótlása. Ők az ún. örökletes tagok, akik a kasztrendszer felső szintjén helyezkednek el, de jellemzően a sajátjaikhoz húznak, azaz ritkán keverednek másokkal. Tehát a jakuzák a jakuzákkal lógnak, a fajgyűlölő déli fehérek összezárnak, a mexikóiak és a ruszkik is megbonthatatlan csapatokat alkotnak, nem beszélve az afroamerikaiakról. Létezik azonban egy sokkal lazábban szervezett csoportja is a diákoknak, csupa kívülálló, akik érkezésükkor kapnak egy-egy dobozt ajándékba, benne egy patkány csontvázával. Ez a hagyomány a Halj meg a kedvemért alcímű kötetben nyer igazán értelmet, mert a Haláltanok Királyi Akadémiáján a záróvizsga úgy fest, hogy a privilegizált diákok felmentést kapnak a legfontosabb szabály alól, ezért nem csupán megengedett, hogy végezzenek a "patkányokkal", hanem egyenesen muszáj így tenniük. A gyilkosságokért pont jár, az osztályelsőség kivételes dicsőséget jelent, ennek megszerzéséért pedig semmitől sem riadnak vissza.
Mindaz, ami eddig történt, az összes erőszakba torkollott konfrontáció csupán könnyed bemelegítés volt, mert amint Lin mester képletesen szólva elsüti a startpisztolyt, a feje tetejére áll az Orgyilkos osztály kicsit is rokonszenves szereplőinek világa, hogy aztán soha többé ne lehessen olyan, mint volt. Az elszabaduló káosz, a módszeres öldöklés, a kegyetlen és válogatott kivégzések Koushun Takami 1999-ben debütált kultikus regényét, a Battle Royale-t idézik. Az utóbbiból pofátlanul nyúló Éhezők viadala, de még a PUBG, az Apex Legends, a Fortnite és a többiek is csupán pajkos gyerekcsíny benyomását képesek kelteni, úgy az eredetihez, mint Remenderék alkotásához képest. Wes Craig teljesen szabadon engedte fantáziáját, így aztán sokféleképpen "gyönyörködhetünk" az elmúlásban. Minden diák azokat a képességeit igyekszik kamatoztatni, amelyekkel a többiek fölé tud kerekedni; tűzfegyverek, íjak, kardok, szekercék, maró folyadékok, mérgező gázok, robbanószerek és számtalan más eszköz zár rövidre egy-egy földi pályafutást. Egyik korábbi kötetben sem aratott ilyen ütemben a halál, mint a Halj meg a kedvemértben.
A bizalom ára
Minden szituációban, amely hasonlít fent vázolthoz, törvényszerűen kulcsszerepet kell játszania a bizalomnak. Az Orgyilkos osztály alkotói maximálisan tisztában vannak ezzel, és ki is használják úgy szereplőik, mint olvasóik naivitását. Alkalmi szövetségek köttetnek, kihűlőfélben lévő barátságok szikrája parázslik fel újra, és megpróbálnak egymásra támaszkodni üldözők és üldözöttek egyaránt. Ha az utóbbiaknak sikerül élve kihúzniuk a vadászat végéig, akkor teljes jogú diákként folytathatják tanulmányaikat. Persze a játékot megbundázták, cinkelt lapokkal és megbuherált dobókockákkal űzik, azaz elég egyértelmű, hogy melyik irányba lejt a pálya. Épp emiatt válik a mostani kötet az eddigi legizgalmasabbá a Fumax által kiadottak közül. A nonstop akcióorgia pillanatnyi szüneteiben megnyílnak egymásnak a szereplők, és nem lehet előre tudni, hogy a vallomások őszinték-e, vagy csupán társuk figyelmének elaltatására szolgál. Ahogy arra sem feltétlenül érdemes mérget venni, hogy a szerelem vagy a barátság képes megelőzni fontossági sorrendben a jó vizsgaeredményt.
Nyilván ezúttal is jókora cliffhangerrel zárul a történet, de még sosem vártam annyira az Orgyilkos osztály folytatását, mint most. Sok tekintetben a szédületes tempójú Halj meg a kedvemért a széria eddigi csúcspontja. Amikor megérkezett, csupán azért vettem kézbe, hogy gyorsan belelapozzak, egy későbbi időpontban terveztem foglalkozni vele, ám hamar azon kaptam magam, hogy már az utolsó lapokat forgatom. Mindazonáltal messze még a végkifejlet, ezért nagyon remélem, hogy az alkotók a továbbiakban is képesek lesznek tartani a színvonalat.
