Bár kellemes volt Tobey Maguire-t, Andrew Garfieldot és Tom Hollandot együtt látni a Pókember: Nincs hazaútban, előbbi két színész nem valószínű, hogy többet magára fogja ölteni a pókjelmezt, vagy ha mégis, azt nem egy önálló filmben fogják megtenni. A pletykák ellenére ugyanis sem a Maguire-féle Pókember 4 nem készül el, sem A csodálatos Pókember 3 Garfielddal.
Ezzel szemben Holland trilógiája nagy eséllyel tetralógiává fog bővülni, ami bizonyára senkit nem ér meglepetésként. Egyrészt a Sony Pictures történetének legsikeresebb filmje lett a Nincs hazaút, másrészt úgy ért véget a sztori, hogy az üvölt a folytatásért, harmadrészt Amy Pascal producer nyilatkozatai és a legutóbbi jelentések alapján Tom Holland több Pókember filmre is aláírhatott, állítólag szám szerint további háromra.
Több iparági bennfentes (például Tom Smith és Alex P.) értesülései szerint Tom Holland következő Pókember filmje előbb kerülhet a mozikba, mint eddig vártuk, ugyanis a Sony Pictures gyorsított ütemben dolgozik a Pókember 4 előkészítésén, hogy valamikor 2023-ban már meg is kezdődhessen a forgatás; a forgatókönyv például már a Nincs hazaút óta készül.
A vállalat állítólag 2024 második negyedévében (tehát április-június környékén) már mozikba küldené az új filmet. Egy korábbi füles 2024. július 12-t vízionált premiernek, szóval nagyjából passzolhat az időintervallum.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Ezen kívül a szivárogtatók úgy tudják, hogy a Sony nagyon szeretné, ha Jon Watts elvállalná a rendezést, Zendaya visszatérne, és tervezik Miles Morales élőszereplős debütálását is. Ezek közül Watts tűnik a legnehezebb diónak, a rendező ugyanis bejelentette, hogy szüneteltetné a szuperhős filmeket egy ideig, ezért nem vállalta el az MCU-beli Fantasztikus Négyes filmet sem.
Bár az említett bennfentesek korábban már szállítottak hiteles infókat, érdemes minden híresztelést fenntartásokkal kezelni. Egyelőre sem a Sony, sem a Marvel nem kommentálta a pletykákat, viszont ha az új Pókember fillm valóban 2024 áprilisa-júniusa körül jelenne meg, akkor a Marvel egy másik projektje, a Thunderbolts nehéz helyzetbe kerülne, hiszen annak korábban 2024. július 26-ra lőtték be a bemutatását. Lehet, hogy megint átrendezik a premiernaptárat?