Huszonnégy évvel ezelőtt még egészen más arcát mutatta az internet, emiatt az emberek elsősorban a tévéből, mellette pedig a rádióból és napilapokból tájékozódtak. Csak hogy fiatalabb olvasóink is értsék, miről beszélek, 1996-ban még nem létezett a Google böngésző, a választék kimerült a Netscape Navigatorban, és az azt pár év alatt megfojtó Internet Explorerben. A betárcsázós internetkapcsolat sebessége az elképesztő 28,8Kbps és 33,6Kbps között mozgott. Ráadásul a telefonhálózatot használta, emiatt az ISDN megjelenéséig választanunk kellett, hogy netezünk, vagy tisztán tartjuk a vonalat az esetleges hívások fogadására. Ugyanebben az időben a kijelzők épp óriási forradalom előtt álltak, mert a 640x480-as felbontást felváltani készült a 800x600-as.
Szóval ha akkoriban valaki a lehető legtöbb emberhez el kívánta juttatni üzenetét, akkor a tévét választotta erre. A Roland Emmerich rendezte Függetlenség napja a 20th Century Fox egyik legfontosabb produkciója volt arra az évre, és mivel cégcsoport részét képezte a Fox tévécsatorna, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy nonstop előzetesekkel bombázzák a nézőket.
Ennél azonban jóval fifikásabb megoldás gondoskodott arról, hogy a július 4-i hétvégén mindenki moziba akarjon menni. Egy hamis hírösszeállítást sugároztak a csatornán, amelynek első fele földönkívüliek érkezéséről szólt, még a filmben látható szereplők némelyike is megszólalt a Fehér Ház, vagy épp a Pentagon képviseletében. Ezen a ponton érdemes feltenni a kérdést, hogy hány politikust ismerünk fel arcról a leginkább meghatározó figurák kivételével? Ha egyébként sem érdekelnek a közéleti kérdések, akkor talán még azt sem tudjuk, ki vezeti az országot.
Szóval akár olyan hatást is gyakorolhatott volna A függetlenség napja promóciója a nézőközönségre, mint Orson Welles legendás 1938-as rádiójátéka, amely H. G. Wells sci-fijét, Világok harcát oly ügyesen és élethűen adaptálta (jórészt hamis hírbejátszásokat használva), hogy a hallgatóság jelentős része tényleg elhitte, hogy megtámadtak minket a marslakók.
