Azzal bizonyára ti is tisztában vagytok, hogy a 2002-es Pókember mozit (és az ezt követő két folytatást) Sam Raimi rendezte. Korábban azonban egy másik filmes projekt is kapcsolódott a Marvel közkedvelt hálószövőjéhez: James Cameron a Carolco Pictures számára akart összehozni egy Pókember mozit, a főszerepet pedig Leonardo Dicapriónak szánta. Nem épp gyerekbarát filmet terveztek, az egyik jelenetben például Peter és Mary Jane a Brooklyn Bridge tetején feküdtek volna le egymással. A pikáns részleteknél azonban sokkal érdekesebb egy formabontó ötlet, ami Cameronnak köszönhető.
Az ő verziójában mertül fel ugyanis először az organikus hálóvető ötlete, később pedig miután a jogok véglegesen a Sony tulajdonában lévő Columbia Pictureshöz kerültek, Sam Raimi filmje is átvette ezt a koncepciót: Raimi trilógiájában a képregényekkel ellentétben Pókember nem egy általa kreált kütyüvel szórja tele pókhálókkal New York városát, hanem a pókfonal a testében termelődik, csuklójából képest azt bármikor kilőni.
James Cameron forgatókönyve kapcsán David Koepp, a 2002-es Pókember írója nemrég egy interjú során elmondta, megindító volt számára, Cameron mennyire komolyan, felnőttesen kezelte a karaktert, állítása szerint ilyet korábban még nem igazán látott. Ő másként állt hozzá a karakterhez, köszönhetően például annak, hogy már gyerekkora óta rajongott Pókemberért.
A Cameron által kitalált, végül pedig Sam Raimi és David Koepp által is felhasznált organikus hálóvető koncepciója egyébként később a képregényekben is visszaköszönt: a magyarul is megjelent Spider-Man: The Other (Pókember: A Másik - Morlun visszatér és Pókember: A Másik - Evolúció) történet során Pókember látszólag meghal, majd egy gubóból újjászületik, ekkor pedig teljesen új képességeket is szerez, többek között immár a füzetekben is képessé válik hálókat lőni a csuklójából. Persze a képregények világában semmi sem örök, egy idő után visszatértek a Marvel füzeteiben is a mechanikus hálóvetőkhöz.
