Aki esetleg még nem nézné, azokat a következő pár sorban próbálom meggyőzni. Bár kissé bizonytalanul indít a sorozat, de utólag érzékelhető, hogy a narratív vonal követelte az információ ilyen formában történő adagolását. A történet még a Vörös Sárkány előttről indul, hogy aztán majd hét évadon keresztül képernyőre kerüljön A bárányok hallgatnak és a Hannibal regény is.
Az – eleinte humbugnak tűnő – mentális képességekkel rendelkező Will Graham (Hugh Dancy) az FBI-nak segít gyilkossági ügyek megoldásában, Dr. Hannibal Lecternek (Mads Mikkelsen) pedig őt kellene támogatnia pszichiáterként. Kiemelkedő párosuk mellett még komoly szerep jut Jack Crawfordnak, a nyomozások vezetőjének, akit Laurence Fishburne alakít, illetve Dr. Alana Bloomnak (a könyvben még Alan volt), akit pedig Caroline Dhavernas kelt életre. A sztorira nem vesztegetnék karaktereket, legyen elég annyi, hogy Hannibal tényleg megfőzi, süti, párolja az emberhúst, amit aztán a „szerencsétleneknek” fel is tálal. Szerencsések mi vagyunk, hogy tudunk erről, és a képernyő előtt élvezkedhetünk a szituációkon.
És hogy miben más Mikkelsen Hannibalja, mint például Anthony Hopkinsé? Elsősorban attól, hogy van tere és ideje kibontani a figurát, melyben mindig is több lakozott, mint ami a mozifilmek két-két órájába belefér. Színészi kvalitásokról balgaság lenne vitatkozni, de Mads Mikkelsen játéka visszafogottabb, hidegebb, számítóbb, mint az eddigi interpretációk, és ezáltal félelmetesebb is. Szót kell ejteni Hugh Dancyről is, aki ismeretlenebb környezetből érkezvén nő fel a feladathoz, és zseniálisan érzékelteti Will Graham „megőrülését” és harcát Hanniballal.
Néhány jelenet valósággal sokkol, amit a képi világ (sárgás-vöröses szűrők használata, geometrikus szimmetria) vagy a szimbólumrendszer az agancsokkal is alátámaszt. A kikacsintások (Hopkins kórház – Ragyogás) vagy hogy az első széria összes címe egy-egy francia gasztronómiai kifejezés – a másodikban pedig szintén ez jellemző, csak japánul – is mind a precíz elgondoltságot és az építőkockaszerű rendeződést jelzi. Hiába az epizódonkénti más rendező, a készítő Bryan Fuller kézjegye (Haláli hullák, Halottnak a csók) meglátszik az évadon, koherens egésszé alakítva az amúgy szerteágazó, bonyolult cselekményt.
Szerencsére így a második évad elején még emelkedett is a színvonal, és remélhetőleg a sorozat lezártakor feltehetjük majd a polcra a DVD-kiadás példányait a Thomas Harris regények mellé.
4,5/5
