14 év után tér vissza idén a mozikba a Végső állomás-franchise, mely arról híres, hogy meglehetősen kreatív módokon vet véget szereplői életének. Befutott a széria legújabb részének, a Vérvonalaknak az előzetese, melynek tanúsága szerint ugyanolyan szórakoztató brutalitás vár bennünket ezúttal is, mint a mára klasszikussá vált eredetiekben.
A Vérvonalak immár a hatodik film a Végső állomás-sorozatban, a nagybetűs Halál pedig ezúttal egy családot pécézett ki magának. A cselekmény ezen iterációjában egy nagymama látja előre a család tagjainak különböző láncreakciók által okozott végzetét, melynek hátterében az áll, hogy fiatalkorában egy hasonló látomás következtében megakadályozott egy szörnyű katasztrófát.
A Halál viszont ezúttal sem veszi jó néven, ha beleszólnak a terveibe, így néhány évtizeddel később a család tagjai kezdenek válogatott módokon elhullani. Az előzetest alant találjátok: