Mától hivatalosan is vetítik a magyar mozik az idei év legjobban várt képregényes filmét, a Deadpool & Rozsomákot, amit mi kifejezetten imádtunk, a külföldi sajtó véleménye viszont megosztott volt a témában. Bár Kevin Feige korábban arról beszélt, hogy ez a film az MCU-ra nézve közel olyan jelentőséggel bír, mint az utolsó két Bosszúállók mozi, ez egy orbitális hazugság volt, semennyit sem haladt előre a projekteken átívelő nagy központi narratíva. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy elképesztően sok cameót, illetve variánst, vagyis alternatív univerzumot verziót kaptunk, leginkább a két címszereplőből.
Most pedig róluk fogunk mesélni, vagyis Deadpool és Rozsomák különféle univerzumokból származó kiadásairól. És természetesen mondanunk sem kell, hogy masszívan spoileresek leszünk, szóval csak és kizárólag akkor folytassátok az olvasást, ha láttátok már a filmet. Rozsomák esetében gyakorlatilag végigmegyünk az összes variánson, Deadpoolnál viszont szelektálnunk kell, mivel a film végén felbukkanó Deadpool-alakulat temérdek különböző verzióból áll, és ezek nagy része nem igazán rendelkezik egyedi ismertetőjeggyel, vagy nem köthető világosan képregényes, illetve való életbéli utaláshoz. Következzenek tehát a variánsok!
Rozsomák variánsok
Logan
Az alkotók már jó előre le akarták szögezni, hogy ez a Deadpool & Rozsomák nem hagyja figyelmen kívül James Mangold 2017-es filmjét, a Logant, tisztelettel fog adózni előtte. Ez félig lett igaz, hiszen már rögtön a nyitójelenetben feltűnik Logan sírja, tiszteletről azonban nem igazán beszélhetünk, mivel Deadpool a hősi halált halt Logan adamantium csontvázát meggyalázva, konkrétan azt felhasználva végzi ki a rá támadó TVA-katonákat. Nem láttunk többet tehát Loganből, mint a hulláját, de azért így is mindenképpen említést érdemel, hiszen az ő földi maradványainak felhasználásával kaphattuk meg a filmtörténelem egyik legmenőbb nyitányát.
Alacsony Rozsomák
A képregényolvasók pontosan tudják, hogy mely attribútumok miatt lett Logan neve Rozsomák: kanadai, karmai vannak, elképesztően vad, és nem utolsó sorban alacsony. Az utolsó jellemző nyilván a mozifilmekben semennyire sem köszönt vissza, hiszen Hugh Jackman 188 centiméter magas. Ezzel szemben a Marvel Comics képregényeiben Rozsomák hivatalos magassága egészen pontosan 160 centi. Erre a jelentős különbségre utaltak viccesen az alkotók a picurka Rozsomák-variánssal, aki tényleg elképesztően aranyos módon huppant le a bárszékről, mikor találkozott Deadpoollal. A szószátyár bérgyilkos pedig nem győzött nevetni ezen a miniatűr méregzsákon.
Patch
Már a film első előzeteseiben is látni lehetett, hogy valamilyen formában szerepelni fog Rozsomák egyik alteregója, Patch. Logan akkor használta ezt a nevet, és viselte a hozzá tartozó szemfedőt, mikor az 1980-as években megjelent füzetekben egy ideig Madripoorban tevékenykedett. Bár ez a sztoriszál nem volt hosszú életű, a fehér öltönyös, félszemű Rozsomák kinézete annyira ikonikus lett, hogy időről időre előkerül azért valamilyen formában a képregényekben. 2022-ben még saját minisorozatot is kapott Wolverine: Patch címmel.
Rozsomák a kereszten
Talán a vörös koponyákkal borított dombon, egy hatalmas X-et formáló kereszten lógó Rozsomák variáns volt az, akivel az ég egy adta világon semmit sem tudtak kezdeni azok a mozinézők, akik anno nem olvasták az eredeti X-Men képregényeket. Ez a verzió ugyanis egy az egyben át lett emelve az Uncanny X-Men képregénysorozat 251. lapszámából, egészen pontosan annak borítójáról. A képregény története szerint Rozsomákot a Reavers, avagy a magyar fordításban a Hiénák nevezetű, mutánsellenes rosszfiúcsapat intézte el ilyen csúnyán. Külön érdekesség, hogy a magyar olvasók erről pont egy hajszállal csúsztak le, mivel a Semic kiadásában itthon megjelent X-Men képregénysorozat 1997 januárjában, a 36. számmal megszűnt. Ez a füzet az Uncanny X-Men 250. számát tartalmazta, szóval a következő részben jöhetett volna az emlegetett 251-es Uncanny X-Men sztori. Akkor egyébként azért szűnt meg a magyar sorozat, mert a Marvel ellen épp csődeljárás folyt, és a kiadó elképesztő mértékben megemelte a jogdíjakat. Ennyit fordult azóta a világ.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Old Man Logan
Ha kisebb mértékben is, de a 2017-es Logan mozifilm azért valamennyire merítkezett Mark Millar képregényéből, a Wolverine: Old Man Loganből. Ebben a távolabbi jövőben játszódó sztoriban az öreg Rozsomák egy posztapkoliptikus világban próbál boldogulni, családját azonban lemészárolja a Hulk ivadékaiból álló banda, így az öreg szuperhős egy utolsó bosszúhadjáratra indul. A Deadpool & Rozsomákban nem ennyire szörnyű körülmények között látjuk az Old Man variánst: a megőszült Rozsomák egy verandán üldögél.
Age of Apocalypse Rozsomák
Az Age of Apocalypse univerzum saját Rozsomákja, vagy ahogy ott nevezi magát, Weapon X úgyszintén egy olyan variáns, akit csak a képregényrajongók fognak azonnal felismerni. Ő először 1994-ben, az X-Men: Alpha képregényben bukkant fel. Jellegzetessége, hogy bal kézfeje teljesen hiányzik, ezt az Age of Apocalypse világ Küklopszával folytatott összecsapása során veszítette el - ő sem maradt mondjuk Küklopsz adósa, ellenfelének fél szeme bánta ezt a harcot.
Rozsomák a John Byrne-féle ruhában
Első körben Rozsomákról mindenkinek a szuperhős klasszikus, sárga-kék ruhája jut az eszébe, de majdnem ennyire híres volt az a sárga és barna verzió is, amit anno a jelenleg 74 éves, legendás rajzoló, John Byrne álmodott meg. Ez az öltözék olyannyira hozzá kötődik, hogy Byrne neve konkrétan el is hangzik a filmben. Úgyszintén képregényes kikacsintás egyébként az is, hogy abban a jelenetben, amelyben Rozsomákot ebben a barna ruhában láthatjuk, felbukkan maga Hulk is. Mindez azért egy okosan elhelyezett easter egg, mert a Marvel Comics kiadványaiban Rozsomák először a The Incredible Hulk képregénysorozat 181. lapszámában bukkant fel még 1974-ben, mint a zöld melák ellenfele.
"Cavillerine", a Henry Cavill Rozsomák
Hosszú ideje lehetett hallani pletykákat arról, hogy Henry Cavill is fel fog bukkanni a filmben, mint egy alternatív univerzumos Rozsomák, de csicseregték a madarak ugyanezt mondjuk Daniel Radcliffe-ről is. Az előbbi szivárgás lett a valós, az egykori Superman tényleg egy Rozsomák-variánsként debütált az MCU-ban. Külön zseniális volt az, ahogy ezt a helyzetet Deadpool kezelte, és sikerült még egy utolsót rendesen odaszúrni a DC-nek, mondván itt sokkal jobban fognak bánni majd Cavill-lel.
A legrosszabb Rozsomák
Végezetül pedig természetesen itt van nekünk a mozifilm főhőse, a legrosszabbnak titulált Rozsomák változat, aki saját univerzumában nem volt hajlandó belépni az X-Men csapatába, és ezért saját magát okolja, hogy nem volt ott barátai mellett, mikor a mutánsvadászok rajtaütöttek a kúrián, és lemészároltak mindenkit. Egy végtelenül elkeseredett, bánatát az alkoholba fojtó Logan megváltástörténete a Deadpool & Rozsomák, de ha már láttátok a filmet, akkor ezzel ti magatok is pontosan tisztában vagytok.
Cikkünk még messze nem ért véget, a következő oldalon a Deadpool variánsokkal folytatjuk!