Mindegy, hogy elvi okokból vagy anyagi megfontolásból, netán mert legálisan semmilyen formában sem elérhető egy-egy alkotás az adott régióban, továbbra is tömegek élnek a torrentezés lehetőségével. A streamingpiac felaprózódása (egyre több szolgáltató jelenik meg), az emelkedő havidíjak, a reklámokkal terhelt konstrukciók bevezetése és a jelszómegosztás üldözése pedig garantálja, hogy ez belátható ideig így is maradjon.
Mivel jelentős, sok milliós felhasználói rétegről beszélünk, nem teljesen lényegtelen, hogy milyen tartalmakat fogyasztanak, a TorrentFreak pedig jó szokásához híven ki is gyűjtötte az arra vonatkozó adatokat, hogy mely sorozatokat torrentezték le a legtöbben 2024-ben. Azt, hogy az HBO és a Max jó lóra tett George R. R. Martinnal, világosan mutatja a Sárkányok háza ismételt elsősége, a két évadnál tartó fantasysorozat ugyanúgy verhetetlen ebben a szegmensben, mint a Trónok harca volt a maga idejében.
Ami 2024-es top 10-et illeti, cseppet sem meglepő, hogy olyan népszerű újoncok is felfértek a listára, mint A sógun, a Fallout, a Pingving és a Dűne: Prófécia, de arra nem számítottunk, hogy nyoma sem lesz A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűinek. Úgy fest, hogy az első évad annyira megfeküdte a torrentezők gyomrát, hogy a folytatás már ingyen sem kellett nekik.
- Sárkányok háza (House of the Dragon) - Max
- A Fiúk (The Boys) - Prime Video
- A sógun (Shōgun) - Hulu/Disney+
- Arcane - Netflix
- Pingvin (The Penguin) - Max
- Fallout - Prime Video
- Reacher - Prime Video
- A siló (Silo) - Apple TV+
- Dűne: Prófécia (Dune: Prophecy) Max
- Halo - Paramount+/SkyShowtime
Ti melyiket láttátok ezek közül?