Tudom, hogy sokan az asztalra csaptak a cikk címe miatt, de vállalom a felém repülő díszdobozos Nolan-féle Batman trilógiák, Logan steelbookok vagy épp Deadpool DVD ütéseit. A Marvel 11 év alatt felépített egy olyan mozis univerzumot, ami filmtörténeti jelentőségű, és soha senki nem tudott még csak a közelébe sem érni, sőt a jelek szerint a közeljövőben sincs esély komoly kihívókra. Természetesen akadtak közepes, sőt gyengébb Marvel filmek is, de maga az univerzumépítés, az egyes mozik közötti apró kapcsok kialakítása, és a több mint egy évtizedes munka párját ritkítja. Most pedig az egész kicsúcsosodott egy olyan filmben, amit megnézni felér egy katarzissal, írni viszont borzasztóan nehéz róla. Ha arra számítotok, hogy akár csak egy apró morzsányit is elárulok a történetből, akkor ki kell hogy ábrándítsalak benneteket.
Talán sosem voltam még ilyen nehéz helyzetben, mikor egy filmes élményemről kellett írnom. A Bosszúállók: Végjáték ugyanis egy olyan mozi, aminek egyetlen pillanatát, egyetlen apró fordulatát sem szabad elspoilerezni, akár még a sztori fő csapásvonalainak felvázolása is komolyan rombolhatja azt az élményt, amit az alkotók olyan régóta építgetnek nekünk. Most áll ugyanis össze minden, most nyernek értelmet az eddigi filmek, a Russo testvéreknek tényleg sikerült elérni azt, hogy a néző úgy érzi, az eddigi összes Marvel film rendezői az ő kezük alá dolgoztak, minden azért történt, hogy itt összeérjenek a történetszálak. A képregények esetében Brian Michael Bendis tudott hasonló léptékben gondolkodni, ő tudta okos és előre gondosan tervezett írói munkával évek alatt felvezetni egy-egy nagyobb crossover eseményt.
Le a kalappal a rendezőpáros előtt, nem véletlenül mondták, hogy lehetetlen lenne a Végjátékba pisiszünetet pakolni, ezt a három órás kalandot bűn és egyben képtelenség megszakítani. Egyetlen pillanatra sem ül le a cselekmény, de az az igazán zseniális, hogy hiába sűrítettek három másik mozira elengedő történetet ebbe a filmbe, mégsem válik egy percre sem fullasztóvá a végeredmény, nem érezzük azt, hogy elnyom minket a vászonról egy expresszvonat sebességével az arcunkba robogó látvány és sztori. Külön be kell írni Russóéknak egy nagy piros ötöst filctollal azért is, mert az előzetesek a világon semmit sem árultak el a cselekményből, így senki sem fogja azt érezni, hogy a moziba beülve már előre tudja, honnan hová jutnak el hőseink és csak az oda elvezető út a kérdéses. Nem, itt bizony folyamatosan érkeznek majd a meglepetések.
Sokan azért húzzák a szájukat a Marvel filmek esetében, mert gyakran túlpörgetik a humorkereket, most azonban nagyon okosan helyezték el azt a pár viccesebb jelenetet, amelyek esetében tényleg együtt nevet az egész mozi, viszont szerencsére nem esetek túlzásba. Simán lepörög akár 40 perc is egyetlen mókázás nélkül, a drámai jelenetek is megteszik a hatásukat. Elismerem, egy bizonyos ponton az én kérges képemen is legördül egy könnycsepp. A Végjáték ugyanis több fronton is az érzelmeinket kezdi el ostromolni és sikerrel is jár - vagy legalábbis nálam, és a többieknél, akikkel beszélgettem a filmről sikerrel járt. A zeneválasztás és persze a látvány is hibátlan, aki eddig a Király visszatér nagy összecsapását tartotta a filmtörténelem legnagyobb csatájának, az gyorsan gondolja újra dolgot. Minden szereplőn látszik, hogy imádta a forgatást, közülük viszont magasan kiemelkedik ezúttal Chris Hemsworth. Messze Thor a Végjáték legjobb karaktere, most értek révbe azok a változtatások, amelyeket a villámok istenének esetében a Ragnarökkel elkezdtek.
A Végjátékkal annyira tökéletes keretes szerkezetet kapott a Marvel filmes univerzum, annyira mesteri módon varrták el a szálakat, hogy szerintem (bármennyire is szeretem a stúdió mozijait), akkor járna jobban az egész világ, ha itt és most bejelentenék, a Pókember: Idegenben csak egy nagy átverés volt, és ezzel befejezik a kánont, lezárják az utolsó fázis, és pontot tesznek a történet végére. Végleg. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy ezt bárhová lehet még fokozni. Megvolt a mese eleje, közepe és vége, imádtuk, köszönjük szépen.
Persze nyilván ez csak az én álmom marad, a Marvel instant pénznyomdája nem állítja le a gyártósort és érkezni fognak a negyedik fázis mozijai. Azok a filmek viszont már egy alapjaiban megváltozott univerzumban kapnak helyet, amely olyan végjátékot kapott, amit 11 év után megérdemelt. Az Akadémia pedig nagyon remélem, hogy érezni fogja, ha a Fekete Párducnak szerintük kijárt 3 Oscar, akkor nem hagyhatják majd figyelmen kívül a Bosszúállók: Végjátékot sem.
Mivel ez egy teljesen spoilermentes cikk volt, szeretnélek megkérni benneteket, hogy a kommentek között is tartózkodjatok a spoilerezéstől. YouTube-csatornánkon megtaláljátok ugyancsak spoilerektől mentes rövid első benyomások videónkat, holnap pedig érkezünk egy hosszabb, masszívan spoileres videóval is.
