1988-ban azzal a céllal hozták létre a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmregiszterét, hogy kiválogassa, összegyűjtse és megőrizze az utókor számára azokat a mozgóképes alkotásokat, amelyek kulturális, történelmi, vagy esztétikai jelentőségük okán erre érdemesek. A több mint 1,7 millió tételből álló gyűjtemény egészen kis része tagja csak az elit klubnak, az idei 25 újonccal együtt eddig 850 film részesült ebben a megtiszteltetésben.
A legutóbbi merítés az amerikai filmgyártás 124 éves korszakát öleli fel az 1898-as Mardi Gras Carnivaltól a Szabad című független drámáig, amit 2011-ben mutattak be. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ez alkalommal 15 olyan produkció kapott helyet a válogatásban, amelyek rendezője vagy társrendezője nő, színes bőrű vagy az LMBTQ+ közösség tagja.
Mielőtt ismertetnénk a teljes listát, egy gondolat erejéig mér érdemes kitérni a 2008-as Vasemberre, amelyet olyan alkotásokkal együtt választottak ki, mint A kis hableány és a Carrie. John Favreau szuperhősfilmjének több erénye is van: egyrészt szerette a közönség (140 millió dollárból forgatták és 585,8 milliót hozott) és dicséretekkel halmozták a kritikusok is, másrészt pedig nagyot lendített Robert Downey Jr. karrierjén. De a legnagyobb eredménye kétségtelenül az, hogy beröffentette az MCU-t, a Marvel filmes univerzumát, amit azóta is inkább kevesebb, mint több sikerrel próbál lemásolni a konkurens DC.
Kevin Feige, a Marvel Studios feje a következő szavakkal fejezte ki a Vasember elismerése miatt érzett örömét:
"A Vasember volt az első film, amit a Marvel Studios önállóan gyártott. Ez volt az első film, aminek forgatása során a teljes kreatív kontroll a mi kezünkben volt, és a stúdió mindent egy lapra tett fel. A kedvenc filmjeink azok, amelyeket újra és újra megnézünk, amelyeken felnövünk. Az, hogy itt tartunk most, közel 15 évvel a Vasember bemutatása után, és hogy csatlakozik a Filmregiszterhez, azt bizonyítja, hogy kiállta az idő próbáját, és még mindig jelentőséggel bír a közönség számára szerte a világban."
Most pedig következik bemutatásuk éve alapján sorba rendezve a Nemzeti Filmregiszterbe 2022-ben beválogatott mozifilmek, rövidfilmek és dokumentumfilmek lajstroma:
- Mardi Gras Carnival (1898)
- Cab Calloway Home Movies (1948-1951)
- Cyrano de Bergerac (1950)
- Amerikai fogócska (1963)
- A skorpió felragyog (1963)
- Behind Every Good Man (1967)
- Titicut Follies (1967)
- Mingus (1968)
- Manzanar (1971)
- Betty Tells Her Story (1972)
- Super Fly (1972)
- Attica (1974)
- Carrie (1976)
- Union Maids (1976)
- Word is Out: Stories of Our Lives (1977)
- Bush Mama (1979)
- Gregorio Cortez balladája (1982)
- Itam Hakim, Hopiit (1984)
- Hajlakk (1988)
- A kis hableány (1989)
- Tongues Untied (1989)
- Harry és Sally (1989)
- Micsoda buli (1990)
- Vasember (2008)
- Szabad (2011)