A 2015-ben, Tom Hardy és Charlize Theron főszereplésével bemutatott Mad Max: A harag útja nagy kritikai sikert ért el, és bár nem robbantotta fel a pénztárakat, azért szégyenkeznie sem kellett (150 millió dolláros költségvetésből 380 millió dollárt termelt globálisan). Most, évekkel később George Miller rendező megpróbálkozott visszarepíteni minket az általa megálmodott posztapokaliptikus világba, méghozzá a fiatal Furiosa (Anya Taylor-Joy) látványos történetén keresztül, amellyel kapcsolatban minden adott volt ahhoz, hogy a lehető legnagyobb vásznon lássuk.
Miller szerencsére nem akart rálicitálni 2015-ös filmjére, így az előzmény nem lett ugyanolyan monumentális, viszont kevésbé jó sem, amit sajnos fele annyian sem tapasztaltak meg, mint A harag útját. A Furiosa: Történet a Mad Maxből kapcsán előre figyelmeztettek az elemzők, hogy nem kesz nagy siker, de a bukás mértéke egészen megdöbbentő: a jelentések szerint 168 millió dolláros büdzséből megvalósított alkotás eddig 160 millió dollárt tudott összekaparni globálisan. A film mellesleg itthon is gyengén nyitott, épp hogy meg tudta előzni a Garfieldot.
George Miller még májusbna, a Furiosa premierje után árulta el az Entertainment Weeklynek, hogy szeretne még egy előzményt készíteni, ami az ifjú harcosnő sztorija után, de még a Mad Max: A harag útja eseményei előtt játszódna, konkrétan utóbbi előtt egy évvel. A Mad Max: The Wasteland nevet viselő projektről most Tom Hardy a Forbesnak nyilatkozva adott helyzetjelentést, mondanivalója viszont el fogja szomorítani azokat a rajongókat, akik már nagyon hiányolták Maxet:
"Nem hiszem, hogy meg fog valósulni."
Ha Mad Max kedvelői nem is, Tom Hardy rajongói fellélegezhetnek, hiszen az utóbbi időben a mozikban alig látott színész több projekten is ügyködik. Idén találkozhatunk vele a Motorosokban (már a héten, június 20-án debütál) és a Venom: Az utolsó menetben október végén, valamint a Forbesnak azt is elárulta, hogy több dolog is formálódik a háttérben, amik miatt nagyon izgatott.
Ti örülnétek neki, ha összejönne a Mad Max: The Wasteland is?
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!