Hirdetés

10 film, amit még nagyon várunk idén

|

Blockbusterek, játékadaptációk, folytatások és remake - 2024 hátralévő részében is lesznek izgalmas bemutatók, ezek közül válogattunk össze néhányat.

Hirdetés

Szeptember 5. - Beetlejuice 2.

Jöhet még egy kis nosztalgia? Tim Burton egyike a legegyedibb vizuális stílussal megáldott rendezőknek, aki - legyen a végeredmény bármilyen is - mindig valami különlegességgel jelentkezik. Klasszikus munkái közé tartozik az 1988-ban bemutatott fantasy horror-vígjáték, a Beetlejuice - Kísértethistória is, amelyhez most 36 év elteltével készített folytatást régi és új arcokat mozgósítva. A történet középpontjában a Deetz család három generációja áll: egy családi tragédia után a lázadó lány, Astrid (a Wednesdayből is ismert Jenna Ortega) visszamegy a família korábbi otthonába, Winter Riverbe édesanyjával (Winona Ryder) és nagymamájával (Catherine O'Hara) együtt, és elszabadítja a káoszt azzal, hogy háromszor kimondja Beetlejuice (Michael Keaton) nevét. Az atmoszféra ugyanaz, a szürreális humor mit sem változott, és Beetlejuice is a régi, viszont a sztori, illetve a színészgárda egy része új (élen Ortegával, Monica Belluccival és Willem Dafoe-val), szóval minden adott ahhoz, hogy egy szórakoztató múltidézésben legyen részünk egyedi körítéssel.

Hirdetés

Szeptember 26. - Megalopolisz

Francis Ford Coppola Hollywood legendás rendezői közé tartozik, aki a Keresztapa-filmekkel és az Apokalipszis mosttal akkor is beírta magát a történelembe, ha már semmi mást nem csinál. Csakhogy Coppola régóta dédelgetett álma összehozni a Megalopolis névre keresztelt monumentális sci-fit, viszont sokáig nem talált hozzá támogatót, ám így sem esett kétségbe, és saját vagyonából mintegy 120 millió dollárt fordított arra, hogy a film megvalósulhasson. Az általa írt és rendezett koncepció helyszíne a retro-futurisztikus New York City, főszereplője pedig Adam Driver, aki egy Caesar nevű idealista építést és egyben őrült művészt formál meg, aki szeretné újjáépíteni az egykor nagyszerű várost. Álmainak legfőbb akadálya a korrupt polgármester (Giancarlo Esposito), akinek más tervei vannak, az élénk társasági életet élő lánya, Julia Cicero (Nathalie Emmanuel) pedig két tűz közé kerül, mivel közel áll Caesarhoz. A Cannes-ban már bemutatott alkotást egy monumentális kísérleti filmként jellemezték, ami könnyen megakadhat a nézők torkán, de egy csiszolatlan gyémánt is válhat belőle.

Október 3. - Joker: Kétszemélyes téboly

Kevesen számítottak rá, hogy a vígjátékokon edződött Todd Phillips (Terhes társaság, Másnaposok-széria) egy olyan erős krimi-drámát hoz össze, mint a 2019-es Joker, de megtörtént és a Joaquin Phoenix főszereplésével készült filmet azóta is a legjobb képregényfilmek között tartják számon. Phillips aztán 19-re húzott lapot azzal, hogy elkészíti a folytatást is, amelynek egyik legnagyobb különlegességét az adja, hogy a Csillag születikkel mennybemenő Lady Gaga csatlakozott hozzá Harley Quinnként. A Joker: Folie á Deux, avagy magyarul Kétszemélyes téboly az elődjéhez hasonlóan a DC filmes univerzumán kívül kapott helyet, akárcsak a Robert Pattinson-féle Batman, és nemcsak elmeséli Joker, valamint Harley egymásra találását, hanem szó szerint megénekli, ugyanis Phillips a musicalek és a pszichothrillerek ötvözetét igyekezett összehozni a folytatással. A kedvcsináló alatti zeneválasztás (Burt Bacharach - What the Worlds Needs Now) tökéletesen meghozza a hangulatot hozzá, reményeink szerint ismét egy emlékezetes moziélménnyel gyarapodunk majd.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

November 14. - Gladiátor 2

Több mint két évtizeddel az ötszörös Oscar-díjas első rész után Ridley Scott ismét elhozza Róma dicsőségét a mozikba: a Gladiátor többször újraírt és átdolgozott folytatásának központi karaktere Lucius Verus (Paul Mescal), a Római Birodalom korábbi örököse, akit Numidiába sodort az élet. Az Észak-Afrikán végigsöprő római légiók Marcus Acacius generális (Pedro Pascal) vezetésével azonban elveszik tőle a családját és a szabadságát, ő pedig példaképe, a hősi halált halt Maximus Decimus Meridius (Russell Crowe) által inspirálva bosszút esküszik. Terve véghezvitelét egy gazdag mecénás, Macrinus (Denzel Washington) segíti, aki nemcsak Rómára neheztel, hanem annak két uralkodójára, Getára (Joseph Quinn) és Caracallára (Fred Hechinger) is, ezért a Birodalom bukásán fáradozik. A bosszútörténet minimum 250 millió dollárból, de valószínűleg ennél is több pénzből készült második felvonását újfent Ridley Scott rendezte, aki fáradhatatlanul szállítja a filmeket, és ha nem is mindegyik talál be, az fix, hogy tartalmaznak valami olyasfajta pluszt, amiért megéri beülni rájuk.

November 28. - Vaiana 2

A mozikat idén máris letarolta két animációs film az Agymanók 2 és a Gru 4 képében, de még hátravan egy harmadik nagyágyú is. A 2016-os első Vaiana 643 millió dollárt hozott globálisan, azóta pedig komoly erőfeszítéseket tett a Disney annak érdekében (például a Disneylandben felállított látványosságok terén), hogy igazi franchise-zá nője ki magát az animációs alkotás, amelyből jelenleg élőszereplős feldolgozás is készül. Ami a rajzolt folytatást illeti, ezúttal is varázslatos, a család és a hagyományok fontosságát kihangsúlyozó kalandokra számíthatunk az Auli'i Cravalho által megszólaltatott Vaianával és a hatalmas félistenként tisztelt, Dwayne Johnson hangján beszélő Maui főszereplésével, amiből nem hiányozhat a humor és a szív sem. Útjuk Óceánia távol eső vidékeire vezet, miután a lány váratlan hívást kap felfedező őseitől. Ha sikerül olyan dalokat összehozniuk a folytatáshoz is, mint az elődnél a How Far I'll Go és a You're Welcome, akkor az már fél siker.  

December 26. - Sonic, a sündisznó 3.

A Sega villámgyors sündisznója generációkat szórakoztatott videojátékos formában és Jeff Fowler 2020-ban sikeresen tudta megszerettetni őt újabb rétegekkel is a Paramount támogatásának köszönhetően, amihez hozzájárult az is, hogy hallgattak a címszereplő kinézetét ért kritikákra, és változtattak rajta. A Sonic film nagyot ment anyagilag, és a rajongók is szerették, ami megismétlődött a Knuckles-t és Tailst behozó folytatás esetében is, noha ott már vegyesebb volt a megítélés. A Paramount azonban vérszemet kapott, és elkezdett kiépíteni egy egész franchise-t: a Knucklesre fókuszáló spin-off mellett megvalósult a Sonic, a sündisznó 3 is, szintén Fowler rendezésében, amelynek valószínűleg legnagyobb nézőcsalogató eleme az, hogy bevonják a rajongók által jól ismert karaktert, Shadow-t, amelyet Keanu Reeves szinkronizál. A háttérben tovább mesterkedik Dr. Robotnyik is Jim Carrey hatásos előadásában, és készek vagyunk felfedezni, hogy ezúttal miben sántikál. Bízunk benne, hogy a készítőknek sikerült kijavítaniuk a második rész hibáit.  

És ti mikre vagytok kíváncsiak a következő hónapok mozis felhozatalából? Írjátok meg kommentben!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)