Személy szerint nagy Csillagok háborúja-rajongó vagyok, így mindig fenntartásokkal kezelek egy-egy új játékot a témában: vajon méltó lesz-e az általam nagyra tartott galaxishoz, vagy megszégyeníti azt? A LEGO Star Wars első része nem fogott meg, az „elmegy" kategóriába soroltam (hasonlóan érzek az új filmek iránt is), a The Original Trilogy viszont nagyon tetszett, úgy volt humoros és játszható, hogy közben hűséges volt a filmekhez és lerótta előttük a tiszteletét. Most pedig itt egy újabb rész, az animációs Clone Wars rajzfilmsorozat alapján, ami felülmúlta várakozásaimat!
Clone Wars, avagy a Klónháborúk
A rajzfilmsorozat jelenleg fejezte be harmadik évadát az Egyesült Államokban, folytatásra biztosan számíthatunk. A rossz emlékű Clone Wars egész estés animációs film után nem számítottam sok jóra, de ettől függetlenül elkezdtem nézni a sorozatot, hátha. Szerencsére nem bántam meg (ebben talán az is közrejátszott, hogy angol hanggal láttam, így nem terrorizáltak olyan megszólításokkal, mint „Skysrác" vagy „Szájas"...). Úgy tűnik, 20 perces részekben remekül tudják adagolni a történéseket. A játékban vissza-visszaköszönnek a sorozatban már látott bolygók, karakterek, ellenfelek, sőt a feladatok is hasonlók. Így olyan planétákon járhatunk és harcolhatunk többek között, mint Florrum, Quell, Maridun, Malastare, Geonosis, Christophis, Rishi Hold, a Naboo, olyan ellenfelek ellen, mint Asajj Ventress, Grievous tábornok, Kisebb Poggle stb. A világokat mind remekül felépítették, hűek a már megismert kinézetükhöz. Mindegyik bolygón van egy fő küldetésünk, a pályák végén pedig egy főgonosz, no de erről majd később.
Elkezdődött a Klónok Háborúja
Hasonlókat Yoda mestertől hallhattunk a második rész végén, a játékban viszont testközelből fogjuk ezt megtapasztalni, rögtön az elején. A készítők nem vacakoltak sokat, első küldetésünkkor bedobnak a mély vízbe: a geonozisi arénában Padmé, Anakin és Obi-Wan Kenobi irányítását kapjuk meg, feladatunk megmenekülni a kivégzésünkre küldött fenevadak elől, majd Jango Fett és sok-sok droid leamortizálása. Már ekkor ízelítőt kapunk abból, ami ránk vár: hatalmas tömegjelenetek, remek csaták, bossharcok, valamint a nem túl bonyolult irányítást is megtanuljuk (mozgás, támadás, ugrás). A küldetés után egy köztársasági romboló fog főhadiszállásunkként szolgálni, az előző részekben Dexter (nem, nem a sorozatgyilkosé) étkezdéjéből, illetve egy Tatooine-szerte ismert szórakoztatóipari egységből indíthattuk a küldetéseket. Háromfelé orientálódhatunk döntésünk szerint: Grievous tábornok, Asajj Ventress vagy Dooku gróf után vethetjük magunkat. Mindegyik „küldetésfa" 6-6 pályából áll, amelyek nem túl hosszúak és sajnos nem is nehezek.
Az Erő veled lesz, mindig
El is érkeztünk a játék legnagyobb hátrányához: a pályák túl könnyűek, a bossharcok pedig még annál is egyszerűbbek. Az rendben van, hogy nem lehet meghalni, hiszen LEGO-játékról beszélünk, de azért vihettek volna egy kis kihívást a főgonoszok elleni harcba. Ahogy azt megszokhattuk, mindig van valami nyitja főellenfelek legyőzésének, de erre pár pillanat alatt rá lehet jönni, onnan pedig egyáltalán nem kihívás a dolog. A pályákon ritkán ugyan, de nagyobb logikai feladatokat kaptunk; volt olyan hely, ahol pár percig gondolkodnom kellett a megoldáson, ugyanez jó lett volna a bossok ellen is. Sajnos ez kimaradt, pedig emlékeim szerint az eredeti trilógiát feldolgozó részben nem volt olyan egyszerű megölni egy-egy főellenséget...
Total (Clone) War: Jedi 2
A játék nagy erénye a sok újítás, amit sikerült beleépíteni. A fénykardot például már el lehet hajítani, ez pedig nemcsak magasabban lévő tereptárgyak és egy-egy ellenfél ellen hatásos, hanem egész sornyi droidot darálhatunk le eme technikával. A jedik különleges ugrás-támadás kombója megmaradt, sőt egy-egy új animációval is bővült: másképp szabdal szét egy droidot Kenobi mester, mint az önfejű Skywalker, vagy a még önfejűbb Ahsoka. (Apropó, animáció: ha egy darabig nem mozdulunk, a csapat többi karaktere apróbb tevékenységbe kezd, például a klónok leveszik sisakjukat és megvizsgálják azt.) Ők egyébként csáklyázni tudnak, így eljuthatnak magasabb helyekre, illetve bizonyos tereptárgyakat leamortizálhatnak. Kapunk még epikus űrcsatát is, ahol jedivadásszal vagy épp klónszállítóval kell feladatokat megoldanunk, megint csak nem túl nehezeket: menj x helyre, szállj le, kapcsold be a protontorpedó-generátort, szállj fel, lődd ki a célpontokat. Ismét visszaköszön a könnyedség, de a hangulat kárpótol minket. Szóltam már a tömegjelenetekről, amely hatalmas pozitívum az előző részekhez képest: nem egyszer előfordul, hogy 40-50 ellenféllel kell egyszerre harcolnunk. Itt térnék ki a csatákra, mivel ebben a témában is újítást fedezhetünk fel. Bázisharcokban kell részt vennünk, ami legtöbbször abból áll, hogy az alapbázisunkról kiindulva kell lerombolnunk és elfoglalnunk a droidok állomásait. Ezt fűszerezi meg, hogy pajzsokkal is védik ezeket, légi támogatást hívnak, a gyalogok pedig folyamatosan támadnak. 
Mindezek élvezetes harcokat produkálnak, ugyanakkor a taktikázásra is érdemes odafigyelnünk: ha leromboljuk a droidgyárakat, nincs utánpótlás, ha a kommunikációs állomást, nincs légi támogatás. Az elfoglalt területeken pedig saját „bázist" építhetünk, leszállópályával, klóngyárral, pajzsgenerátorral, hatalmas, nagy hatótávolságú ágyúkkal. Sajnos a droidok (vagyis az MI) nem olyan okosak, hogy megtámadják a gyalogságukkal a bázisunkat, pedig ezzel szerezhettek volna néhány izzasztó pillanatot. Vannak különböző anyagból készült objektumok is: az ezüst dolgokat csak nagyobb tűzerővel (például egy lépegetővel), az arany tárgyakat pedig csak folyamatos össztűzzel lehet megsemmisíteni (ezek felhevülnek, majd felrobbannak). Ehhez kapcsolódik még egy újítás, a parancsnokok megjelenése, akik egyszerre 20-30 katonának is tudnak parancsolni, így kivitelezve az össztüzet. Erre érdemes egyébként odafigyelni: egyszer fél óráig lézengtem egy csatában, mert nem jutott eszembe, hogy az aranyhoz folyamatos tüzelés kell, ezért próbáltam lőni lépegetővel, csapkodtam fénykarddal, persze bármiféle hatás nélkül. Itt említeném meg, hogy az ellenfelek harci gépezeteit is használhatjuk, így akkor sincs gond, ha esetleg nem tudunk magunknak lépegetőt szerezni a mieinktől, de azért a bádogdobozok sem olyan buták: egy idő után transzportert hívnak, hogy elszállítsák alólunk a masinát. Sajnos a mentési rendszert nem újították fel, küldetés közben nem tudunk menteni, így csak akkor érdemes belekezdeni egy „hosszabb" csatába, ha tudjuk, az elkövetkező pár percben nem lesz más dolgunk. Az állást a küldetések után lehet rögzíteni, de a könnyedség miatt az sem valami nagy probléma.
Ez kész horror!
Az alcímmel ellentétben nem valami negatívumot szeretnék kiemelni, hanem tényleg horrorra gondolok. A rajzfilmben volt egy rész, ahol élőhalott geonózisi őslakosok özönlöttek hőseink nyomába, ezzel nem kis fejtörést okozva nekik. Ez a küldetés itt is helyet kapott és a LEGO-játékoktól szokatlanul „félelmetesre" sikeredett (jó, belátom, aki Dead Space-en nevelkedett, az maximum kacag rajta egyet, de akkor is). Képzeljünk magunk elé egy sötét, szűkös barlangot, ahol csak a fénykard pengéje és egy klónkatona sisakvilágítása ad némi fényt... Egyszer csak bezuhan elénk egy halott geonózisi test, ijesztő hanghatás kíséretében! Aztán élőhalottak kezdenek felénk lépegetni, lassan, megállíthatatlanul. Hiába vágjuk le a fejüket, még mindig jönnek... Majdnem megijedtem, pedig nem vagyok mai gyerek - mit szólnak majd a kisebbek? E miatt a mozzanat miatt nem értem a fejlesztők koncepcióját: csináljunk játékot, ne lehessen meghalni, legyenek könnyűek a feladatok, hogy a kicsik is játszhassanak. De azért rakjunk bele egy olyan pályát, ahol esetleg apuka is bepottyant a naciba. Akkor most hogy is van ez?
A galaxis látványa
Még nem láthattunk ilyen jó grafikát LEGO-játékban, mint a Clone Warsban. Az új grafikus motor remekül működik: a pályák nemcsak szebbek, de kidolgozottabbak is, ráadásul a többszereplős csatajelenetnél sincs akadás. Geonózistól kezdve a belső tereken át az űrcsatákig minden remekül fest, szép. Úgy vettem észre, egyre kevesebb legóobjektumra építettek - mondhatnánk, hogy ez milyen butaság, hiszen épp ez a lényeg, de jót tett a játéknak: még kézzelfoghatóbbak, még hangulatosabbak a pályák. Ezzel szemben a karakterek kidolgozottságára sajnos lehet panaszunk. Nem néznek ki túl jól a figurák, a remek háttér mellett csak kidolgozatlannak, formált masszának tűnnek. Ezzel még kéne kezdeniük valamit a fejlesztőknek (Egyébként ha kicserélnénk a legóelemeket és -karaktereket, egy teljesen új játékot kapánk.)
John Williams emlékezete
A Clone Wars rajzfilmsorozatban (sajnos) már nem John Williams zenéjét használták fel, csak néha-néha köszönt vissza egy-egy klasszikus dallama, éppen ezért fenntartásokkal kezeltem a játékot. Ettől függetlenül jól teljesített, hallhatunk örökbecsű Csillagok háborúja zenéket, emellett pedig a sorozat zenéi is szerepelnek, halványabban ugyan, de élvezhetően. A hangeffektekre sem lehet panasz: a lézerpityunak lézerhangja, az űrhajóknak űrhajóhangja, a lépegetőknek lépegetőhangja van és találjátok ki: a fénykardnak fénykardhangja van. Ami külön említésre méltó, hogy attól függetlenül, hogy nem beszélnek a játékban (ezt már megszokhattuk a LEGO-játékok esetén), a karakterek hangjai is jók. Értem ez alatt, hogy például Obi-Wan mormogása „angolos", ahogy a filmekben is, az idegenek „beszéde" pedig hasonlít ahhoz a nyelvhez, amit már megismertünk a filmekből. Ez is jó lett, na.
Humortorpedó
A LEGO-játékok nagy fegyvere a humor, nincs ez másképp most sem. Az első részben még nem volt olyan sok eltalált poén, a második rész tobzódott ilyenekben, így joggal vártam el, hogy itt hasamat fogva fogok kacagni, de sajnos ez nem jött össze. Az ütősebb poénokat lelőtték az előzetesekben, a maradék pedig viccesnek vicces, de nem eget rengető. Volt olyan például, amit többször is elsütöttek (valami szétlapít egy klónt). Amit viszont eltaláltak, az a dráma tálalása: mint tudjuk, a klónháború nem volt egy vidám esemény, sokan szörnyű halált haltak. Itt azonban szó sincs ilyesmiről, a legtöbben viccesen esnek szét legódarabkákra, így nincs okunk sűrűn szomorkodni. Sőt, egyáltalán nincs.
Réges-régen, újra-újra?
Aki már játszott LEGO-játékkal, az tudja, hogy a fő történetszál végigjátszásával még közel sincs vége a szórakozásnak. Ez a Clone Wars esetén is visszaköszön: amikor végigvittem a kampányt, még csak 35%-nál tartottam a játékban. Rengeteg olyan hely van a pályákon, ahová csak bizonyos karaktertípusokkal juthatunk be, de a küldetésen nem velük vagyunk, csak később lehet őket kiválasztani, például néhány ajtót csak droidok nyithatnak ki, néhány kart csak fejvadászok húzhatnak meg, néhány tárgyat csak a Sötét Oldal szolgái mozgathatnak. Ez mindenképp megnöveli az újrajátszhatósági faktort, hiszen sok pályarész van, amelyen egyáltalán nem is jártunk. A másik idetartozó dolog a főhadiszállásunk: az egy dolog, hogy innen indíthatjuk a missziókat, de fel is fedezhetjük a hajót, sőt, fénysebességre kapcsolva más bolygókhoz ugorhatunk. Amikor kedvünk tartja (és már megszereztük), jedivadászba pattanhatunk, hogy lőjük egy kicsit a droidokat, de olyan is előfordul, hogy egy ellenséges fregattban dokkolunk. A saját hajónkon a „jó" szereplők mászkálnak, az ellenfélén pedig a „rosszak", de ez nem gond, itt tudjuk őket megvásárolni játszható karakternek. Nagy pozitívum még a kooperatív játékmód, hiszen barátunkkal együtt beutalni a droidokat a roncstelepre még poénosabb, plusz vannak olyan helyek, ahol együttes erővel juthatunk tovább (szóló kampányban ekkor a gép segít ki minket). Rendelkezésünkre áll továbbá egy úgynevezett Arcade Mode is, amelyben osztott képernyőn harcolhatunk egymás ellen. Ahogy a sima kampányban, úgy itt is egymás bázisát kell elfoglalni, de emberi ellenfél ellen ez már nehezebb lesz, mint a gép ellen. Kipróbálása kötelező! Szóval a játéknak közel sincs vége a kampány móddal, rengeteg dolgot fedezhetünk fel mellette/benne, úgyhogy az igazi kaland csak a történetszál végigjátszása után kezdődik.
Kicsiknek ÉS nagyoknak
Összegzésként le kell szögeznem, hogy a játék nagyon tetszett. A fejlesztők remekül vették az akadályt és ismét olyat alkottak, amit nemcsak az apróbb népek (nem a jawákra gondoltam, hanem a gyerekekre) élvezhetnek, hanem az idősebb korosztály is. Már most magam előtt látom, ahogy tíz év múlva a fiammal fogok ülni a 4D-s, egész falat beborító tévém előtt, és megmutatom neki a játékot: „Látod, fiam, az én időmben még nem holografikus játékokkal játszottak a fiatalok, hanem ilyenekkel!" Aztán persze lehet, hogy az elég rosszul sikerült 12. Csillagok háborúja-rész után hozzám vágja a kontrollert (mit kontrollert, agychipet), és inkább a Crysis nyolcadik részével játszik, amelyben meglepő módon a nanoruha 8-as verzióját ölthetjük majd magunkra... A lényegen ez mit sem változtat: a Clone Wars-ból készült játék jól sikerült, a karakterek kidolgozatlansága, az online multi hiánya és a túl könnyű pályák ellenére remek szórakozást nyújt, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Örülnék egy hasonló grafikával elkészített, bővített The Original Trilogy-kiadásnak, de ez egyelőre csak álom marad.
A LEGO Star Wars III: The Clone Wars kipróbálása mindenkinek ajánlott, aki szereti a legót és a Csillagok háborúját. Van egyáltalán olyan, aki nem szeretné?
