Még 2005 elején megjelent egy játék, amelyről még a legelvakultabb Star Wars-rajongók sem gondolták volna, hogy történelmet fog csinálni. Egy viszonylag ismeretlen kis cég, a Traveller's Tale fejlesztette és LEGO Star Wars néven hódította meg a játékosok tömegeit. Az azóta eltelt hat évben rengeteg folytatás jelent még és jobbnál jobb franchise-ok „estek áldozatul" a legómániának. Sokunk nagy örömére a Karib-tenger kalózai is sorra került az idén, a májusban megjelenő új mozifilmnek, az Ismeretlen vizekennek köszönhetően.
Az igazat megvallva a gyerekjátékok mindig is távol álltak az érdeklődési körömtől, egészen addig, míg magam is gyakorló apuka nem lettem. A szülői mintának köszönhetően azonban Csongor fiam egészen hamar megbarátkozott a géppel és a már nagyon korán megtanulta a PC és az Xbox kezelését. Ráadásul hétéves kora körül kezdődött nála a Star Wars-korszak, ami abból állt, hogy naponta legalább egyszer végignézte valamelyik trilógiát. Ez elsőre rendkívül büszkévé tett, de fél év után már bizony a feleségem és jómagam is roppantmód unni kezdtük a dolgot, ideje volt tehát kitalálni a gyereknek valami elfoglaltságot, ami hosszú időre leköti, de közben valamilyen formában használhatja is a szürkeállományát. Ekkor jött a nagy ötlet, hogy nézze meg a LEGO Star Wars játékot, hiszen az egyáltalán nem erőszakos, jópofa gyerekjáték, nem kell hozzá nagy ügyesség és vannak benne gondolkodtató részek. A program osztatlan sikert aratott a gyereknél, szinte segítség nélkül végigtolta mindkét trilógiát, majd jött a LEGO Batman, amit szintén kivesézett pár nap alatt.
Éppen ezért örültem a felkérésnek, hogy nézzem meg a LEGO Pirates of the Caribbean játékot, hiszen ismét lehetőség adódik egy jó kis kooperatív mókára a gyerekkel. A feltelepítést követően azonban jött a pofáraesés, a LEGO Star Wars óta eltelt három év alatt az én kicsi fiam belépett a kiskamasz korba és a gyerekjátékok helyett már Zul Amant és Zul Gurubot farmolja a World of Warcraftban. Minden atyai tekintélyemre és diplomáciai képességemre szükségem volt, hogy rábeszéljem arra, hogy elkezdje. Szerencsére a Telltale dizájnerei szinte semmit nem változtattak a jól bevált recepten, így hamar belefeledkezett a jópofa kalóztörténetekbe. Ráadásul a Karib-tenger kalózai franchise megszerzésével a már jól ismert és megszeretett szereplőkkel is találkozhatott a programban, illetve olyan helyszíneket látogathatott meg, amelyek mind-mind ismerősek lehettek a filmekből. Ezen a ponton ismét meg kell emelnem a kalapom a Telltale pályadizájnerei előtt, hiszen mindhárom film legjobb jeleneteit emelték ki, illetve tették egészen szórakoztatóvá. A Fekete Gyöngy átka, a Holtak kincse és a Világ végén teljes történetét végigtolhatjuk a legófigurákkal és meglepően jól sikerült visszaadni az egyes fejezetek történetét. Itt még nincs vége a mulatságnak, mivel a májusban megjelenő új epizód, az Ismeretlen vizeken is helyet kapott a játékban. Sajnos bármennyire is szeretném megosztani, hogy mi lesz a negyedik rész vége és hogy Jack Sparrow kapitánynak sikerül-e rátennie a kezét az örök ifjúság kútjára, nem tehetem, mivel a Disney magyarországi forgalmazójának (PlayOn) a marketingese megkért, hogy legyek már olyan jó fej és ne lőjem le a film poénját, mert annak a Disney nem örülne és különben is.
Mert kalóznak lenni még jó!
Mind a négy film külön részt kapott a játékban, illetve ezeket az epizódokat felosztották további öt fejezetre. Rövid fejszámolás után kiderül, hogy ez bizony 20 fejezet, ami azért még nem annyira kevés. Amennyiben játékidőben kellene ezt meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy valahol 10 és 12 óra között van a négy történet végigjátszása, de persze ekkor még csak olyan felénél tartunk a játék kivesézésében, hiszen nem találtuk meg az összes rejtett pályát és egyéb nyalánkságot, amit a készítőknek sikerült belezsúfolniuk a programba. Minden fejezet végigjátszása minimum félóra, de persze a húzósabb fejtörők esetén bizony előfordulhat, hogy akár órákra ottragadunk egy pályán és hardcore kalandjátékosokat megszégyenítő vehemenciával kutatjuk át a pályát egy kihagyott legódarabka után.
Egy szó mint száz, meglehetősen addiktív tud lenni a dolog, pedig ha megkapargatjuk a csillogó felszínt, akkor rájöhetünk, hogy nem tettek hozzá a készítők olyan nagyon sok újdonságot a franchise eddig megjelent részeihez. Persze a grafikán sokat csiszoltak az első LEGO Star Wars óta, a hátterek például kifejezetten lenyűgözők lettek és a pályák sikeresen visszaadják a karib-tengeri hangulatot. A legókarakterek esetében joggal gondolhatnánk, hogy nem igazán van tág mozgásterük a grafikusoknak és az animátoroknak, hogy valami igazán eredetit hozzanak létre, de erre a feltételezésre ismét rácáfol a LEGO PotC. 
Példaként Jack Sparrow karakterét tudom felhozni, akinek a - hogy is fogalmazzam meg finoman - különcségét sikerült átültetni ebbe a néhány poligonból álló kis legóbábuba. Zseniálisan hozza Johnny Depp fantasztikus alakítását, óriási piros pont annak az animátornak, aki ezt így kivitelezte.
A grafikai gyöngyszemek mellett már csak hab a tortán a zenei aláfestés. A fejlesztk egy az egyben átvették az eredeti filmek zenéjét, ami nagyban megalapozta a játék alaphangulatát. Ezt a részt szinte az összes LEGO játékban tökéletesre csiszolták, gondoljunk csak a Star Wars zenékre vagy az Indiana Jones játékok témáira.
A játékmenetbe minimális újítások kerültek be, ezek azonban határozottan felhasználóbarát megoldások, javítottak kicsit az összképen. Az egyik ilyen apróság a karakterek gyors kiválasztása. Emlékszem, a régebbi játékokban meglehetősen nehézkes volt a karakterek váltogatása, nem elég, hogy a közelében kellett lenni, de még abba az irányba is kellett nézni, amerre a másik karakter állt. Ez két szereplő esetén nem egy bonyolult ügy, de abban az esetben, amikor öt karakter rohangál fel s alá a képernyőn, bizony jól jön a lehetőség, hogy egyetlen gombnyomással előhozhatunk egy menüt, ahol könnyedén kiválaszthatjuk azt a karaktert, akire szeretnénk átváltani. Nem árt tudni, hogy Port Royalban, a játék főmenüjében is működik ez az opció, csak ott már a játékban megszerezhető kilencven karakter közül választhatunk.
További említésre méltó újdonság Jack Sparrow és a mágikus iránytűje. Ennek segítségével megtalálhatjuk a pályákon elrejtett titkos tárgyakat, amelyeket ha összeszedünk, akkor újabb arany tégladarabkákat tudhatunk magunkénak (az összegyűjtött téglákkal újabb részeket nyithatunk meg Port Royalban).
Ahogy azt megszokhattuk már a LEGO játékokban, a platformrészek mellett logikai feladványokat is meg kell oldanunk. Ezek általában egyszerű feladványok, de azért sikerült néhány olyan trükkös fejtörőt is becsempészni, amelyeket garantáltan a szülőnek kell megoldani (már ha képes rá). Általában két karaktert kell irányítanunk egyszerre és a különleges képességeiket kell kombinálnunk ahhoz, hogy továbbjussunk, a LEGO PotC-ban azonban nem ritka az az eset, amikor öt különböző karakterrel kell egyszerre játszanunk és fejben tartanunk mindegyikük különleges képességét.
Lesz itt őrkutya, aki képes kiásni az elrejtett kincseket, a hölgyek akrobatikus ugrásokra képesek, a mechanikus képességekkel megáldott (kalapácsot lóbáló) karakterek a még forró és képlékeny legókockákból tudnak hasznos szerkezeteket kovácsolni. Aztán ott vannak a távolsági fegyvereket használó karakterek, az erőemberek, az élőhalottak, akik képesek a víz alatt lélegezni és még sorolhatnám tovább a listát. Elsőre nagyon tetszett ez a változatosság, de aztán rájöttem, hogy a fejlesztők már az első részben, a Fekete Gyöngy átkában ellőtték az összes puskaporukat és nem igazán tudtak új megoldásokat felvonultatni az utolsó három részben. Ez nekem elég kiábrándító, szeretem, ha a játék végére is marad meglepetés, amire rácsodálkozhatok.
Nagyon eltalálták azonban az apró minijátékokat, bár aki játszott a Monkey Island harmadik részével, az jót mosolyoghatott a szinte egy az egyben átvett ágyús résszel, ahol FPS-nézetből kell szétlőnünk különböző célpontokat. Aztán ott volt a forgatható doboz, amelynek a közepén lévő golyót kellett kiokoskodnunk - ezek igazán ötletes részek voltak, nagy kár, hogy nem jutott minden fejezetbe legalább egy ilyen nyalánkság.
Bár alapvetően sikerült elvarázsolnia a játéknak, de azért volt néhány olyan rész, ahol a pokolba kívántam a fejlesztőket. Igen, azok a fránya ügyességi részek. Sose fogom megérteni, hogy lehet egy kimondottan gyerekeknek szánt játékot telepakolni olyan nehéz platformelemekkel, amelyek megoldása szinte tökéletes időzítést és kivitelezést igényel. A gyerekeknek nagy valószínűséggel egészen egyszerűen elmegy a kedvük a játéktól, hiszen ők szórakozni akarnak és a milliméterre kiszámolt pixelugrásokat nem tekintik annak. És milyen igazuk van...
Óriási mennyiségű mozibetét is helyet kapott a küldetések elején és végén, ezek amellett, hogy segítenek a történet minél jobb megértésében, bájos humorukkal tovább fokozzák elkötelezettségünket a játék mellett. A játékok nagyon nagy százalékában az ember automatikusan rátenyerel ezekre a betétekre, de a LEGO játékok kivételek, mindig találni bennük olyan apró geget, amiért érdemes végignézni őket. Kicsit olyan, mint a jobb filmek végeérhetetlen stáblistája, amiket csak azért is végignézünk, mivel reménykedünk benne, hogy lesz valami jópofa kis meglepetés a végén.
Horgonyt fel!
Bár nem ez lesz 2011 leginnovatívabb játéka, ettől függetlenül még tisztességes iparosmunka, amely az utóbbi egy év legjobb LEGO játéka. Simán veri a Clone Warst, de még a nagy varázslónak, Harry Potternek sem sikerült leköröznie a kalózokat. Játékos kedvű szülőknek kifejezetten tudom ajánlani a kooperatív módot, a gyerek garantáltan örömmel fog belevágni a közös kalandba. Aztán ha befejeztük a játékot, akkor irány a mozi és a negyedik Karib-tenger kalózai film.
