Lara Croft egy nemzedék számára vált ikonná, talán nincs is olyan kamaszfiú, akinek a szobáját ne díszítette volna hosszabb-rövidebb ideig a régésznő valamelyik fotója vagy posztere. Idővel persze megkopik a vonzerő, túlságosan szűk lesz a legendás rövidnadrág, és már nem hoz senkit lázba az epizódok számával exponenciális arányban növekvő mellméret.
Larával minden jobb
A zseniális 2013-as reboot előtt a Square Enix tett egy kísérletet, melyben Lara egy, a Diablóra erősen emlékeztető izometrikus kaland- és akciójáték főszereplője lett, ahol a harc mellett a fejtörők megoldására került a fő hangsúly. Ez volt a Guardian of Light, mely nagyon gyorsan belopta magát a játékosok szívébe, egyszerű és pörgős játékmenete, kellemes többjátékos része rögtön népszerűvé tette. 2014 nyarán jelentette be a kiadó a folytatást, a Temple of Osirist, ebben az ősi egyiptomi istenek közötti viszálykodás egyik kulcsfontosságú szereplője lesz ez a gyönyörű lány és nem éppen szimpatikus vetélytársa. Egy gonosz átok következtében mindketten Ozirisz piramisában ragadnak, és onnan csak akkor szabadulhatnak, ha segítenek a jóravaló erőknek győzedelmeskedni a gonosz Széth felett.
A játékot PS4-en teszteltem, négy-öt órát vett igénybe, amíg összeszedtem a jobb sorsra érdemes Ozirisz testrészeit az ördögi csapdákkal és vérszomjas szörnyetegekkel benépesített sírkamrákból. Túlzás lenne azt mondani, hogy ez volt a legnehezebb játék 2014-ben, de azért volt egy-két olyan helyszín, ahol komolyan el kellett azon gondolkoznom, hogyan is jussak tovább. A harc kísértetiesen emlékeztetett az első részhez, bár véleményem szerint konzolon kicsit nehezebb a célzás és az irányítás. Főleg a tesztelés elején volt nagyon furcsa a harc, sokszor buktam el azon, hogy nem tudtam elég ügyesen becélozni az ellenfeleket, és persze a mozgással is hadilábon álltam. Pár óra gyakorlás után viszont már nem okozott gondot a főellenségek legyőzése. Ez persze köszönhető annak is, hogy a készítők gondosan ügyeltek arra, hogy ne frusztrálják feleslegesen a játékosokat, még a nagyobb szörnyek csatáiba is beiktattak mentéspontokat, nem kell elölről kezdeni egyetlen nehéz részt sem. Így utólag visszagondolva néhány helyen lehettek volna szigorúbbak is a fejlesztők, de akkor ott roppant hálás voltam, hogy nem kell újrakezdéssel lakolnom minden egyes elhibázott ugrásért.
Lara baba
A fejtörők és az ügyességi részek mellé a Temple of Osiris kapott még egy minimális szerepjátékos beütést, de éppen csak annyit, hogy reklámozni lehessen vele. Lara egyszerre négy fegyvert hordhat magával, ebből az egyik egy mágikus pálca, amely kék sugarat lő. A többi a szokásos, menet közben összeszedhető lőfegyver. Lesz itt iker Desert Eagle kézi ágyú, shotgun, mesterlövészpuska, rakétavető, gépkarabély, lángszóró és még sorolhatnám tovább a gyilkolóeszközöket, de teljesen felesleges, mert igazából nem nagyon van szükség ennyi vasra ahhoz, hogy végigtoljuk a játékot. Az ügyesség sokkal fontosabb a tűzerőnél, ráadásul a hatásosabb fegyverek sokkal jobban fogyasztják a lőszerkészletünket. Nincs külön töltény a fegyverekhez, minden a közösből megy, amit aztán a szörnyekből vagy a pályát díszítő cserépedényekből eső lőszeres ládákból tölthetünk fel.
A szörnyek nem az eszükről híresek a játékban, bután belesétálnak az általunk felállított csapdákba (a lerakott távirányítású aknák lesznek a leghatékonyabb fegyvereink). A játék legszórakoztatóbb része egyértelműen a négyes coop, ahol négy különböző játékos segíthet egymásnak négy eltérő karakterrel. Míg például az egyjátékos részben Lara a csáklyáját csak falmászásra tudta használni, addig segítségével kooperatív módban már kötéltáncosként suhanhat át valamelyik társa a karókkal ékesített vermek felett. A résztvevők számának növelésével nő a fejtörők nehézségi szintje is, szóval csak olyanokkal kezdjünk neki, akik tudják, mit akarnak, és nem adják fel túl gyorsan.
A sírkamrák tele vannak drágakövekkel, ezek összegyűjtése kötelező mutatvány. A készítők elhelyeztek egy halom zárt ládát a pályákon, amelyek kinyitása adott számú drágakövet igényel. A zsírosabb ládákban értelemszerűen sokkal több és rangosabb a loot. Találhatunk passzív képességeket adó gyűrűket és talizmánokat; ezek jópofa dolgok, de nem sokat veszítünk, ha megfeledkezünk a használatukról, nélkülük is boldogulhatunk. Főként akkor lesznek jók, ha a főszál befejezése után szeretnénk a kihívás jellegű küldetéseket minél jobb eredménnyel megcsinálni. Ehhez persze szükség lesz különféle fejlesztésekre is, ez kimerül életerőnk, lőszerkészletünk növelésében és erősebb fegyverek beszerzésében. Senki sem mondta, hogy ez az új Baldur’s Gate szerepjátékfronton, de azért ezen a részen gondolkozhattak volna egy kicsit még a tervezők.
A grafikától sem voltam túlságosan elájulva; értem én, hogy ez egy alacsony költségvetésű, digitális tartalom, de azért 2014-ben egy jelenlegi generációs konzolon ennél szebb textúrákat és karaktereket várna a játékosok igényesebb része. Néhány helyen kicsit ügyetlenül oldották meg a kamerakezelést, de ezen simán túl lehet lépni, csak ugye a túlzott ráközelítéseknél kijönnek a grafikus motor hiányosságai. A dizájnerek pedig erejüket megfeszítve igyekeztek változatosságot vinni az egyiptomi témába, még arra is hajlandók voltak, hogy egy nyakatekert történetszál kedvéért hóval és jéggel borítsák be a sivatagi vidéket.
Kalandorok, ne kíméljetek!
A tíz rövidke fejezet mellett van még öt komoly kihívást jelentő sírkamra, amelyekben a logikai feladványoké a főszerep, ám ezen túlmenően egyelőre nem sokat tehet a kalandor. Egy laza délutánt megér a játék, de azért nem szabad csodákat várni tőle. Ez szerencsére az árán is meglátszik, jelenleg mindössze 20 euró a Steamen, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan benne lesz az összes nagyobb leárazásban, és akkor a megszállott Lara-játékgyűjtők is beszerezhetik komoly lelkiismeret-furdalás nélkül.
