Nem véletlenül tekinti a szakma és a rajongók nagyja Dave Filonit George Lucas közvetlen utódjának. A mester mellett tanulta ki a Star Wars csínját-bínját, és jelenleg nehezen lehetne olyan filmes szakembert találni, aki nála jobban ismeri és érti az egész Csillagok háborúja univerzumot. Filoni többszörösen bizonyította már hozzáértését és tehetségét, ezt pedig eredetileg animációs projektekkel kezdte el, hozzá fűződött a Star Wars: The Clone Wars és a Star Wars Rebels animációs sorozat, nemrég a Star Wars: The Bad Batch, az elmúlt években pedig már élőszereplős szériákból is kivette a részét, ilyet volt a The Mandalorian, a The Book of Boba Fett, és ilyen lesz a készülő Ahsoka is.
Ahsoka Tano saját sorozata előtt azonban Filoni egy kisebb, szerelemgyereknek is tekinthető antológiát is leszállított nekünk. Ez lett a Star Wars: Tales of the Jedi, avagy a magyar cím szerint a Jedihistóriák. Filoni még akkor kezdte el írni ezt a sorozatot, mikor épp a The Mandalorianen dolgozott, de cseppet sem látszik meg a végeredményen az, hogy nem élvezhette minden figyelmét a projekt.
Esti mesék kis jediknek
A széria antológia jelleggel építkezik, és ugyan két konkrét jedire, Ahsoka Tano és Dooku gróf karaktereire koncentrál, teljesen különálló kis sztorikat kapunk az ő főszereplésükkel. A bontás sem egységes, először Ahsoka csecsemőkorát láthatjuk, majd következik három rész Dooku jediéveiből, végül két ahsokás epizód zárja az évadot.
Ahsoka Tano esetében a második személyes sztorihoz nélkülözhetetlen a Star Wars: The Clone Wars utolsó évadának ismerete, annak tükrében viszont kifejezetten frappáns lett a történetvezetés. A csúcspont azonban kétségtelenül a harmadik kaland, és egyben a sorozat záróepizódja, melyben felbukkan egy sith inkvizítor is. Nincs konkrétan kimondva, hogy a Hatodik Fivérről van szó, de sok az egyezés az Ahsoka regénnyel, szóval egyelőre nagyjából a nézőre van bízva az, hogy a kánon átírásának tekinti ezt a történetet, vagy az említett könyvben olvasható eseményektől teljesen független sztorinak. E. K. Johnston regényében ugyanis Ahsoka a Hatodik Fivérrel csap össze, és annak fénykardjait megszerezve készíti el saját, fehér pengével rendelkező fegyvereit.
Dooku esetében a három különálló történet okosan mutatja be, hogyan fordult az egykori jedimester szép lassan teljesen az Erő sötét oldala felé, és be kell vallanunk, nem feltétlenül lehet ezért magát a grófot hibáztatni. Korábban is világos volt, hogy Dooku nem egy velejéig romlott, esszenciálisan gonosz szereplő, ebből kaptunk most még egy kicsivel többet. A sorozat érezhetően az idősebb közönséghez szeretne szólni, nincsenek "meseszerű" megoldások és kötelező humorbonbonok, mint anno Filoni első animációs szériáiban.
Mindkét főszereplő esetében az utolsó, harmadik sztori sikerült igazán emlékezetesre és jelentőségteljesre. Külön remek döntés volt a Yoda fajába tartozó jedi, Yaddle szerepeltetése, aki eddig minimálisan bukkant csak fel a kánonnak számító történetekben. Az is biztosan sokaknak tetszeni fog, hogy a karaktert Bryce Dallas Howard szólaltatta meg, aki rendezőként mély nyomokat hagyott már a Star Wars világában, hiszen igazán kiváló The Mandalorian és The Book of Boba Fett epizódokat köszönhettünk neki anno.
Mintha ecsettel festették volna
A vizuális megvalósítás nagyon érdekes. Egyértelműen a Clone Wars vonalat fejlesztették tovább, a végeredmény pedig egyrészt sokkal részletesebb, kevésbé karikatúraszerű, másfelől jóval művészibb, egyedibb lett. Utóbbira erősít rá az enyhe olajfestményes hatás, ami egyáltalán nem tolakodó, mégis egyedi atmoszférát kölcsönöz a minisorozatnak. Jól mutatja egyébként, hogy lehet ezt a technikát ésszel is használni, nem kell rögtön átesni a ló közmondásos túloldalára, mint ahogy azt a több szempontból is borzalmas Babylon's Fall videojáték tette. Mindehhez jól passzolnak a megszokottnál kicsit tompább színek, a sötétebb tónus is.
Nem lett sokkal több a Star Wars univerzum a Jedihistóriáknak köszönhetően, mint a széria premierje előtt volt, de ettől még korántsem nevezhető feleslegesnek az antológia. Már ismert karakterek múltját bontogatták még tovább, újabb rétegekkel látták el a őket, mindezt kellemes tempóban, megkapó körítéssel. Kifejezetten jó látni azt, hogy a Disney nemcsak Marvel, hanem Star Wars fronton sem rest figyelmet szentelni a kisebb, alkotói jellegű projekteknek a gigaprodukciók mellett. Ezek önmagukban nem váltják meg a világot, de sokat tesznek azért, hogy egy összetettebb, mélyebb, komolyabban vehető univerzumnak tekintsük a messzi-messzi galaxist. Ezt a feladatot a Star Wars: Jedihistóriák tisztességgel elvégezte.
Most viszont ti jöttök! Nektek tetszett a Jedihistóriák? Néznétek még hasonló történeteket? Írjátok meg mindenképpen kommentben!
