Amióta a Disney felvásárolta a Lucasfilmet és elkezdett saját tartalmakat gyártani a Star Wars univerzumban, a legtöbb kritikát azért kapta a stúdió, mert minden új produktum színes, szagos, mókás, nyoma sincs a komorabb, sötétebb hangulatnak. Más kérdés, hogy anno George Lucas is kijelentette, a Csillagok háborúja egy mese, ami kifejezetten gyerekeknek készült. Csak éppen az a helyzet, hogy az első gyerekek, akik beleszerettek ebbe az univerzumba, immár felnőttek, és egyfelől formálódtak saját emlékeik is, másrészt más elvárásokkal ülnek le egy film vagy sorozat elé, mint kölyökkorukban. Tény ugyanakkor az is, hogy a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet bebizonyította, a Csillagok háborúja recept működik akkor is, ha az alkotó meri felnőttként kezelni a nézőt. Ezt a vonalat járatta most csúcsa az Andor széria első évada.
Tony Gilroy sorozata teljesen más módszerrel és más léptékben építkezik, mint a korábbi Disney+-os Star Wars-szériák. Történetvezetése lassú, megfontolt, párbeszédei valóban rendesen meg vannak írva és elgondolkodtatják a nézőt, szereplői életszagú háttérrel rendelkező, hús-vér emberek. Nincsenek benne ugyanakkor fénykardpárbajok, vicces egysorosok, hatalmas űrcsaták, és ezért veszíti el az átlagos nézők legtöbbjét. Holott a felsoroltak nélkül is toronymagasan ez a leginkább minőségi Csillagok háborúja-sorozat, amit valaha kaptunk, története pedig akkor is működne, ha nem a messzi-messzi galaxisban játszódna.
Ezzel a Birodalommal nem packáznál
Öt évvel járunk a Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet eseményei előtt, Cassian Andornak még köze sincs a lázadókhoz, akik nagyon messze álltak attól a szervezettségi formától, amit a Birodalom bukásának idején láthattunk. Andor egészen egyszerűen csak boldogulni próbál, kisebb-nagyobb stiklikből tartja fenn magát, közben pedig igyekszik megtalálni a húgát, akitől még gyermekkorában szakították el. Egy este azonban véletlenül megöli a Preox-morlanai hatóság két biztonsági tisztjét, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, hogy végül ő is rálép arra az útra, melynek végén ott áll majd a Zsivány egyesben a Scarif bolygón Jyn Erso oldalán.
Említettük már, hogy az Andor egy lassú történetvezetésű sorozat, de ezt nem lehet elégszer aláhúzni (cserébe hosszú is, összesen 12 részes az első évad és a második is ennyi lesz). Tony Gilroy egyetlen percet sem sajnált arra, hogy jobban elmélyítse a karaktereket, és minden romlottságával együtt mutassa be a Galaktikus Birodalom rémuralmának korszakát. Ez a Birodalom itt most nem egy mókásan ügyetlen ellenség, kőkemény űrnácikat kapunk, és nem egyszer szembesülünk azzal, milyen sors vár az ellenszegülőkre. Most először tényleg retteg az ember a Birodalomtól, pusztán a rendszer képes olyan félelmet kelteni a nézőben, amire anno '77-ben csak Darth Vader volt képes önmagában. Ez a rezsim is tényleg van annyira rémisztő és kegyetlen, mint egy fekete páncélba burkolt, vörös fénykardot forgató sith.
Gilroy munkája a tempója mellett a párbeszédek terén mutatja a legnagyobb kontrasztot a korábbi Csillagok háborúja filmekkel és sorozatokkal. Elvárja ugyanis a nézőtől, hogy figyeljen és használja az agyát, csak így értheti meg pontosan, mi történik, mit miért mondanak a szereplők, és válik képessé arra, hogy olvasson a sorok között. Magyarán nemcsak tematikájában, hanem a tálalás módjában is felnőtteknek tekintenek bennünket az alkotók, amiért nem lehetünk elég hálásak.
A színészek is megdolgoznak a pénzükért
Eddig is megfordultak kiváló színészek a Star Wars univerzumban, de azért ne feledjük, hogy milyen limitációkkal küszködött mondjuk Temuera Morrison, akinek a Boba Fett könyve sorozatot kellett volna elvinnie a hátán, holott erre nem volt reális esélye. Az Andorban viszont egészen egyszerűen elképzelhetetlen lett volna az ő szerepeltetése, mert már a mellékszereplők esetében is széles színészi eszköztár volt a követelmény. Az egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy Diego Luna ismételten remekkel Cassian Andorként, ő már a Zsivány Egyesben is kiválóan hozta a karaktert, ezúttal pedig még több teret engedtek a játékának, és nem egy olyan helyzetbe sodorták karakterét az írók, ahol volt alkalma megcsillogtatni tudását. Az sem meglepő, hogy a csak néha felbukkanó Forest Whitaker is megint zseniálisan hozta a paranoid, ugyanakkor a lázadók ügye mellett a végletekig elkötelezett Saw Gerrerát. Az igazi főnyereménynek azonban Stellan Skarsgård szerződtetése bizonyult.
Skarsgård karaktere, Luthen Rael civilben egy műkincskereskedő, igazából viszont a lázadás születésének legfontosabb kulcsfiguráját tisztelhetjük benne, aki egymaga mozgat ezer és egy szálat ebben a szövevényes játszmában. Skarsgård tökéletes választás volt a szerepre, játéka kifogástalan. Karaktere egyszerre elképesztően menő és tragikusan szomorú. Luthen Rael ugyanis mindent feláldozott a lázadásért, saját lelke sem volt ez alól kivétel. Pontosan tudja, hogy soha az életben nem lesz egy nyugodt perce, a remény szikrája sem csillan fel számára a lelki béke visszanyerésére, ugyanakkor tevékenysége nélkül a Birodalom szerkezetén keletkezett repedéseit is lehetetlen lenne tovább mélyíteni.
Sok tehetséges színész hozzátesz még a nagy egészhez, közülük hármat mindenképp ki kell emelnünk. Egyrészt itt van nekünk Genevieve O'Reilly, aki Mon Mothmát alakítja. Mothma saját történetszála a leginkább elkülöníthető vonal a narratívában, ami önmagában is megállja a helyét, és olyan oldaláról mutatja meg a karaktert, mely eddig teljesen ismeretlen volt a rajongók számára. Kyle Soller karaktere, Syril Karn is kiemelten fontos lesz a narratíva szempontjából, a Preox-morlanai hatóság felügyelőhelyettese is egy nagyon érdekes, sokszínű szereplő, teljesen világos személyes motivációktól fűtve. Végezetül pedig külön dicséretet érdemel még a Birodalmi Biztonsági Iroda felügyelőjét, Dedra Meerót megformáló Denise Gough. Ha létezik egy eltökélt, a végsőkig elmenni képes birodalmi tiszt a nagy galaktikus gépezetben, akkor ez bizony ő az, és semmiképp sem szeretnénk egyszer magunkra haragítani a hölgyet.
A látvány, a hangok és a jelmezek terén is sikerült úgy mozogni, hogy az ember tökéletesen el tudja hinni, az 1977-es Egy új remény előtt járunk az időben, ehhez passzol minden uniformis és sapka, az utolsó falikonzol és droid. Nem kellett modernizálni az emlékeinket, mint ahogy mondjuk a Star Trek mozifilmek tették előszeretettel, koherens egész tudott maradni a Csillagok háborúja univerzum. Az első részekben látott fegyverek miatt húzták páran a szájukat, de igazából az eredeti trilógia minden ikonikus flintája egy többé-kevésbé átalakított, valós lőfegyver volt, így ezen a téren is az eredeti koncepciót utánozták le az alkotók.
Mörcsök helyett minőség
Hosszasan lehetne még simogatni az Andor miatt a Lucasfilm fejeseinek buksiját, abszolút le a kalappal előttük azért, hogy egy ilyen, alkotói jellegű projektnek is utat engedtek. Az eddig hallott nézőszámok viszont nem sok jóval kecsegtetnek, és itt jövünk a képbe mi, a rajongók. Éveken át könyörögtünk valami hasonlóért, most pedig tessék, tálcán kínálják nekünk azt a Star Wars történetet, ami kilép a messzi-messzi galaxis unalomig ismételt kliséi közül, bátran elhagyja a komfortzónát, és ha tisztán a számokat nézzük, a kutya sem kíváncsi rá.
Mindezek tükrében sajnos nem lehet majd megdöbbenni azon, ha a Disney és a Lucasfilm döntéshozói levonják a logikus következtetést, és a jövőben nem fogják erőltetni ezt a vonalat, hanem inkább megmaradnak az egyszer használatos karaktereknél, a sokszor ismételgethető egysorosoknál, a cuki űrlényeknél, és úgy általában annál a Csillagok háborúja univerzumnál, ami mindenki számára könnyen és gyorsan fogyasztható, és elsősorban azt szeretné elérni, hogy a kedves néző fáradjon gyorsan az ajándékbolt felé, és vegye meg a következő LEGO-szettet, akciófigurát vagy plüss Grogut. Utóbbival sincs gond, bárki polcán elfér egy pihe-puha zöld lény, de nagyon fájó lenne, ha tényleg kiderülnek, valójában nincs semmi igény az Andor által képviselt nagybetűs minőségre.
Még 12 részt azonban mindenképpen kapunk, a második éved egészen a Zsivány Egyesig göngyölíti majd fel Andor múltját. Mi pedig piszkosul várjuk, hogy végre azt is megnézhessük.