Sikoly 6 kritika – franchise-építés telefonhívásra

|

Volt (Szellem)pofájuk hatodjára is megcsinálni.

Huszonhat év, öt leforgatott film, 142 millió elköltött és 744,5 millió megkeresett dollár, valamint egy összesen három évadot megélt, menet közben rebootolt tévés adaptáció után a Sikoly bőven túlnőtt már azon a szinten, amikor még pusztán filmsorozatként tekinthetünk rá. Franchise lett belőle, és ennek maximálisan a tudatában vannak a most debütáló Sikoly VI alkotói, akik nem restek a szánkba rágni, hogy mindennek tükrében a régi szabályok többé nem érvényesek: felejtsük el, amit a folytatásokról, a rebootokról vagy a kettő ötvözetéről, az ún. requelekről tudunk, illetve tudni vélünk. Átértékelődik a régi és az új karakterek súlya és szerepe, mi több, most már bárki feláldozható, magyarán annak sem túl rózsásak a kilátásai, akiről eddig többé-kevésbé biztosra vettük, hogy túlélheti ezt a menetet is Szellempofával.

Szócsövükként ismételten Mindy Meeks-Martint (Jasmin Savoy Brown) használják, miután már a tavalyi Sikolyban is gyorstalpalót adott filmelméletből. Mindy érdeklődése a horror és úgy általában a filmek iránt családi vonásnak is tekinthető, elvégre annak a Randy Meeksnek az unokahúga, aki a Sikoly első és második részében ugyanígy tudatosította a laikus nézőben, hogy amit lát, az nem átlagos kaszabolós horror, hanem (hahó!) meta slasher.

Azért időztünk el hosszabban a Meeks rokonságnál (van ám még egy Meeks-Martin testvér, az atléta Chad, akit Cuba Gooding Jr. Fia, Mason Gooding alakít), mert a Sikoly franchise-ban mindig is kardinális szerepet játszott és rendszerint az események mozgatórugójaként is szolgált, hogy ki kinek a kicsodája. Erre az alapra húzta fel a 2022-es filmet is a James Vanderbilt és Guy Busick forgatókönyvéből dolgozó rendezőpáros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett. Történetük főszereplőjének az első film egyik Szellempofája, Billy Loomis lányát, Sam Carpentert (Melissa Barrera) tették meg, aki sötét örökségével szembenézve mindent elkövetett azért, hogy megóvja húgát, Tarát (Jenna Ortega) az aktuális gyilkostól.

Az újabb woodsborói mészárlást követően a Carpenter nővérek és a Meeks-Martin ikrek az ország másik felében nyalogatják sebeiket, és igyekeznek a maguk módján feldolgozni a velük történteket. Sam két állásban is dolgozik, hogy kifizethessék az albérletet (hogy mit csinál, az sosem derül ki), közben terápiára jár, és láthatóan rosszul viseli, hogy sokan megkérdőjelezik az ártatlanságát. A film ezen a ponton megpróbálkozik egyfajta társadalomkritikával, ám nem merészkedik tovább a felszín kapargatásánál, így nem tud - és talán nem is akar - semmi újat mondani a cancel culture-ről. Aki szerint az ilyesmi teljesen rendben van, azt biztos, hogy nem a Sikoly VI fogja elgondolkodtatni. Tara eközben az egyetemisták felhőtlen életét próbálja élni, de abban, hogy például bulizgatás közben olyasmit tegyen, amit később garantáltan megbánna, nemcsak régi és új barátai akadályozzák rendszeresen, hanem nővére is, és ez megviseli a kapcsolatukat. Aztán megtörténik az első gyilkosság, amit újabbak követnek, és a New Yorkban felépített új életük egyik pillanatról a másikra összeomlik.

Új város, új szabályok

Woodsborót elhagyni a Nagy Alma kedvéért remek ötlet lett volna, ha a dublőreként beugrott Montreal akár csak egy pillanatig is emlékeztetne New Yorkra. Mindazonáltal a nagyvárosi környezet nélkül aligha születhetett volna meg a film legizgalmasabb és legfeszültebb jelenete, amiben hőseink halloween-jelmezes tömegben utaznak a metrón, nem tudva, hogy melyik Szellempofának öltözött alak ártalmatlan, és ki jelent rájuk veszélyt. Okkal rettegnek, mivel az új gyilkos kegyetlenségben túltesz az eddigieken: habár arra nem vetemedik a Sikoly VI, hogy versenyre keljen a Texasi láncfűrészes mészárlással, nem bánik kesztyűs kézzel az áldozatokkal. Láthatunk pár durvább kivégzést, és ezúttal olyan helyekre is behatol a penge, ahova a franchise történetében még nem. Viszont ami a jövőt illeti - mert meglepődnénk, ha nem kapna folytatást -, az alkotóknak érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy lecserélik Szellempofa ikonikus kését valami hatékonyabbra, mert egyrészt ebből többet már csak akkor lehetne kihozni, ha tényleg minden gyomorforgató részletet megmutatnának premierplánban, másfelől a forgatókönyvírók által még hasznosnak ítélt szereplők hajlamosak felépülni sérüléseikből, mindegy, hogy hány létfontosságú szervüket érte szúrás.

A Sikoly VI egyik legnagyobb dobásának a 2011-es Sikoly 4 egyik karakterének ismételt felbukkanását szánták, ám Hayden Panettiere nem túl meggyőző a traumájából fegyvert kovácsoló Kirby Reed szerepében. Sokkal inkább tűnik az utolsó pillanatban előrántott extra nosztalgiapatronnak, akit csak azért hoztak vissza a cselekmény szempontjából teljesen súlytalan Gale Weathers (Courteney Cox) mellé, hogy: A.) jegyvásárlásra ösztönözzék a régi rajongókat, és B.) valakivel helyettesítsék a feltűnően hiányzó Sidney Prescottot. Mint ismeretes, Neve Campbell nem találta elégségesnek a stúdió ajánlatát.

Nála is nagyobb csalódás azonban a gyilkosságokban személyesen is érintett rendőrnyomozót alakító színészveterán, Dermot Mulroney játéka: maníros, mi több, helyenként ripacskodó, egyszerűen rossz nézni. Kész szerencse, hogy a történet újfent Sam és Tara párosára fókuszál, mivel Melissa Barrera és Jenna Ortega között továbbra is hibátlan a kémia, különösen utóbbi remekel. A Wednesday sorozattal világszerte ismertté vált színésznő még annak ellenére is képes volt élettel megtölteni karakterét, hogy Tarát olyan lánynak írták meg, mint akit állandóan meg kell menteni, hol önmagától, hol pedig egy jelmezes gyilkostól. Ez a rákényszerített szerep azonban kivételesen nem az alkotók fantáziátlanságának bizonyítéka, hanem jellemfejlődése része, akárcsak Samé, akinek képletesen szólva nehezére esik elengedni húga kezét, mert nem hisz benne, hogy egyedül is tud boldogulni.

Igazán sajnálatos, hogy legalább minimálisan összetett jellemről kizárólag az ő esetükben beszélhetünk, a Meeks-Martin ikreknek két film is kevés volt ahhoz, hogy izgalmas karakterekké váljanak, az újoncokra pedig kár is vesztegetni a szót, bármi is történik velük, a szemünk se rebben.

Régi hibák

Mivel a korábbi szabályok elvileg érvényüket vesztették, akár azt is feltételezhetnénk, hogy a Sikoly VI merészen eltér majd a jól bevált recepttől, és ami azt illeti, az első félórában tényleg ügyesen el is hiteti velünk a film, hogy éles irányváltás következik. A váratlanul erős nyitány például konkrétan felrúgja a konvenciókat, ám az ígéretekről, amiket áldozatainak elhaló sikolyai kíséretében a fülünkbe sugdos, utóbb kiderül, hogy üresek voltak, mert hatodjára is ugyanazokat a köröket futja újra és újra, mint mindegyik részben. Szó sincs innovációról, a játékszabályok tényleges áthágásáról, valódi és sokkoló, lélekbe markoló meglepetésekről. Ehelyett amikor végre lehull az álarc, a maradék tartását is elveszíti a Sikoly VI, és - felesleges szépíteni - önmaga paródiájává válik. Ami a fináléban történik, arra nincsenek szavak, a nagy reveláció és a végső összecsapás a franchise mélypontja.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nagy kár ezért, mivel az ígéretes kezdés után sokkal rosszabb filmet kaptunk, mint amiben reménykedtünk, és nem, még véletlenül sem a 123 percesre nyújtott játékidő a probléma legfőbb forrása, hanem az, hogy fenemód furmányosnak próbál tűnni. Igen ám, de attól, hogy telepakolják Sikoly- és horrorrajongóknak szánt kikacsintásokkal, hogy az alkotók görcsösen igyekeznek hol erre, hol arra a szereplőre terelni a gyanút, és mert kevéssel a vége előtt a főszereplők (és a nézők) arcába vágják nevetve, hogy még mindig nem értik, mire megy ki a játék, még nem válik okos filmmé.

Dacára annak, hogy se nem forradalmi, se nem különösebben eredeti, a Sikoly VI nagy valószínűséggel sikeres lesz - persze nem nálunk, hiszen a hazai mozikban csak este 10 után lehet vetíteni. Sikeres lesz, mert ugyanabból szállít egy újabb adagot, amiért a rajongók korábban már öt alkalommal beültek a moziba. A látványosan feltekert erőszak, az olykor tényleg vicces poénok, valamint Barrera és Ortega párosa együttes erővel elvonszolják a célvonalig a filmet, még ha ezer sebből is vérzik, így a franchise-építés zavartalanul folytatódhat, akár tetszik ez nekünk, akár nem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)