Nem keveset kellett várniuk John Wick rajongóinak a negyedik felvonásra, hiszen a széria új részét eredetileg 2021 májusában akarták bemutatni, de közbeszólt a pandémia. Végül a forgatás is csak 2021 júniusában kezdődhetett el, a munkálatok ugyanezen év októberében értek véget. Nyilván az utómunkára is kellett idő, a 2022 májusára átszervezett bemutatót ezért végül kitolták idén márciusra. Chad Stahelski rendező és a főszereplő, Keanu Reeves párosa bőven adott okot arra, hogy szűnni nem akaró lelkesedéssel várakozzanak a John Wick-fanok, és szerencsére azt kell mondanunk, hogy ők piszkosul jól fognak szórakozni a franchise eddigi leghosszabb etapján.
Azok pedig, akik eddig is unták a hosszasan és nem mellékesen gyönyörűen koreografált, már-már táncnak is beillő akciójeleneteket, valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy a recept most sem változott, így fel sem merül bennük, hogy 169 percen át nézni akarnák azt, ahogy szuperhősnek is beillő harci képességekkel megáldott mestergyilkosok lövik, rúgják és szeletelik egymást. A John Wick: 4. felvonás ugyanis, akárcsak az előző három film, pontosan erről szól.
John Wick csak nem akar meghalni
Az említett csúszások miatt közel négy teljes év telt el a John Wick: 3. felvonás - Parabellum és az új rész premierje között, de szerencsére a néző így sem érezheti elveszettnek magát, és igazából gyorstalpalóra se nagyon van szükség az előző epizódokból, hiszen az alapsztori még mindig a régi: a Keanu Reeves által alakított címszereplő, John Wick szabadulni szeretne az őt üldöző és a fejére sok millió dolláros vérdíjat kitűző titkos társaságtól, a Körtől, ez pedig azt eredményezi, hogy a világ összes profi bérgyilkosa és fejvadásza az ő skalpjára pályázik. Nem maradtak viszont következmények nélkül a korábban történtek, de ennek levét már nem Wick, hanem a hozzá közelállók isszák meg - legyenek immár bármennyire is kevesen. John Wick létezése a Kör számára a legnagyobb fenyegetés, ezért levadászását Bill Skarsgård karakterére, a Márkira bízzák. Ez a francia őrgróf pedig nem csak a nemes urakhoz méltó rongyrázáshoz ért (bár kétségtelenül abban is jeleskedik), hanem tényleg minden követ megmozgat azért, hogy pontot tegyen Wick életének végére.
Belekeveredik még az egész hajszába Donnie Yen, vagyis Caine, a Belső Kör hívásának kényszerűségből engedelmeskedő vak orgyilkos, illetve Shamier Anderson, vagyis a Mr. Senki néven futó fejvadász, akit még csak véletlenül sem szabad összekeverni Bob Odenkirk karakterével, hiába illene bele simán az általa megformált Hutch Mansell is a John Wick univerzumba.
Abba a világba, ami még mindig egy döbbenetesen megkapó, a valós élettől végtelenül távol álló saját szabályrendszert használ. A John Wick filmekben a rendőrség úgy ahogy van, nem létezik, a bérgyilkosok minden gond nélkül rommá lőhetik egymást Európa nagyvárosainak éjszakájában, és ha épp valamilyen teátrális találkozót tartanak, akkor természetesen a turistalátványosságnak számító helyszínek is azonnal kiürülnek. Mindezek viszont egyetlen kósza pillanatig sem tudják zavarni a nézőt, hiszen ennek az univerzumnak a hősei másfél méterről eresztenek egymásba tárakat úgy, hogy minden egyes lövedéket felfog a kevláröltönyük, vagy épp három emeletet zuhannak, majd megrázzák magukat és folytatják a harcot. És ez pontosan így van jól.
Keanu Reeves szerepében Keanu Reeves
Bármennyire egy csodálatos figura, a munka közben és civilben is gáláns úriember, és gyakorlatilag az egész internet személyes lélekállata, egyúttal sérthetetlen kedvence, tegyük most mind a szívünkre a kezünket és valljuk be: Keanu Reeves nem kiemelkedően jó színész. Egyetlen arccal tud hozni egyetlen karaktert, és ezt kétségtelenül hatásosan teszi, de mindegy, hogy Neóként vált meg minket a gépek uralmától, Kaiként lóbálja a katanát a 47 Roninban, vagy John Wick szerepében osztja ki a fejlövéseket: a megkeseredett, ugyanakkor legyőzhetetlen főhős zsigeri érzéseket vált ki a nézőből, a pazar akciót figyelve gyermeki mosollyal az arcunkon azért szurkolunk, hogy jöjjön még egy durva ütésváltás, egy látványos kivégzés, pörögjön az adrenalin, hiszen a végén úgyis a hős nyer majd, így vagy úgy.
A John Wick: 4. felvonás egyszerű receptjéhez viszont abszolút felső polcos kivitelezés is társult, úgyhogy a zsáner kedvelőinek tényleg igazi csemege lesz. A videojátékokra hasonlító narratív felépítés abszolút jól áll a filmnek: Wicknek látványosan tagolt, külön szeletekre leválasztott küldetéseket kell teljesítenie, remekül komponált bossharcokat kell maga mögött tudnia ahhoz, hogy eljusson a főellenségig és a játék... vagyis bocsánat, a film katartikus végkifejletéig.
Útközben pedig nemcsak megmaradt maroknyi társa segíti még őt, hanem a látványvilág és a zene is. Csodálatosan fényképezett jelenetek sokaságát zúdítja ránk a film, patikamérlegen számolták ki, hol milyen beállítás és főleg milyen fényhatás illik a legjobban az események sodrásához. A színekre is külön érdemes odafigyelni, operatőri szempontból hatalmas piros pontot kell beírni az alkotóknak. Nyilván nem várt senki sem csavaros, Oscar-gyanús forgatókönyvet, és szó sincs ilyesmiről, de az egyszerű sztorinak nagyon jót tesz az az igazából egészen random módon, véletlenszerűen építkező belső lore, amit a John Wick világa nagyon okosan használ: mindig van még egy ősi szabály, titkos rítus, kötelező érvényű belső törvény, amivel felül lehet írni a korábbi alapvetéseket. Ha ehhez tartozik valamilyen latin idézet, akkor már helyben is vagyunk, kész a világépítés Wick módra. Az esetleges további hiányosságokat, lyukakat pedig befoltozza a zene és a vizuális kreativitás.
Társak a bajban
Keanu Reeves mellett természetesen visszatér Laurence Fishburne és Ian McShane is, akik dörzsölt veteránok, a kisujjukból kirázzák azt, amire az itteni szerepükhöz szükségük van. Szomorú apropója is van viszont a John Wick: 4. felvonásnak, hiszen a napokban hagyott itt bennünket az a Lance Reddick, akinek a látványa minden bizonnyal nem egy rajongó szemébe csempész majd könnyeket. Ez volt a színész egyik utolsó szerepe, de nem most láttuk őt utoljára a John Wick univerzumban, hiszen már elkészült a Balerina című spin-off is Ana de Armas főszereplésével, Reddick pedig abban a moziban is játszott. Kivételesen tehetséges színész volt, aki nem csak a mozik világát hódította meg, sok videojátékban is hallhattuk a hangját, nem véletlenül emlékeznek rá például napok óta a Destiny 2 játékosai.
A John Wick: 4. felvonásban főhősünk nagy ellenfelét alakító Bill Skarsgårdnak viszont sajnos messze nem ez volt élete szerepe, tőle sokkal többre számítana az ember annál, amit itt és most mutatni tudott. Nyilván ebben a forgatókönyv is ludas, de azért így is sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni a Márki karakteréből.
Magából a filmből viszont nem igazán. A John Wick: 4. felvonás maratoni hosszúságú játékideje alatt sem válik unalmassá vagy önismétlővé, a harcok ötletesek, látványosak, változatosak, a misztikus Belső Kör és a hozzá kapcsolódó egész lore továbbra is nagyon menő, a stáblista lepörgése után pedig tényleg már csak az a kérdés motoszkál az ember fejében, hogy hová lehet még ezt fokozni. Oké, tudjuk, hogy tervben van egy nagy költségvetésű videojáték, hiába mondta nemrég Chad Stahelski, hogy ő és Keanu pihenni mennek, a stúdió már 2020-ban elkezdte kommunikálni az ötödik mozifilmet, bár akkor még az volt a terv, hogy a negyedik résszel együtt forgatják, illetve érkezik az előbb már említett Balerina spin-off, valamint egy tévésorozat is jön The Continental címmel, de egyáltalán nem világos, hová lehetne még emelni a tétet.
Persze lehet, hogy erre nincs is szükség, elég, ha az ember csak hátradől, és élvezi, amit Stahelskiék elé tesznek.
